Összefoglaló 2019. április 26., péntek

Sopron - Aluinvent DVTK 74-60

Sopronban kezdte meg a bajnoki döntő küzdelmeit az Aluinvent DVTK, és az első félidő bátortalanabb játéka után két szorosabb negyedet produkálva 74-60-ra maradt alul a Sopron Basket ellen. Folytatás hétfőn este Miskolcon 18:30-tól.

Sopron - Aluinvent DVTK 74-60


Villámrajtot vett a házigazda, és Dupree két duplájával valamint Casas büntetőivel gyorsan elhúzott az ellenfelétől. Megilletődötten játszott a DVTK, három percet kellett várni az első vendégpontokra, amikor Mokango szintén a büntetővonalról volt eredményes. Ez sem hozta meg azonban a piros-fehérek önbizalmát, és továbbra is rengeteget hibáztak főleg támadásban, miközben a hazaiak folyamatosan növelték előnyüket (10-2). Cziczás László időkérése után ugyan Határ jól büntetőzött, de ezt követően Walker-Kimbrough hozta vissza a meccsbe a csapatát egy szép betörés után elért ziccerrrel, majd egy nagyszerű hármassal (12-7). A folytatásban megmaradt az ötpontos differencia, Határ és Turner dupláira Škorić válaszolt négy ponttal, így most Roberto Iniguez állíttatta meg az órát (16-11). A negyed hajrájában már csak egy-egy kosár esett, Casas és Mokango révén (18-13). 

Casas triplájával kezdődött a második játékrész, erre Škorić válaszolt büntetődobásokkal, majd Dupree és Zahui is jól célzott, így lett „közte tíz” (25-15). Mokango palánk alólija a legjobbkor jött, ezután viszont jó néhány eredménytelen támadást láthattak a szurkolók mindkét oldalon. A gólcsendet Dubei törte meg egy hárompontossal, majd Határ egy és Dubei két büntetőjének örülhettek a hazai drukkerek (31-17). A DVTK csapatkapitánya, Maja Skoric egy hármassal próbálta életben tartani csapata reményeit, Turner reagált erre két büntetővel, majd Mokango és Casas kosárváltását jegyezhettük fel (35-22). A félidő utolsó percében már csak egy Škorić-tempó hullott a gyűrűbe (35-24). 

A nagyszünet jót tett a diósgyőrieknek, Mokango értékesített két büntetőt, míg hátul közel két percig nem kaptak kosarat. Zahui ugyan betalált, de akadozott a soproni gépezet, a túloldalon Walker-Kimbrough fejezett be jól egy egyéni akciót (37-28). Két Turner-büntető után Mokango és Zahui villantak meg. A következő pontok is az ő nevükhöz fűződtek, a svéd center egy jó büntetőjére Chanel válaszolt egy 2+1-essel. A folytatásban ritmust váltott a Sopron Basket és csináltak egy 7-0-s rohamot, amivel meglódultak (49-33). Shatori 2+1-es akciójára Casas reagált, majd Kányási szemfüles asszisztját Škorić váltotta pontokra (51-38). Zahui és Mokango büntetői alakították ki a játékrész eredményét (53-39). 

Turner hármasával kezdődött a záró felvonás, de a vendégek nem hagyták magukat, Szabó Fanni és Škorić vállaltak el egy-egy sikeres triplát. A folytatásban nem sokat törődtek a csapatok a védekezéssel, és a Sopron tulajdonképpen az első két negyedben megszerzett előnyét őrizte. Szabó két és Dupree egy büntetője után ugyanúgy tizennégy ponttal vezetett a Sopron, mint a szünetben (65-51). A következő két kosarat is a hazaiak amerikaija szerezte, mire Szabó az egyik, Putnina mindkét büntetőjét dobta be (69-54). Egymás után hat diósgyőri pont jelezte, hogy a vendégek nem adták fel a küzdelmet, tízen belülre zárkóztak ezzel, a mérkőzés vége azonban a hazaiaké volt, Turner és Casas alakították ki a találkozó végeredményét, a DVTK az egálra hozott záró negyedből meríthet erőt a hétfő esti második összecsapásra (74-60).

Női Kosárlabda NB I. A-csoport, döntő, 1. mérkőzés

Sopron Basket - Aluinvent DVTK 74-60 (18-13, 17-11, 18-15, 21-21)

Sopron, Novomatic Aréna, 800 néző. Játékvezető: Kapitány Gellért, Praksch Péter, Nagy Viktor.
Sopron: Turner 16/3, Casas 18/6, Crvendakić, Dupree 15, Határ 7. Csere: Zahui 13, Dubei 5/3. Vezetőedző: Roberto Iniguez.
DVTK: Medgyessy, Walker-Kimbrough 10/3, Škorić 22/6, Putniņa 4, Mokango 18. Csere: Zele, Kiss A., Szűcs R., Szabó F. 6/3, Kányási. Vezetőedző: Cziczás László.

Edzői értékelés

Cziczás László: - Úgy gondolom, kicsit izgatottak voltunk az első mérkőzésen. Azért azt ne felejtsük el, hogy a Sopronban világsztárok játszanak, az is megtiszteltetés, hogy itt lehetünk. Minden egyes helyzetünkért vért kellett izzadnunk. Egyszer az egyik játékosunknak ment jobban, máskor a másiknak. Hétfőn igyekszünk szorosabb meccset játszani.

A mérkőzés részletes staisztikája itt olvasható