Beharangozó 2021. február 19., péntek

"A saját játékunkkal foglalkozunk"

A MOL Aréna Sóstó ad otthont a részben hazai rendezésű U21-es Európa-bajnokság néhány mérkőzésének, ezért a DVTK és a Fehérvár pályaválasztói jogot cserélt. Ennek megfelelően most szombaton idegenben, az utolsó fordulóban hazai pályán játszik a DVTK. Az elutazás előtt Zoran Zekić vezetőedzőt kérdeztük a találkozóról.

"A saját játékunkkal foglalkozunk"


Edzőként dolgozott Diósgyőrben többek között több egykori válogatott labdarúgó és olyan is, aki közel háromszáz mérkőzést játszott a La Ligában, a közelmúltban mégis Zoran Zekić első vezetőedző, aki maga is beszáll időnként edzésen a játékba. Mi ennek az oka? - kérdeztük elsőként.

- Elsősorban lelki okai vannak, így próbálok energiát adni a csapatnak - válaszolt a horvát sportszakember. - Persze a hibákat nem hagyom szó nélkül, de szeretném, hogy lássák, nem hagyom őket magukra, köztük vagyok, segítek mindenben. A bennmaradásunk érdekében nincs olyan módszer, amit élből el lehet utasítani, ha az segít, akkor akár gyalog is elindulok Székesfehérvárra.

A Tarpa elleni kupamérkőzés után ugyan egészen más szinten, de egy újabb fekete ló következik abban az értelemben, hogy Márton Gábor távozása után a DVTK ellen az ideiglenesen kinevezett Szalai Tamás ül a fehérvári kispadon, aki ki tudja, milyen csapatot küld pályára.

- Ellenünk mutatkozik be az új megbízott vezetőedző, akinek nem ismerjük a futballról alkotott elképzeléseit - árulta el a diósgyőri vezetőedző. - Ez egy újabb ok arra, hogy a saját játékunkkal foglalkozzunk, mert ha túl sok energiát emészt fel az ellenfél, akkor nem jut elég saját magunkra. Most is feltérképeztük az ellenfelet, az ellenfél játékosait, azonban a legfontosabb, hogy a saját játékunkat meg tudjuk valósítani.

Az új igazolás Odise Roshi 12-es számmal játszik, míg Mirko Ivanovski 22-esre váltott.

- Odise Roshi az albán válogatott meghatározó játékosa, a képességeit még abból az időből ismerem, amikor a HNK Rijekában játszott - mondta. - Nagy szükségünk van egy olyan játékosra, aki meg tudja tartani a labdát, ki tudja szolgálni a többieket, és akár még gólt is lő. Szerdai érkezése után nincs még tökéletes állapotban, de nekünk már Székesfehérvárott is szükségünk van rá.

A legutóbbi fordulóban Újpesten egy kihagyástól eltekintve jól működött a védekezés, azonban rúgott gól nélkül nem sikerült pontot sem szerezni.

- A modern labdarúgásra az a jellemző, hogy néhány topcsapat kivételével senki sem alakít ki számolatlanul helyzeteket. A sikerhez ezekből a lehetőségekből kell minél nagyobb hatékonysággal értékesíteni néhányat - vázolta Zoran Zekić. - Nálunk időnként olyan sok energia szükséges a gólhelyzetek megteremtéséhez, hogy az értékesítésre nem marad belőle, illetve gólhelyzetben a legtöbbször a mentális tényező a döntő, ki mennyire koncentrál. A nehéz helyzetünk miatt nálunk az is előfordul, hogy még lövőhelyzetben sem vállalkozunk. Ez a helyzet csak a pontok gyűjtésével változtatható meg, néhány győzelem után mindenkiben meglesz a kellő önbizalom, ami meghozza a lövőkedvet is. Egykori csatárként pontosan tudom, ha egy támadó három-négy mérkőzésen nem talál be, akkor mennyire megrendül az önbizalma, ami egyből megváltozik egy-két gól után. Bízom benne, hamarosan jönni fognak a gólok.

Diego Živulić piros és Augusto Max sárga lapok miatt kapott eltiltását letöltötte, mindketten pályára léphetnek Székesfehérvárott. Újpesten viszont Iszlai Bence begyűjtötte ötödik sárga lapját, tehát ismét lesz hiányzó a középpályán. Rajtuk kívül Polgár Kristóf és Branislav Danilović a konditeremben, Molnár Gábor a csapattal edz, de még nem végez teljes értékű munkát.

A március 1-ig meghosszabbított 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet értelmében zárt kapus a mérkőzés, kérjük szurkolóinkat, ne induljanak útnak!