Beharangozó 2021. április 4., vasárnap

Tiszafüred - DVTK tartalék 1-5 (1-3)

Magabiztos győzelemmel folytatta a szereplését az NB III-as labdarúgó bajnokságban a DVTK tartalék csapata. A tiszafüredi mérkőzésen Makrai nyitotta a gólok sorát, amit a vendéglátók még ki tudtak egyenlíteni. Ezután viszont Makrai másodszor, majd Zsiga, Cortés és Csávás is bevette a fürediek kapuját, így a piros-fehérek 5-1-es sikerrel zárták az idegenbeli kiránduást.

Tiszafüred - DVTK tartalék 1-5 (1-3)


NB III. Keleti csoport, 27. forduló

Tiszafüredi VSE - DVTK tartalék 1-5  (1-3)

Tiszafüred, zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Bálint Attila (Vrbovszki Pál, Ancsin Zoltán). 

Tiszafüredi VSE: Sándor B. - Iván M., Barzsó A., Kalóz Á., Vincze P., Papp N., Csiki N., Lakatos K., Balogh K., Tóth N., Ladányi P. Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.
DVTK tartalék: Bukrán E. - Oláh B., Ivánka P., A. Kalandadze, Nagy Á. – Kispál T., Csatári G., Schildkraut K., Zsiga M., Makrai G. – J. Cortés. Vezetőedző: Zsivoczky Gyula. 

Csere: Ladányi P. helyett Szabó T. a 46., Schildkraut K. helyett Csávás B. a 46., Oláh B. helyett Nagy Z. a 46., Csatári G. helyett Gönczi S. a 46., Papp N. helyett Szövetes K. az 55, Lakatos K. helyett Háda Z. az 55., Kispál T. helyett Zsemlye B. a 73., J. Cortés helyett G. Omarashvili a 77., Iván M. helyett Juhász E. a 87., Tóth N. helyett Pintér Zs. a 87. percben. 

Gólszerző: Makrai G. (0-1) a 11., Vincze P. (1-1) a 29., Makrai G. (1-2) a 33., Zsiga M. (1-3) a 37., J. Cortés (1-4) az 52., Csávás B. (1-5) a 83. percben. 

Kulcspillanatok 

10. perc: J. Cortés futott el a jobb oldalon, majd középre adott, ahonnan a jó ütemben érkező Makrai lőtte a hazai kapuba a labdát, 0-1. 
29. perc: A büntetőterületen belül Vincze elé került a labda, aki élt a lehetőséggel és egyenlíteni tudott, 1-1.
33. perc: A DVTK tartalék szabadrúgását Makrai Gábor lőtte a kapu bal felső sarkába, 1-2. 
37. perc: A hazai védelemről kipattanó labdát Zsiga Máté helyezte laposan a Tiszafüred hálójába, 1-3.
52. perc: Zsiga indítására Cortes rajtolt, majd magabiztosan fejezte be a korszerű akciót, 1-4. 
83. perc: Makrai passzolt Csávás elé a bal oldalon,  aki egy igazítás után a hazaiak hálójába talált, 1-5.

Vezetőedzői értékelés

Dorcsák Zoltán: - Sajnos nehéz helyzetben voltunk az elmúlt két hétben. Hat kezdőjátékosomat kellett ezúttal nélkülözni. Ettől függetlenül úgy érzem, ha nem követünk el ilyen óriási hibákat, akkor meg tudtuk volna nehezíteni a DVTK dolgát.

Zsivoczky Gyula: - Az előzetes körülményeket figyelembe véve magabiztos győzelmet arattunk a Tiszafüred csapata ellen. Erőltetett menet vár ránk a következő két hétben, ezért fontos volt számunkra a három pont megszerzése. Nem akarok sokat foglalkozni ezzel a mérkőzéssel, innentől a szerdai, Balassagyarmat elleni találkozóra fogunk koncentrálni. Gratulálok a csapatnak  és mielőbbi gyógyulást kívánok ellenfelük sérült, valamint COVID fertőzéssel érintett játékosainak.