Beharangozó 2021. február 11., csütörtök

Az 57. Újpest - DVTK mérkőzés következik

Legutóbb az előző bajnokságban Angyalföldön győzött a DVTK az Újpest ellen. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Az 57. Újpest - DVTK mérkőzés következik


Egymás ellen

Miután feljutott a DVTK az élvonalba, először 1940. október 13-án látogatott az Újpest együtteséhez. Az első mérkőzésünk közönségszórakoztató játékot és 8 gólos döntetlent hozott. Az újonc miskolci fiatalok tehát nem vallottak szégyent a kor egyik legerősebb gárdájával szemben. Csapkay Károly gárdája az alábbi összeállításban lépett pályára: Gáspár - Bohus, Felföldi, Kalocsay, Turán, Barta, Magyar, Berecz, Füzér, Barna, Fazekas. A négy gólunkon Füzér és Fazekas testvériesen megosztozott.

"Hogyan? - a DiMÁVAG derék legénysége egyenrangú lenne a többszörös magyar bajnokkal, a félelmetes Újpesttel? Ha itt még nem is tartunk, kétségtelen, hogy tudásukat, amatőr szívüket megkétszerezve önmagukat múlták felül. Mert szerencséről az Újpest beszélhet, hiszen a Vasgyár már 4:1-re vezetett, de eredményt tartani még nem tud" - írta a mérkőzésről a korabeli tudósító.

Az első újpesti győzelmünkre közel 10 évet kellett várnunk. 1950. szeptember 3-án, az akkor már Bp. Dózsaként szereplő fővárosiak vendége volt Tomecskó József együttese. A Károlyi - Palicskó II, Kakuszi, Gyuris, Török, Krucsai, Mixtai, Csorba, Salamon, Pribelszky, Demény (Németh) összeállításban szerepló Diósgyőri Vasas Németh Gyula góljával aratott történelmi sikert.

A következő győzelmünket 1954-ben arattuk. Akkor Dobó kettő és Pocsai egy góljával 3-2 arányban bizonyultunk jobbnak a Dózsánál. Jávor Pál vezetőedző a Károlyi - Dudás, Kakuszi, Kékesi, Peller, Pesti, Nagy, Dobó, Szigeti, Gondos, Pocsai 11-ben találta meg a nyerő csapatot.

Ezután azonban egészen a 90-es évek végéig nem sok babér termett csapatunknak. Egy-egy döntetlent még sikerült elcsípnünk, de két vállra nem sikerült fektetni vendéglátónkat.

Tornyi Barnabás csapata zárta le ezt a sorozatot 44 év után az 1998/1999-es bajnokságban. Téger István, Buzás Attila és Szabados Gábor góljával, valamint Nota Gyula parádés védéseivel 3-1-re nyert a Diósgyőr. Az akkor DFC néven szereplő csapat a Nota - Földvári (Babos), Smiljanić, Kuttor, Kovács T., Turóczi (Varga S.), Kiser, Téger, Buzás, Kulcsár (Szabados), Egressy összeállításban győzött.

Ezt követően még egy alkalommal sikerült saját pályáján megleckéztetni az Újpestet. 2006 decemberében Csank János edző irányításával szerepeltünk a Szusza Ferenc stadionban. A Szalma - Mogyorósi, Farkas (Kerényi,  77. ), Elek N., Katona - Halgas (Stanić, 67.), Rubint, Vitelki, Szögedi - Foxi, Simon A. (Faggyas, 81.) összeállítású DVTK Foxi Kethevoama, Simon Attila és Halgas Tibor góljával 3-0-ra verte a jóval esélyesebb fővárosiakat és okozott örömet az őket elkísérő szépszámú vendégdrukkernek.


A folytatásban a döntetlenek uralták a két csapat budapesti találkozóit.

A 2011/2012 évi kiírásban Benczés Miklós vezetőedző Rados - Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér - Gallarado, Abdouraman (Takács P., 55.), Lippai (Arze, 65.), Dobos (Pál Sz., 76.) - Menougong, Seydi összetételű csapata 1-1-et játszott, miután l'Imam Seydi góljával egyenlített.

