Összefoglaló 2019. január 8., kedd

HC 07 Detva - DVTK Jegesmedvék 2-1

A Tipsport Liga 49. fordulójában egy pontot szerzett a DVTK Jegesmedvék Gyetván. A kedd esti találkozó első két harmadában nem született gól, majd Kulmala megszerezte a vezetést az 53. percben. 39 másodperccel a rendes játékidő vége előtt Hodgson egyenlített, miután a játékvezetők hosszas videózás után érvényesnek találták a gólját. Ezt követően a büntetőlövésekre maradt a döntés, ahol a 12.körben Valent döntötte el a plusz egy pont sorsát.

HC 07 Detva - DVTK Jegesmedvék 2-1


 

A gyetvai találkozót három csatársorral és hét védővel kezdte meg Glen Hanlon csapata, ugyanis Vas, Hajós és Ritó sérülés miatt még nem volt bevethető állapotban. Lendületesebben kezdte meg a mérkőzést a piros mezben játszó vendég csapat, a korong jóval több időt töltött a gyetvai harmadban. Az első öt perc után 1-6 volt a kapuralövések aránya, Kulmala és Miskolczi két-két veszélyes lövését is bravúrral védte Zalivin. Hét perc játék után kezdett kapura is veszélyesen játszani a hazai csapat, Chovan és Hraško lövése találta el Vay kapuját, aki magabiztosan hárította a kísérleteket. A 13. perc elején Crawford lövésénél Magosi elé került a korong, de a csapatkapitány próbálkozása is elakadt a kapusban. Három perc múlva megszületett a találkozó első kiállítása, Valent kapott két perces büntetés magas bottal való játékért. Az emberelőny alatt Galanisz, Kulmala és Pance helyzete is kimaradt, a két perces létszámfölény alatt 7 lövést is hárított Zalivin. Fél perccel a harmad vége előtt Crawford ült ki a büntetőpadra, így öt a négy ellen fejezték be az első 20 percet a csapatok.

A második játékrész egy áthúzódó hazai emberelőnnyel kezdődött, ami kihasználatlan maradt, egyenlő létszámban pedig a játék képe változatlan maradt. A miskolci csapat neve mellett jóval többet kísérletet jegyezhettünk fel, de a gyetvai ellentámadásokban is meg volt a lehetőség a gólszerzésre. Ilyen támadást láthattunk a 25. percben, amikor egy korongszerzés után Hodgson lőtt éles szögből kapura. Két cserével később Magosit küldték a bütnetőpadra a játékvezetők. Az öt a négy elleni játék legnagyobb lehetősége Kulmala nevéhez fűződött, aki az ellenfél térfelén szerzett korongot, majd szólója végén a kapu mellé lőtt. A folytatásban a gyors játék ellenére a helyzetek elmaradtak, egészen a harmad végéig kellett várni az újabb gólszerzési lehetőségre. Előbb Jendrol és Murček lövését védta Vay, majd újra Kulmala volt a főszereplő, amikor egy kapusról kipattanó korong épp a finn csatár elé került, de lövését egy hazai védő a gólvonalon blokkolni tudta.

A harmadik harmad első öt percében a Jegesmedvék birtokoltál többet a korongot, majd a 46. percben előbb Milam kapott két perces kiállítást, ezután rögtön Harrison lökte palánkra ellenfelét, amiért szintén 2 perces büntetést kapott. A játékvezető döntését Tomás Slovák nem hagyta szó nélkül, ezért 10 perces fegyelmit kapott a hátvéd. A kiállítások következtében közel másfél percig öt a háromban játszottak a csapatok, de az emberhátrányos védekezés kíválóan működött, így nem született meg a vezető találat.Az 53. percben Miskolczi indításával Magosi lépett ki a védők között, akik csak szabálytalanul tudták megállítani a csapatkapitányt. Az emberelőnyt 16 másodperc alatt gólra is váltotta a miskolci csapat. Szép korongjáratás után Galanisz lőtt középről, a korong átcsorgott a kapuson és leghamarabb Kulmala reagált, aki a kapuba továbbította a játékszert (0-1). Egy perc sem telt el a gól után, amikor Hodgson kiállítása miatt újabb emberelőny következett, de ezúttal kihasználatlan maradt a létszámfölény. A hátralévő percekben nagy nyomás alá került Vay kapuja, aminek eredményeként előbb Gőz került a kiállítás sorsára, majd Josef Turek időt kért és lehozta kapusát. Így hat mezőnyjátékos támadott négy védő ellen és bő fél perccel a rendes játékidő vége előtt Puliš centerezése után Vay kapujába pattant a korong. A játékvezetők hosszasan nézték vissza az esetet, végül úgy döntöttek, hogy nem Hodgson korcsolyája volt az utolsó érintés, így megadták a találatot. Nyolc másodperccel a vége előtt Ziga Pance lövését bravúrral védte Zalivin, következhetett a hosszabbítás.

