Beharangozó 2016. augusztus 16., kedd

A 10. Paks - DVTK következik

Tizedik alkalommal találkozik a DVTK és a Paks a dunántúli városban az élvonalban. Legutóbb egy éve Nikházi Márk góljával pontot szerzett a Diósgyőr.

A 10. Paks - DVTK következik

1952. november 28-án alapították meg a Paksi Kinizsi Sportkört, ami később Paksi SE, majd Paksi FC néven szerepelt. A főszponzor MVM távozása után ismét ez a hivatalos nevük. A csapat színe a zöld-fehér.

Az NB I-be 2006-ban jutottak fel, első évükben a 11. helyen végeztek. A csapat legnagyobb sikerük, a 2011-ben megnyert Ligakupa, valamint a 2010/2011-es bajnokságban szerzett ezüstérem. Az előző bajnokságban a 7. helyen végeztek, legeredményesebb játékosuk a hét gólig jutó Hahn János.

Idei eredmények

Idén három döntetlennel és két vereséggel a 10. helyen állnak öt fordulót követően.

  1. forduló: DVSC - Paks 1-1
  2. forduló: Paks - Videoton 1-1
  3. forduló: Újpest - Paks 1-0
  4. forduló: Paks - FTC 0-0
  5. forduló: Honvéd - Paks 3-1

A legutóbbi fordulóban a Kemenes - Kulcsár D., Lenzsér, Gévay, Báló - Papp, Koltai (Jelena, 68.), Kecskés T. (Szalai, 82.), Bertus, Haraszti (Fejős, 68.) - Hahn összeállításban játszottak. Kulcsár Tamás második sárga lap után kiállította a játékvezető, ő így biztosan nem lehet ott a DVTK elleni mérkőzésen.

A vezetőedző

A csapat szakvezetője a hamarosan 51 éves Csertői Aurél, aki 2014 óta irányítja a paksiakat. Korábban többek között a Győr, a Videoton, a Haladás és a Kecskemét kispadján ült az élvonalban.

Nyári játékosmozgás

A paksiak továbbra is magyar játékosokat igazoltak, akik közül a másodszor visszatérő Haraszti Zsolt, és Kemenes Szabolcs lehet nagy fogás.

Érkezők
Haraszti Zsolt (Videoton)
Jelena Richárd (Honvéd)
Kemenes Szabolcs (Honvéd)
Koltai Tamás (Videoton - kölcsön után végleg)
Kovács Gábor (DVTK)
Laczkó Zsolt (Békéscsaba)
Szalai András (MTK)

Távozók
Csernyánszki Norbert (visszavonul)
Péter Antal (SZEOL SC)
Rodenbücher István (Szigetszentmiklós)
Bor Dávid (Dorog - kölcsönbe)
Kelemen Dávid (Békéscsaba - kölcsönbe)
Kővári Róbert (Dorog - kölcsönbe)
Vági András (Mezőkövesd - kölcsönbe)
Asztalos Dávid (MTK kölcsönbből vissza)

Egymás ellen

Az első paksi látogatásunkra 2006. szeptember 16-án került sor. A DVTK a Szalma - Mogyorósi, Elek, Katona, Farkas, Sipeki, Vitelki, Szögedi (Stanic a 45. percben), Buz, Simon (Faggyas a 77. percben), Binder (Kerényi a 70. percben) összeállításban lépett pályára. A találkozó jól kezdődött számunkra, mert Simon Attila góljával már az 5. percben vezetést szereztünk. A paksiak azonban Báló és - az egykori diósgyőri - Belényesi találatával negyedóra alatt megfordították a mérkőzés állását és megnyerték a találkozót.

A második összecsapásunkra 2007. november 3-án utaztunk az Atomvárosba. A Köteles - Kállai, Elek, Katona, Hegedűs, Bessong, Lipusz (Vitelki a 64. percben), Sipeki, Rassou (Vámosi a 74. percben), Kassim (Douva az 57. percben), Simon összetételű DVTK kétgólos előnyt szerzett Simon Attila és Sipeki István találatával. A mérkőzést azonban még így sem sikerült megnyernünk, mert Tököli a 79. percben szépített majd Kiss Tamás az utolsó percben kiegyenlített.

A harmadik mérkőzésünk a 2008/2009-es szezonban szintén döntetlenre végződött. Vágó Attila csapata Gohér Gergő kiállítása után fél órán keresztül játszott emberhátrányban, de Djordje Kamber góljával így is elhozott egy pontot Paksról. Vágó Attila vezetőedző a Köteles - Búrány, Miličić, Sebők, Gohér, Pintér Z., Kamber, Ahodikpe (Pelecaci, 57.), Tóth M., Homma (Szabó V., 79.), Stanić (Takács P., 74.) csapatban találta meg a pontszerző alakulatot.

