Összefoglaló 2019. április 20., szombat

DVTK - Paks 1-0 (1-0)

Az OTP Bank Liga 29. fordulójában hazai pályán játszott a DVTK a Paks ellen. Az első félidőben Prosser Dániel góljával a DVTK szerzett vezetést, majd Könyves két perc alatt kapott két sárga lapot, és létszámhátrányba került a csapata. A félidő második felében a közönség folyamatosan támadó DVTK-nak tapsolhatott, a szünet előtt már a helyzetek is sorra jöttek, miként a második félidőben is. Azonban vagy a paksi kapus védett nagyot, vagy a diósgyőriek tévedtek néhány centit, ezért az eredmény nem változott.

DVTK - Paks 1-0 (1-0)


OTP Bank Liga 29. forduló

Diósgyőri VTK - Paksi FC 1-0 (1-0)

Miskolc, DVTK Stadion, 3269 néző. Játékvezető: Iványi Zoltán (Berettyán Péter, Szalai Balázs; Pillók Ádám, Lovas László).
DVTK: Antal - Polgár, Brković, Tamás M. -  Shestakov, Szabó B., Márkvárt, Vernes, Juhar - Hasani, Prosser. Vezetőedző: Fernando Fernández.
Paks: Nagy G. - Kővári, Bobál D., Egerszegi, Szabó J. - Windecker - Könyves, Kesztyűs, Papp K., Bartha - Hahn. Vezetőedző: Csertői Aurél.

Csere: Bartha helyett Simon A. a 60., Vernes helyett Mihajlović a 68., Papp K. helyett Kecskés T. a 73., Juhar helyett Korbély a 79., Kesztyűs helyett Cseke a 79., Prosser helyett Tóth Ba. a 90+1. percben.
Sárga lap: Kesztyűs az 50., Vernes az 57., Tamás M. a 62., Bobál D. a 77., Brković a 88. percben.
Piros lap: Könyves a 36. percben.
Gólszerző: Prosser (1-0) a 27. percben.


Kulcspillanatok

27. perc: Hasani tette balra a labdát Juharnak, aki tolt egyet rajta, majd laposan középre adott, ahol a védőjétől elszakadó Prosser Dániel közelről a rövid oldali sarokba pörgetett, 1-0

36. perc: Miután két perccel korábban Juhar akasztásáért sárgát kapott, Tamás megtaposásáért Iványi felmutatta Könyves Norbertnek a második sárga lapot, majd a pirosat is

Értékelés

Fernando Fernández: - Csak egy csapatot láttam a pályán, ma az elejétől a végéig sokkal jobban játszottunk ellenfelünknél. Hozzá kell tennem, könnyebb volt, amikor létszámelőnyben játszottunk, ekkor nagyobb terület nyílt előttünk, de egyenlő létszám mellett is jobbak voltunk.
Számomra az a legfontosabb, ahogy játszottunk, az eredmény viszont negatívum. Egy ilyen találkozót 3-4 góllal kell megnyerni, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, azonban mind kimaradt.
A kiállítás legtöbbször előnyt jelent, de emlékezhetünk, az előző bajnokságban fordított esetben Debrecenben szinte meg sem látszott, hogy Tamás Márkot már a 20. másodpercben leküldték, vagy éppen a Paks ellen létszámhátrányban győztünk, amikor - máig sem értem miért - Ivan Radoš ütközött az ellenféllel, és Lipták Zoltánnak mutatták föl a piros lapot.
Egy hazai győzelem mindig erőt ad, most is így kell lennie. A tabella vége besűrűsödött, több csapat küzd hasonló célokért. A Paks csak egy ponttal áll előttünk, a jövő héten Mezőkövesden egy fontos mérkőzés vár ránk, a győzelemért utazunk a szomszédba.
Csertői Aurél: -  A felelőtlen megmozdulások megpecsételték a sorsunkat, óriási hátrányt jelentett számunkra a kiállítás. Mondhatom, hogy kilenc emberrel többet küzdöttünk, mint előtte.
A játékosoknak sokkal többet kell tenni a sikerért, nem hangzatos mondatokra, hanem cselekedetekre van szükség.