Beharangozó 2021. február 5., péntek

Pályaválasztói jogot cserélt a DVTK és a Fehérvár

Az MLSZ Versenybizottsága a két klub közös kérelme alapján hozzájárult a MOL Fehérvár FC és a DVTK két hátralévő OTP Bank Liga bajnoki mérkőzésén a pályaválasztói jog felcseréléséhez. Ennek megfelelően február 20-án Székesfehérváron, míg május 8-án Miskolcon mérkőzik meg egymással a két csapat. A változtatásra a MOL Arénába szervezett UEFA-rendezvények miatt volt szükség.

Pályaválasztói jogot cserélt a DVTK és a Fehérvár


A MOL Aréna Sóstóban a szokásos bajnoki- és kupamérkőzéseken kívül három U21-es Eb-mérkőzést rendeznek, majd a júniusi, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság alatt a francia válogatott edzőpályaként használja a létesítményt - tájékoztatott az MLSZ hivatalos honlapja. - Mindeközben pedig szükséges elvégezni a gyepszőnyeg erre az évre tervezett teljes felújítását. Ahhoz, hogy a felújítás a franciák érkezése előtt időben elkészüljön, a munkálatoknak legkésőbb áprilisban meg kell kezdődniük. A pályaválasztói jog felcserélése volt az egyetlen lehetőség a magyar felek által az UEFA felé vállalt szervezési feladatok ellátására.