Beharangozó 2016. augusztus 3., szerda

Szabó Zsolt vezet szombaton

Elkészült az OTP Bank Liga 4. fordulójának játékvezetői küldése. A szombat esti DVTK-Budapest Honvéd mérkőzésen Szabó Zsolt fog bíráskodni. Az oldalvonal mellett a segítői Tóth II Vencel és Horváth Róbert, míg az alapvonalon Takács János és Nazsa Tamás lesznek .

Szabó Zsolt vezet szombaton


A 44 éves budapesti játékvezető, Szabó Zsolt 1996 óta tagja az NB I-es keretnek, 1999 óta pedig FIFA-kerettag, ő az NB I.-es csúcstartó a játékvezetők között.

Polgári foglalkozását tekintve pénzügyi elemző, tanácsadó, jelenleg profi játékvezetőként dolgozik. Két diplomája van, anyanyelvén kívül angolul és németül is beszél.

Szabó Zsolt 2001/2002-ben a Borsodi Liga legjobb játékvezetője lett. A Nemzeti Sportnál a 2002/2003 bajnoki évadban az Év Játékvezetője cím adományozásánál a második helyen végzett.

2003-ban Aranyszemüveg díjat nyert. A díjat a szurkolók szavazatai alapján a legjobb játékvezető kapja meg.

Szabó Zsolt a tavalyi bajnokságban három mérkőzést vezetett a DVTK-nak. A Honvéd elleni idegenbeli, és a Ferencváros elleni hazai meccsen, valamint a 32. fordulóban Debrecenben találkozhattunk vele.

Az OTP Bank Liga kiírása szerint a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető  működik közre. Szabó Zsolt segítői szombaton az oldalvonal mellett Tóth II Vencel és Horváth Róbert, az alapvonalon Takács János és Nazsa Tamás lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Varga Gábor látja el.

A Szabó Zsolt által vezetett mérkőzéseink

2015/2016
2016. április 23. DVSC - DVTK 3-1
2015. október 24. DVTK - FTC 0-2
2015. szeptember 26. Honvéd - DVTK 2-1

2014/2015
2015. május 17. DVTK - ETO 4-1
2015. február 28. Haladás - DVTK 1-1
2014. november 22. MTK - DVTK 0-2
2014. szeptember 20. DVTK - Honvéd 2-1
2014. augusztus 24. PMFC - DVTK 1-2

2013/2014
2013. szeptember 28. Kaposvár - DVTK 0-2
2013. augusztus 11. DVSC - DVTK 4-0

2012/2013
2013. április 7. DVTK - Videoton 2-1
2013. október 21. DVSC - DVTK 2-0
2012. szeptember 1. DVTK - Győri ETO 0-3

2011/2012
2011. november 21. Bp. Honvéd - DVTK 2-1
2012. március 11. DVTK - Videoton 0-2

2010/2011
2011. április 2. Bőcs - DVTK 0-1

2009/2010
2010. február 26. DVSC-TEVA - DVTK 3-1

2008/2009
2008. augusztus 30. Paks - DVTK 1-1

2007/2008
2008. március 28. Bp. Honvéd - DVTK 0-1
2007. szeptember 15. DVTK - Nyíregyháza 0-0
2007. november 28. DVTK - Fehérvár 2-1 (Ligakupa döntő)

2006/2007
2007. április 28. Tatabánya - DVTK 5-3
2006. szeptember 22. DVTK -Vasas 1-2

2005/2006
2006. április 15. Sopron - DVTK 2-1
2005. november 19. DVTK - ZTE 3-0

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!