A következő bajnokságban már Szentes Lázár ült a DVTK kispadján, és a Ribánszki - Vági, Vadász, Elek, Gohér - Tisza, Jeff Silva (Bogáti, 75.), Takács P., Luque (Csirszki, 60.) - Rudolf (Gallardo, 81.), Bacsa összeállításban játszó csapat ezúttal is hátrányból egyenlített Tisza Tibor góljával. 

A 2014/2015-ös bajnokságban a Miroslav Grumić révén a DVTK szerzett vezetést Újpesten, amit kiegyenlítettek a hazaiak. Egerszegi és Debreceni kiállítását követően már kettős emberhátrányban játszott a DVTK a találkozó végén, mégis sikerült pontot szerezni. Szivics Tomiszláv a Radoš - Okuka, Alves, Kádár, Husić - Bori, Egerszegi, Elek (Takács T., 42.), Bognár I. (Debreceni, 70.) - Bacsa (Németh M., 87.), Grumić összeállításban küldte pályára a csapatot.


A 2017/2018 évi bajnokság 6. fordulójában zárt kapus mérkőzést játszott a DVTK Újpesten. Az első félidőben gólt termett Makrai Gábor szemfülessége, és további helyzeteket alakítottak ki a diósgyőri játékosok. A második félidőben is egy gól esett, Angelov lesről fejelt a hálóba, azonban a játékvezető megadta a találatot. Bódog Tamás csapata az Antal - Nagy T., Lipták, Karan, Tamás - Vela, Busai, Kocsis (Oláh B. 78.), Óvári - Makrai (Szarka, 63.), Ugrai (Nono, 83.) összeállításban játszott.

Az OTP Bank Liga előző kiírásának 13. fordulójában Budapesten, az Illovszky Rudolf Stadionban játszott a DVTK az Újpest ellen. Az első játékrészben nagyszerű játékkal Márkvárt Dávid és Haris Tabaković góljával kétgólos előnyre tett szert a Diósgyőr. A fordulás után az volt a legfőbb kérdés, a DVTK be tudja-e biztosítani a győzelmet egy kontrából, mielőtt az Újpest szépítene. Végül nem esett újabb gól, így a DVTK győzött.

Újpest FC - Diósgyőri VTK 0-2 (0-2)

ÚFC: Banai - Pauljević, Heris, Litauszki, Bureković - Sanković - Nwobodo, Zsótér (Bjarnason, 62.), Onovo (Szakály P., 62.), Simon K. (Koszta M., 46.), - Feczesin. Vezetőedző: Nebojša Vignjević.
DVTK: Danilović - Shestakov, Polgár, Tamás M., Vági - Márkvárt, Iszlai - Hasani, Rui Pedro (Korbély, 82.), Prosser (Bacsa, 90.) - Tabaković. Edző: Pacsi Bálint.

Gólszerző: Márkvárt (0-1) a 23., Tabaković (0-2) a 32. percben.

Az idei bajnokságban ősszel Diósgyőrben találkozott volna a két csapat, ám a játékoskeretében szereplő labdarúgók túlnyomó többségének COVID19 pozitív tesztjére hivatkozva az Újpest FC nem utazott el a mérkőzésre. Az MLSZ Versenybizottsága a mérkőzés 3 pontját 3-0-ás gólkülönbséggel a DVTK javára igazolta.

