Beharangozó 2021. május 21., péntek

Jászberényben vendégszerepel a DVTK tartalék

Ebben a bajnokságban az utolsó idegenbeli mérkőzésén lép pályára a DVTK tartalék együttese. A piros-fehérek a keleti csoport 37. fordulójában a dobogón található Jászberény otthonában bizonyíthatnak. A találkozó vasárnap 18 órakor kezdődik a jászsági településen.

Jászberényben vendégszerepel a DVTK tartalék


NB III. Keleti csoport, 37. forduló

2021. május 23., vasárnap
18:00
Jászberényi FC - DVTK tartalék

Zsivoczky Gyula: - A sok fiatal akadémista előtt bizonyítási lehetőség áll, hiszen az egyik dobogós otthonában mutathatjuk meg magunkat. A hajrából ugyan még két mérkőzés hátra van, de ezt az időszakot egyáltalán nem így terveztem. Úgy érzem, hogy mióta elértük az 50 pontot egyfajta megnyugvás költözött az öltözőbe, ezen igyekszünk változtatni a hajrára. Nyáron komoly változások lesznek az NB III-as keretben, de van még két mérkőzésünk, ezen szeretnénk jól szerepelni, megmutatni a valós tudásunkat. Az utolsó három találkozón sok olyan hibát követtünk el, amely a fiatalságunk, a rutintalanságunk számlájára írható. Amennyiben ezen a területen sikerül javítanunk, úgy jó eredményt érhetünk el Jászberényben. Ezalatt a győzelmet vagy a pontszerzést értem. Sajnos nagyon sok a hiányzónk, de erre nem fogunk semmit, sportemberek lévén természetesen ezen a hétvégén is győzelmi szándékkal lépünk pályára.

Helyszín

Az NB III. Keleti csoport 37. fordulójának programja:

2021. május 22., szombat
18:00
BVSC-Zugló - Balassagyarmati VSE

2021. május 23., vasárnap
16:00
Sényő-Carnifex FC - Tiszakécskei LC
16:30 DVSC II - Gyöngyösi AK-Mátra-Beton
17:00 Putnok FC - Ceglédi VSE
17:00 Tállya KSE - Kisvárda Master Good II
18:00 Eger SE - Salgótarjáni BTC
18:00 Mezőkövesd Zsóry FC II - Tiszafüredi VSE
18:00 FC Hatvan - Sajóbábonyi VSE 
18:00 Füzesgyarmati SK - Termálfürdő FC Tiszaújváros
18:00 Jászberényi FC - DVTK tartalék