2010. május 8-án a Benczés Miklós vezette DVTK 1-0-s vereséget szenvedett a tolnaiak otthonában.  A Diósgyőr a Radoš - Vukadinović, Gal, Šupić, Polényi - Takács P. (Somorjai, 77.) - Kovács Sz. (Zsivoczky, 53.) , Dobos (Huszák a 66.), Lippai, Bacsa - Roszel összeállításban lépett pályára és a minimális veresége azt jelentette, hogy matematikailag is kiesett az élvonalból. Bacsa Patrik ezen a mérkőzésen szerepelt először a DVTK kezdőcsapatának tagjaként.

A visszajutást követő első paksi mérkőzésünket 2011. szeptember 11-én játszottuk. A Radoš - Vadász, Gal (Nagy T. a 46.), Budovinszky, Gohér - Arze, Abdouraman, Gallardo, Luque (Tisza a 30.)  - Menougong (Pál Sz. a 70.), Seydi összeállítású csapatunknak nem volt szerencséje. Luque és Gal sérülése miatt Benczés Miklósnak át kellett szerveznie  a csapatát. A mérkőzés 77. percében Radoš szabálytalankodott a 16-oson belül, aminek eredménye egy kiállítás és egy büntető lett. Mivel több cserénk nem volt ezért Seydi állt a gólvonalra és kis híján kivédte Montvai 11-esét. Csapatunk azonban nem esett kétségbe és Budovinszky Krisztián révén kiegyenlített a 86. percben, így ponttal tért haza Miskolcra.

Az OTP Bank 2012/2013-as kiírásában egy korai gól döntött, Tököli 11. percben szerzett találatára nem tudtunk válaszolni. A Szentes Lázár vezette DVTK a Tajti - Vági, Vadász, Kádár, Takács P. - Fernando (Seydi, 71.), Hanek (Gallardo, 46.), Elek, Luque (Gosztonyi, 61.) - Rudolf, Tisza összeállításban játszott.


Első győzelmünket 2013. október 19-én arattuk Pakson. Szivics Tomiszláv együttese a Rajić - Vági, Vadász, Kádár, Gohér - Abdouraman, Elek, Nikházi (Tisza a 69.) , Barczi (Kostić a 83.) - Futács, Bacsa (Batioja a 77.). összeállításban állt fel és meggyőző játékot mutatva Elek Ákos, valamint Barczi Dávid góljával történelmi győzelmet aratott. Abból a szempontból is történelmi volt a siker, hogy ezzel már hét mérkőzésre hízott a győzelmi sorozat, melynek során még gólt sem kapott a DVTK.


A 2014/2015-ös bajnokságban a pálya alkalmatlansága miatt elsőre nem sikerült lejátszani a meccset, 2014. október 22-én pedig 3-1-es vereséget szenvedett a DVTK. Szivics Tomiszláv az Antal - Okuka, Alves, Kádár, Husić - Egerszegi, Elek - Bacsa, Bognár I. (Marjanović, 46.), Gosztonyi (Griffiths, 46.) - Barczi (Grumić, 68.) felállásban küldte pályára a csapatot. Bacsa Patrik szép egyéni megoldást követő góljával sokáig vezetett a Diósgyőr, azonban a hazaiak a 85. percben egyenlítettek és fordítani is tudtak.

A 2015/2016-os idényben háromszor játszott mindegyik csapat mindenki ellen, ebből egyszer találkozott a DVTK és a Paks a Dunántúlon szinten pontosan egy évvel ezelőtt. A gól nélküli első játékrészt követően rögtön a második félidő elején a hazaiak szerztek vezetést egy távoli bombával, amit négy perccel később Nikházi Márk egyenlített ki büntetőből. Ezt követően már nem változott az eredmény, amihez kellett néhány nagy Rados Ivan védés is. A döntetlennel egy négy mérkőzésből álló pont nélküli szériát sikerült lezárni. Bekő Balázs vezetőedző a Radoš - Eperjesi, Lipták, Tamás, Nemes - Egerszegi - Bacsa, Nikházi, Koman (Halmai R., 19.), Barczi (Boros, 90+2.) - Novothny (Takács T., 65.) csapatot küldte pályára.
 

Az eddig lejátszott Paks - DVTK NB I.-es mérkőzések

  1. 2006/2007
    Paks - DVTK 2-1 G.: Simon A.
  2. 2007/2008
    Paks - DVTK 2-2 G.: Simon A., Sipeki
  3. 2008/2009
    Paks - DVTK 1-1 G.: Kamber
  4. 2009/2010
    Paks - DVTK 1-0
  5. 2011/2012
    Paks - DVTK 1-1 G.: Budovinszky
  6. 2012/2013
    Paks - DVTK 1-0
  7. 2013/2014
    Paks - DVTK 0-2 G.: Elek, Barczi
  8. 2014/2015
    Paks - DVTK 3-1
  9. 2015/2016
    Paks - DVTK 1-1 G.: Nikházi


    Mérlegünk: 9 mérkőzés, 1 győzelem, 4 döntetlen, 4 vereség, 9 rúgott és 12 kapott gól

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!