Az eddig lejátszott Újpest - Diósgyőr NB I-es mérkőzések

  1. 1940/1941
    Újpest FC - DiMÁVAG 4-4 G.: Füzér (2), Fazekas (2)
  2. 1941/1942
    Újpest FC - DiMÁVAG 2-2 G.: Penderi, Füzér
  3. 1942/1943
    Újpest FC - DiMÁVAG 2-2 G.: Fazekas, Turbéki
  4. 1943/1944
    ÚTE - DiMÁVAG 5-0
  5. 1945/1946
    ÚTE - DiMÁVAG 4-0
  6. 1950
    Bp. Dózsa - Di. Vasas 0-1 G.: Németh
  7. 1951
    Bp. Dózsa - Di. Vasas 2-2 G.: Mixtai, Salamon
  8. 1952
    Bp. Dózsa - Di. Vasas 2-1 G.: Csorba
  9. 1954
    Bp. Dózsa - Di. Vasas 2-3 G.: Dobó (2), Pocsai
  10. 1955 (Népstadion)
    Bp. Dózsa - Di. Vasas 4-1 G.: Bujtor
  11. 1957/1958
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-2 G.: Iván, Pál II.
  12. 1958/1959
    Újpesti Dózsa - DVTK 1-1 G.: Kiss
  13. 1959/1960
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-2 G.: Török, Iván
  14. 1960/1961
    Újpesti Dózsa- DVTK 5-0
  15. 1963
    Újpesti Dózsa - DVTK 3-1 G.: Sikora
  16. 1964 (Népstadion)
    Újpesti Dózsa - DVTK 3-1 G.: Ráczi
  17. 1966
    Újpesti Dózsa - DVTK 3-0
  18. 1967
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-1 G.: Szucsányi
  19. 1968
    Újpesti Dózsa - DVTK 9-0
  20. 1969
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-1 G.: Vass
  21. 1970
    Újpesti Dózsa - DVTK 3-0
  22. 1970/1971
    Újpesti Dózsa - DVTK 5-1 G.: Horváth
  23. 1971/1972
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-1 G.: Gass
  24. 1972/1973
    Újpesti Dózsa - DVTK 7-0
  25. 1974/1975
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-0
  26. 1975/1976
    Újpesti Dózsa - DVTK 7-2 G.: Oláh, Egri
  27. 1976/1977
    Újpesti Dózsa - DVTK 4-1 G.: Fükő
  28. 1977/1978
    Újpesti Dózsa - DVTK 0-0
  29. 1978/1979
    Újpesti Dózsa - DVTK 5-0
  30. 1979/1980
    Újpesti Dózsa - DVTK 3-2 G.: Oláh, Borostyán
  31. 1980/1981
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-0
  32. 1981/1982
    Újpesti Dózsa - DVTK 1-1 G.: Kolár (öngól)
  33. 1982/1983
    Újpesti Dózsa - DVTK 1-1 G.: Borostyán
  34. 1983/1984
    Újpesti Dózsa - DVTK 0-0
  35. 1991/1992
    ÚTE - DFC 2-1 G.: Parhomenko
  36. 1992/1993
    ÚTE - DFC 2-2 G.: Máriási, Farkas
  37. 1997/1998
    ÚTE - DFC 2-0
  38. 1998/1999
    Újpest FC - DFC 1-3 G.: Téger, Buzás, Szabados
  39. 1999/2000
    Újpest FC - DFC 5-0
  40. 2004/2005
    Újpest FC - DVTK 4-1 G.: Egressy
  41. 2005/2006
    Újpest FC - DVTK 3-2 G.: Elek, Sipeki
  42. 2006/2007
    Újpest FC - DVTK 0-3 G.: Foxi, Simon A., Halgas
  43. 2007/2008
    Újpest FC - DVTK 2-2 G.: Homma, Virág
  44. 2008/2009
    Újpest FC - DVTK 2-2 G.: Tóth M., Homma
  45. 2009/2010
    Újpest FC - DVTK 4-1 G.: Menougong
  46. 2011/2012
    Újpest FC - DVTK 1-1 G.: Seydi
  47. 2013/2013
    Újpest FC - DVTK 1-1 G.: Tisza
  48. 2013/2014
    Újpest FC - DVTK 2-0
  49. 2014/2015
    Újpest FC - DVTK 1-1 G.: Grumić
  50. 2015/2016 (1. kör)
    Újpest FC - DVTK 2-1 G.: Novothny
  51. 2015/2016 (3. kör)
    Újpest FC - DVTK 1-0
  52. 2016/2017 (2. kör, Angyalföld)
    Újpest FC - DVTK 4-4 G.: Vela, Bognár I., Lipták, Jagodinskis
  53. 2017/2018 (1. kör)
    Újpest FC - DVTK 1-1 G.: Makrai
  54. 2017/2018 (3. kör)
    Újpest FC - DVTK 1-0
  55. 2018/2019 (2. kör)
    Újpest FC - DVTK 5-0
  56. 2019/2020
    Újpest FC - DVTK 0-2 G.: Márkvárt, Tabaković

