Összefoglaló 2019. március 4., hétfő

MAC Újbuda - DVTK Jegesmedvék 4-2

A Tipsport Liga kvalifikációs szakaszának harmadik mérkőzését hazai pályán megnyerte a MAC Újbuda, ezzel bejutott a legjobb nyolc csapat közé. A hétfői találkozó első harmadában a DVTK Jegesmedvék szerezte meg a vezetést, de a folytatásban fordítani tudott a budapesti csapat, így véget ért a három győztes meccsig tartó párharc.

MAC Újbuda - DVTK Jegesmedvék 4-2


Az első két találkozóhoz hasonlóan ezúttal is magas tempóban kezdődött a mérkőzés. Szirányi Bence nevéhez fűződött az első komolyabb lehetőség a 3.percben, amire Negrin lövése volt a válasz. Az 5. perctől kezdve átvette az irányítást Glen Hanlon csapata, rövid időn belül négyszer is veszélybe került Bálizs kapuja, a negyedikből pedig gól is született. Egy szépen végigvitt akció végén Loiseau passzát Ryan Harrison váltotta gólra (0-1). Nem sokáig tartott a vezetés, ugyanis két perc múlva Chris Langkow egyenlítette ki a mérkőzés állását (1-1). Ezt követően az első emberelőnyt a hazaiak kapták Magosi kiállításánál. Terbócs és Klempa lövése is eltalálta Vay kapuját, de a kapus mindkétszer magabiztosan hárított. Csakúgy, mint a 15. percben, amikor Chris Bodó szólóját védte egy látványos spárgával. A 18. percben megfordította a találkozó állását a hazai együttes, akiknek ezúttal a negyedik sora volt eredményes. Szigeti Ákos kékvonalról eleresztett lövése kipattant Vayról, a lecsorgó korongot Odnoga juttatta a gólvonal mögé. A játékvezetők visszanézték az esetet videón, végül megadták a találatot (2-1).

A második harmadot rendkívül támadó felfogásban kezdte a miskolci csapat, az agresszív letámadásnak köszönhetően sok korongot sikerült szerezni az ellenfél térfelén és Somogyi és Szirányi előtt is adódott lehetőség. A nyomás egy emberelőnyben csúcsosodott ki, amikor Negrin kapott két percet, de nem sikerül végigjátszani a létszámfölényt, mert Harrisont is a büntetőpadra küldték a játékvezetők. A kihasználatlan emberelőnyök után állandósult a vendég mezőnyfölény, de a budapestiek rendkívül stabilan védekeztek. A legaktívabb csatárok Vas, Galanisz és Pance voltak, míg a másik oldalon Dudás és Langkow volt kapura veszélyes. A 33. percben egymás után jöttek a helyzetek, Vas, Langkow és Galanisz helyzete maradt ki.

A harmadik harmad is vendég rohamokkal indult, de Bálizs ekkor is magabiztosan hárított minden kapura tartó lövést. Ennek ellenére a MAC növelni tudta előnyét, Langkow középre tett korongját Orban emelte a felső sarokba (3-1). A harmadik bekapott gól megfogta Glen Hanlon csapatát és pár percig alábbhagytak a rohamok. Az 51. percben túl sok mezőnyjátékos tartózkodott a jégen vendég oldalról, így MAC emberelőny következett. A létszámfölényt pedig gólra váltotta Majoross Gergely csapata, Dudás passzából Bodó volt eredményes néhány centiről (4-1). Az 55. percben a másik oldalon is kiállítás következett, amit egy kapuslehozatal követett, így szűk egy percig 6-4-ben játszottak a felek. Két perccel a vége előtt újabb emberelőny következett, amiből már gól is született, Pance lőtt közelről a kapuba (4-2). A hátralévő időben ismét lekorcsolyázott Vay, de az eredmény már nem változott, így a MAC Újbuda jutott a Tipsport Liga legjobb 8 csapata közé.

 

Tipsport Liga

Kvalifikációs szakasz 3. mérkőzés

2019. március 4. 18:00

MAC Újbuda - DVTK Jegesmedvék 4-2 (2-1, 0-0, 2-1)

Budapest, Tüskecsarnok, 1.450 néző: 

MAC Újbuda: Bálizs (Rajna) - Pozsgai, Macaulay, Negrin, Dudás, Garát, Burt, Bugár, Vokla, Orban, Langkow, Bodó, Klempa, Brown, Dansereau, Pápa, Majoross, Terbócs, Odnoga, Kreisz, Szigeti, Vezetőedző: Majoross Gergely

DVTK Jegesmedvék: Vay (Adorján) - Crawford, Kiss, Szirányi, Vojtkó, Láda, Milam, Kulmala, Vas, Pance, Magosi, Loiseau, Harrison, Somogyi, Galanisz, Miskolczi, Ritó, Hajós, Albert, Vezetőedző: Glen Hanlon

0-1 06:56 Harrison (Loiseau)
1-1 09:05 Langkow (Bodó)
2-1 17:32 Odnoga (Szigeti, Dudás)
3-1 42:09 Orban (Langkow, Burt)
4-1 51:00 Bodó (Langkow, Dudás)
4-2 57:56 Pance (Harrison, Loiseau)

Értékelés

Glen Hanlon: A srácok keményen dolgoztak, ezért minden elismerésem feléjük. A MAC nagyszerű teljesítményt nyújtott az emberhátrányok során és a nyomás alatt is jól dolgoztak. Az egész párharc alatt nagy különbséget jelentett a speciális játék. Sokat lőttünk, sok helyzetet alakítottunk ki, de minőségi helyzetből nem eleget. Sajnáljuk a végkimenetelt, de ez a párharc sokat jelentett a magyar hokinak. Színvonalas és jó meccseket játszottunk nagy nyomás alatt. Sok sikert kívánunk a MAC-nak a folytatásra.

Majoross Gergely: Kiváló párharcot vívtunk, minden meccs izgalmas volt. A két csapat egymást sarkallja jobb teljesítményre, a mostani meccsek egy új szintre emelték a két csapat párharcát. Rendkívűl színvonalas csatát játszottunk. Ezúttal nagyon okos és taktikus játékkal, sok melóval győztünk. Büszke vagyok a csapatomra.

Statisztika

Lövés 39-37
Büntetés percek 6-6
Buli elhozatal 40/69 (57.97 %) : 29/69 (42.03 %)

Összefoglaló