Bogár Gergő fúj Újpesten
Az OTP Bank Liga 21. fordulójában Bogár Gergő vezeti az Újpest FC - DVTK mérkőzést. Az idei bajnokságban eddig négy alkalommal találkozhattunk vele. Segítői az oldalvonal mellett Szalai Balázs és Huszár Balázs, az alapvonal mögött Németh Ádám és Farkas Ádám lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Garai Péter látja el.

A 29 éves salgótarjáni sporttárs 2005-ben Nógrád megyében tette le a játékvezetői vizsgát. 2010-ig a Salgótarjáni BTC csapátban játszott, majd ezután a játékvezetést válaszottta. 2014 nyarán került fel az országos keretbe. A 2016/2017-es szezontól NB II.-es játékvezető. Első NB. II-es mérkőzését 2016. augusztus 7-én vezette Csákváron (Csákvár - Dorog.).
A 2018/2019-es szezontól NB I.-es játékvezető. 2018. szeptember 1-én, egy Mezőkövesd - PAFC mérkőzésen debütált az élvonalban. Ezzel együtt összesen 35 találkozón működött közre játékvezetőként, a focibiro.hu statisztikája alapján 190 sárga és 11 piros lapot osztott ki. 2020 tavaszától a nemzetközi játékvezetői keretbe is bekerült.
A fiatal sportárs nyolcadik alkalommal működik közre játékvezetőként a DVTK élvonalbeli mérkőzésein. Az idei esztendőben a DVTK - Paks, a Kisvárda - DVTK, az MTK - DVTK és a DVTK - ZTE mérkőzéseken fújta a sípot.
Az OTP Bank Liga idei kiírásában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető közreműködik. Bogár Gergő segítői az oldalvonal mellett Szalai Balázs és Huszár Balázs, az alapvonal mögött Németh Ádám és Farkas Ádám lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Garai Péter látja el.
Bogár Gergő játékvezető a DVTK mérkőzésein
2020/2021
2020. december 19. DVTK - ZTE 1-3
2020. december 12. MTK - DVTK 1-0
2020. november 1. Kisvárda - DVTK 1-0
2020. október 3. DVTK - Paks 1-2
2019/2020
2020. június 24. Paks - DVTK 4-2
2020. február 29. Honvéd - DVTK 0-4
2019. október 19. DVSC - DVTK 2-1
2019. augusztus 17. Fehérvár - DVTK 5-1
Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2020/2021)
játékvezető |
asszisztens |
asszisztens |
alapvonali játékvezető |
alapvonali játékvezető |
tartalék játékvezető |
|
1. |
Berke Balázs |
Albert István | Medovarszki János | Bogár Gergő | Németh Ádám | Csatári Tibor |
2. |
Pintér Csaba |
Szert Balázs | Huszár Balázs | Karakó Ferenc | Erdős József | Bornemissza Norbert |
3. |
Berke Balázs |
Szalai Balázs | Horváth Róbert | Takács János | Szilágyi Sándor | Aradi József |
4. |
Bognár Tamás |
Kóbor Péter | Szert Balázs | Antal Péter | Németh Ádám | Csatári Tibor |
5. |
Antal Péter |
Tóth II Vencel | Horváth Zoltán | Farkas Ádám | Káprály Mihály | Szécsényi István |
6. |
Bogár Gergő |
Medovarszki János | Horváth Róbert | Pintér Csaba | Szilágyi Sándor | Farkas Balázs |
7. |
Iványi Zoltán |
Szert Balázs | Bornemissza Norbert | Farkas Ádám | Hanyecz Bence | Csatári Tibor |
8. |
Andó-Szabó Sándor | Garai Péter | Horváth Róbert | Pillók Ádám | Németh Ádám | Tóth II Vencel |
9. |
Bogár Gergő |
Buzás Balázs | Horváth Róbert | Iványi Zoltán | Csonka Bence | Horváth Zoltán |
11. |
Bognár Tamás |
Buzás Balázs | Szécsényi István | Iványi Zoltán | Takács János | Vígh-Tarsonyi Gergő |
12. |
Iványi Zoltán |
Tóth II Vencel | Medovarszki János | Káprály Mihály | Kulcsár Katalin | Horváth Zoltán |
13. |
Andó-Szabó Sándor | Szalai Balázs | Farkas Balázs | Pillók Ádám | Ducsai József | Csatári Tibor |
14. |
Bogár Gergő |
Tóth II Vencel | Albert István | Németh Ádám | Szilasi Szabolcs | Aradi József |
15. |
Pintér Csaba |
Georgiou Theodoros | Bornemissza Norbert | Csonka Bence | Lovas László | Csatári Tibor |
16. |
Bogár Gergő |
Garai Péter | Medovarszki János | Németh Ádám | Pillók Ádám | Horváth Róbert |
17. | Karakó Ferenc | Albert István | Horváth Róbert | Iványi Zoltán | Zierkelbach Péter | Medovarszki János |
18. | Bognár Tamás | Buzás Balázs | Szalai Balázs | Antal Péter | Lovas László | Szécsényi István |
19. | Zierkelbach Péter | Georgiou Theodoros | Kóbor Péter | Berke Balázs | Szilasi Szabolcs | Király Krisztián |
20. | Andó-Szabó Sándor | Tóth II Vencel | Szert Balázs | Erdős József | Vad II István | Aradi József |
21. | Bogár Gergő | Szalai Balázs | Huszár Balázs | Németh Ádám | Farkas Ádám | Garai Péter |