A három a három elleni ráadás rendkívül nyílt játékot hozott, mindkét csapat eldönthette volna a plusz pont sorsát, de egyik félnek sem sikerült gólt szereznie, így a büntetőlövések döntöttek.

A rávezetések első négy köre egy-egy találatot hozott, majd az ötödik körben Puliš és Harrison is betalált. Egészen a 12. körig bravúrral védtek a kapusok, majd Milam büntetője kimaradt, Valent a kapuba lőtt. A csatár rávezetése során úgy tűnt, hogy visszafele haladt a korong, ezt Magosi szóvá is tette, de végül a játékvezetők érvényesnek ítélték a találatot, így a gyetvaiakhoz került a plusz egy pont.

Tipsport Liga

49. forduló

2019. január 8. 18:00

HC 07 Detva - DVTK Jegesmedvék 2-1 b.u. (0-0, 0-0, 1-1, 1-0)

Gyetva, Zimný Stadión, 334 néző, játékvezetők: Peter Jonák, Vladimír Goga, Peter Rojik, Daniel Konc

HC 07 Detva: Zalivin (Petrík) - Chovan, Betker, Hraško, Jendrol, Fekiač, Gachulinec, Šimon, Ščurko, Murček, Puliš, Fekiač, Žilka, Hodgson, Tibenský, Gašpar, Kral, M. Chovan, Surový, Valent, Vezetőedző: Josef Turek

DVTK Jegesmedvék: Vay (Adorján ) - Crawford, Kiss, Szirányi, Slovák, Milam, Gőz, Láda, Kulmala, Pance. Galanisz, Magosi, Harrison, Loiseau, Somogyi, Miskolczi, Vojtkó, Vezetőedző: Glen Hanlon

0-1 52:54 Kulmala (Galanisz, Pance)
1-1 59:21 Hodgson (Puliš, Murček)
2-1 65:00 Valent

Értékelés

Josef Turek: A mai nap remek teljesítményt nyújtottunk. Ugyan nem lőttünk sok gólt, de védekezésben jól dolgoztunk és a kapusunk is jól védett. A csapat erejét mutatja, hogy a hajrában bekapott gól után fel tudtunk állni. A büntetőlövések a szerencsén is múlnak és ma mi voltunk a szerencsésebbek. Örülök a győzelemnek és annak, hogy lassan kezd beérni a munkánk, hiszen sorozatban öt mérkőzést nyertünk meg.

Glen Hanlon: Jól kezdtük a mérkőzést, az első harmadban 17 kapuralövésünk volt, de mégsem tudtunk betalálni. Akár 2-3 góllal is vezethettünk volna a meccs során, de ismét nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket. El kellett volna döntenünk a találkozót a rendes játékidőben és amiért ezt nem tettük meg az ellenfelünk emberelőnyben megbüntetett minket az utolsó percben. A büntetőlövések során a hazai csapat szerencsésebb volt, gratulálunk nekik a győzelemhez.

Statisztika

Lövés 31-36 
Védés 35 (97.22 %) : 29 (93.55 %)
Büntetés percek 6-20
Buli elhozatal 32/67 (47.76 %) : 35/67 (52.24 %)

A forduló további eredményei

HC Košice - HK Poprad 3-5
MsHK Zilina - HC’05 Banská Bystrica 4-5 h.u
HK Nitra - Dukla Trencin 3-1
HKM Zvolen - HC Nové Zámky 1-0
MAC Újbuda - MHK 32 Liptovsky Mikulas 6-5

Tabella

#

Csapat

LM

GY

HGY

HV

V

G

P

1.

HC 05 Banska Bystrica

42

24

5

4

9

145:100

86

2.

HK Nitra

42

23

5

3

11

161:102

82

3.

HKM Zvolen

42

23

4

5

10

146:96

82

4.

HC Kosice

42

25

2

3

12

138:93

82

5.

HK Poprad

42

22

6

2

12

126:106

80

6.

HC Nove Zamky

42

19

4

3

16

107:99

68

7.

Dukla Trencin

42

19

4

2

17

100:96

67

8.

DVTK Jegesmedvék

42

17

3

5

17

110:115

62

9.

HC 07 Detva

42

14

3

5

20

112:133

53

10.

MAC Újbuda

42

13

2

5

22

117:144

48

11.

MHK 32 L. Mikulas

42

12

2

3

25

102:133

43

12.

MsHK Zilina

42

8

5

3

26

109:158

37

13.

HK Orange 20

24

0

0

2

22

30:128

2


Összefoglaló