Idegenbeli mérlegünk: 56 mérkőzés, 5 győzelem, 19 döntetlen, 32 vereség, 32 rúgott és 147 kapott gól

Újpest FC

Alapítva: 1885
Először az élvonalban: 1905
Legjobb bajnoki eredmény: 20 alkalommal bajnok (1929/1930, 1930/1931, 1932/1933, 1934/1935, 1938/1939, 1945 tavasz, 1945/1946, 1946/1947, 1959/1960, 1969, 1970 tavasz, 1970/1971, 1971/1972, 1972/1973, 1973/1974, 1974/1975, 1977/1978, 1978/1979, 1989/1990, 1997/1998)
Élvonalban töltött évek: 103
Folyamatosan  az élvonalban: 1916/1917 óta

Az Újpesti Torna Egylet a magyar sportklubok közül a - Nagykanizsai TE után - a második legnagyobb múltra tekinthet vissza, hiszen még a XIX. században alakult. 1885. június 16-án az alapító tagok az "Egység, Épség, Egyetértés" hármas jelszóval határozták meg az új sportklub értékrendjét.

Az alapítás óta eltelt években a fővárosi lila-fehérek 20 bajnokságot nyertek (legutóbb 1998-ban), 11 alkalommal elhódították a Magyar Kupát és 3 alkalommal a Szuperkupát is.

Az előző bajnokságban az 6. helyet szerezték meg az újpestiek, a házi gólkirály 8 találattal a tél végén távozó Feczesin Róbert lett. 

OTP Bank Liga 2020/2021

Összesített tabella

9. helyezett (20 6 4 10 25-45 -20) 22 pont (Teljes tabella)

Hazai tabella

11. helyezett (10 3 2 5 11-24 -13) 11 pont (Teljes tabella)

Formatabella

Az utolsó 5 mérkőzés alapján
8. helyezett (5 2 0 3 8-15 -7) 6 pont (Teljes tabella)

Az utolsó 10 mérkőzés alapján
8. helyezett (10 3 3 4 14-21 -7) 12 pont (Teljes tabella)

Az utolsó 15 mérkőzés alapján
9. helyezett (15 4 3 8 16-35 -19) 15 pont (Teljes tabella)

Az utolsó 20 mérkőzés alapján
9. helyezett (20 6 4 10 25-45 -20) 22 pont (Teljes tabella)

Eredmények

  1. forduló: forduló: Paks - Újpest 1-2
  2. forduló: Újpest - BMTE 1-1
  3. forduló: PAFC - Újpest 3-2
  4. forduló: Újpest - Kisvárda 2-4
  5. forduló: Honvéd - Újpest 1-2
  6. forduló: Fehérvár - Újpest 5-1
  7. forduló: Újpest - Mezőköved 1-0
  8. forduló: FTC - Újpest 2-0
  9. forduló: Újpest - MTK 0-4
  10. forduló: DVTK - Újpest 3-0
  11. forduló: Újpest - ZTE 3-2
  12. forduló: Újpest - Paks 1-1
  13. forduló: BMTE - Újpest 1-1
  14. forduló: Újpest - PAFC 1-2
  15. forduló: Kisvárda - Újpest 1-1
  16. forduló: Újpest - Honvéd 2-1
  17. forduló: Újpest - Fehérvár 0-5
  18. forduló: Mezőkövesd - Újpest 3-2
  19. forduló: Újpest - FTC 0-4
  20. forduló: MTK - Újpest 1-3

A legutóbbi mérkőzésen a Banai - Pauljević, Kastrati, Ristevski, Antonov - Csongvai, Onovo - Simon K., Mitrović (Katona, 89.), Stieber Z. (Mucsányi, 88.) - Tallo (Beridze, 90.) összeállításban játszottak.

