Összefoglaló 2020. január 27., hétfő

"A szurkolóink is nagy szerepet játszottak a sikerben"

Győzelemmel kezdte az új évet a DVTK, Dušan Brković a ZTE elleni hazai mérkőzés után idegenben is szöglet után, közelről talált be az ellenfél kapujába.

"A szurkolóink is nagy szerepet játszottak a sikerben"


- Gratulálunk az év első győzelméhez!
- Mindig nagyon fontos a jó rajt! A felkészülésünk nagyon jól sikerült, az edzőtáborban ideális körülmények között rengeteget dolgoztunk, ennek jött ki az eredménye Zalaegerszegen.

- Mit gondoltál volna az első negyedóra végén, ha valaki azt mondja, te fogsz egyenlíteni?
- Minimum furcsán néztem volna rá, hiszen kiválóan kezdtük a mérkőzést, már az első perctől kezdve támadóan léptünk fel, jól járattuk a labdát, és egymás után alakítottuk ki a helyzeteket. Olyan sokat, hogy őszintén mondom, már számolni sem tudtam. Sajnos ekkor még mind kimaradt, de ez nem zavart meg, hanem tettük tovább a dolgunkat. A félidő közepétől nekik is adódott néhány helyzetük, gól viszont nem esett.
A második félidő elején érvényesült a futball egyik íratlan törvénye, amelyik csapat túlságosan nagyvonalúan bánik a helyzeteivel, az előbb-utóbb hátrányba kerül.



- Ekkor érkeztél te, és miként hazai pályán, úgy idegenben is közelről szereztél gólt a ZTE ellen.
- Nagyon fontos pillanatban találtam az ellenfél hálójába, sikerült megerősíteni a győzelembe vetett hitet. Florent Hasani jól adta a hosszúra a szögletet, Tamás Márk megnyerte a fejpárbajt, és a kapu elé fejelte a labdát. Ott állt egy védő, akit megelőztem, mert gyorsabban ismertem fel a helyzetet. Hogy mi a titkom? Semmi különleges, az ellenfél kapuja előtt az ötös környékén minden játékosnak figyelni kell, aki hamarabb reagál, az tisztáz, vagy szerez gólt.



- Érdekes, hogy a vezető gólt is egy középső védő szerezte.
- Megérdemelte első diósgyőri gólját Polgár Kristóf, aki nagyon profi, rendkívül sokat dolgozik az edzéseken, és sokat fejlődött ideérkezése óta. De ne feledkezzünk el Florent Hasani góljáról sem, örömteli, hogy háromszor találtunk be idegenben.
A szurkolóink is nagy szerepet játszottak a sikerben. A második félidőben úgy éreztük, hogy az ekkor szó szerint mögöttünk álló drukkerek szinte távol tartják a kapunktól a labdát, minket pedig előre röpítenek. Köszönjük szépen, hogy ilyen sokan elkísértek minket az ország másik végére, és végig buzdítottak.

- A győzelemmel 5 pontra távolodtunk a tabellán a legjobb kiesőtől.
- Nekünk nem hátrafelé kell tekingetni, de még csak nem is előre, hanem a magunk teljesítményére kell koncentrálni. Hétvégén hazai pályán, a saját közönségünk előtt játszunk a Kaposvár ellen (a jegyinformációk itt olvashatók -  a szerk.), ahol újabb három pontot kell szereznünk.