Beharangozó 2020. január 11., szombat

DVTK FUX - MÁV Előre-BERICAP 3:0

A Női Röplabda NB I Liga 11. fordulójában a MÁV Előre-BERICAP gárdáját fogadta a DVTK FUX, és remek játékkal, ellenfelének esélyt sem adva 3:0 arányban diadalmaskodott a naptári év első mérkőzésén.

DVTK FUX - MÁV Előre-BERICAP 3:0


Női Röplabda NB I Liga, alapszakasz, 11. forduló

DVTK FUX - MÁV Előre-BERICAP 3:0 (13, 17, 18)

Miskolc, Generali Aréna 200 néző. Játékvezető: Csizmarik József, Suba István.
DVTK: Sitku, Topor, Kiss E., Donaghy, Kovács, Szajkó. Csere: Dömsödi (liberó), Egri, Kundrák, Sitkey. Szakmai igazgató: Toma Sándor. 

A mérkőzés részletes statisztikája itt olvasható.

Edzői értékelés

Toma Sándor: - Az ellenfelünknél decemberben történt egy edzőváltás, és Fésűs Irénnel négy játékos is távozott. Ebből kifolyólag erősen kérdéses volt, milyen csapattal tudnak kiállni erre a mai mérkőzésre. A harmadik szettben Júliát megnyitották, de ettől a pici megingástól eltekintve nagyon jól teljesítettünk, gratulálok a lányoknak. Örülök, hogy szépszámú közönség előtt játszhattunk.

A DVTK FUX a következő bajnoki mérkőzését idegenben vívja január 18-án szombaton. A Szent Benedek-Balatonfüred elleni összecsapás 18 órakor kezdődik Balatonfüreden.