Kedden a MOL Magyar Kupában Szolnokon jutottak a legjobb 16 csapat közé. Ezen a találkozón a Banai - Pauljević (Máté Zs., 59.), Kastrati, Ristevski, Antonov - Csongvai (Bjeloš, 88.), Onovo (Stieber Z., 59.) - Katona Má., Szakály P., Mucsányi (Beridze, 36.) - Tallo (Perošević, 59.) csapat lépett pályára.

Házi góllövőlista

6 gólos
Simon Krisztián

4 gólos
Giorgi Beridze

3 gólos
Antonio Perošević
Junior Tallo

2 gólos
Csongvai Áron
Szakály Péter

Házi gólpasszlista

4 gólpassz
Nikola Mitrović
Nemanja Antonov

3 gólpassz
Junior Tallo

2 gólpassz
Bacsa Patrik
Branko Pauljević

Sárga lapok

6 sárga lap
Nemanja Antonov
Vincent Onovo
Junior Tallo

5 sárga lap
Csongvai Áron (büntetését letölötte, játszhat a DVTK ellen)

4 sárga lap
Georgios Koutroumpis
Nikola Mitrović
Antonio Perošević

Piros lapok

1 piros lap
Kire Ristevski (büntetését letölötte, játszhat a DVTK ellen)
Stieber Zoltán (büntetését letölötte, játszhat a DVTK ellen)
Dženan Bureković (büntetését letölötte, játszhat a DVTK ellen) 

Téli játékosmozgás

Érkezett
Yohan Croizet (OH Leuven)

Távozott 
Rácz Barnabás (???)
Petar Gigić (szerb, Partizan Beograd - kölcsönből vissza)

Az Újpest kerete

Kapusok
23 Banai Dávid (HUN) 1994.05.09.
1 Filip Pajović (SRB) 1993.07.30.
34 Tomori Zoltán (HUN) 1999.05.06.

Mezőnyjátékosok
20 Simeon Ajanah-Chinedu (NGR) 2000.10.23.
21 Nemanja Antonov (SRB) 1995.05.06.
9 Bacsa Patrik (HUN) 1992.06.03.
3 Jovan Baošić (MNE) 1995.07.07.
17 Giorgi Beridze (GEO) 1997.05.12.
15 Miroslav Bjeloš (SRB) 1990.10.29.
?? Yohan Croizet (FRA) 1992.02.15.
19 Mauro Cerqueira (POR) 1992.08.20.
14 Csongvai Áron (HUN) 2000.10.31.
27 Katona Mátyás (HUN) 1999.12.30.
62 Lirim Kastrati (KOS, ALB) 1999.02.02.
13 Georgios Koutroumpis (GRE) 1991.02.10.
5 Máté Zsolt (HUN) 1997.09.14.
22 Nikola Mitrović (SRB) 1987.01.02.
30 Vincent Onovo (NGR) 1995.12.10.
49 Branko Pauljević  (SRB, HUN)1989.06.12.
77 Antonio Perošević (CRO) 1992.03.06.
4 Kire Ristevski (MKD) 1990.10.22,
8 Stieber András (HUN) 1991.10.08.
10 Stieber Zoltán (HUN) 1988.10.16.
7 Simon Krisztián (HUN) 1991.06.10.
55 Szakály Péter (HUN) 1986.08.17.
11 Junior Tallo (CIV) 1992.12.21.

A vezetőedző

Michael Oenning 1965. szeptember 27-én született Németországban, játékos-pályafutása során alacsonyabb osztályú csapatokban szerepelt. Edzőként dolgozott a német U18-as és az U20-as válogatott stábjában, majd az 1. FC Nürnberg és a Hamburger SV vezetőedzőjeként a Bundesligában is. Az előző télen lett a Vasas edzője, és benntartotta a csapatot.

Ismerős a másik oldalon

A diósgyőri nevelésű Bacsa Patrik a 199 NB I.-es és 8 NB II.-es mérkőzésen viselte a DVTK mezét. A Magyar Kupa döntőjében az ő góljával egyenlített a DVTK, és tagja volt a Ligakupa-győztes csapatnak. Az Európa Liga selejtezőjében 6 meccsen két gólt szerzett.