Beharangozó 2016. július 15., péntek

"Történjen végre valami"

Az OTP Bank Liga első fordulójában a Videoton vendége lesz a DVTK vasárnap. Szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatónkon Horváth Ferenc és Elek Ákos várta az újságírókat a DVTK Edzőközpontban.

"Történjen végre valami"


 

OTP Bank Liga 1. forduló

2016. július 17., vasárnap
18:00 Videoton FC - Diósgyőri VTK

A sajtótájékoztató anyaga látható lesz az M4-en, a Miskolc Televízióban, hallható a Rádió M-en, de az online hírportálok (boon.hu, minap.hu, stb.) mellett bárki elolvashatja majd a szombati Észak-Magyarországban és a vasárnapi Nemzeti Sportban is. A DVTK TV ezúttal is készített egy rövid összefoglalót.

Horváth Ferenc: - Láttam a Videoton tegnapi mérkőzését és az előtte lévő kettőt is. Egy másfajta Videoton játszott most, mint az előző két meccsen. Egy másik rendszerben is, ami sokkal jobban passzol a csapathoz. Tegnap végig kézben tartották a meccset, jól játszottak, jó csapatról van szó, de ezt eddig is tudtuk róluk. Nekünk végtelen nagy alázatta és szerénységgel kell odamennünk, a labdarúgás iránt, nem az ellenfél iránt persze, és meg kell próbálunk mindent megtennünk azért, hogy ponttal, vagy pontokkal térjünk haza. Ismerem a Videotont, de a feleségemmel is nap mint nap találkozok, ismerem őt jól, de néha mégis meg tud lepni. Ez nem jelent előnyt. Lesz részemről ennek a meccsnek egy érzelmi töltete és fontos lenne, hogy jól mutatkozzak be a Diósgyőr kispadján is.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!