Beharangozó 2021. február 25., csütörtök

Magyar Kupa elődöntőt játszik az Aluinvent DVTK

Szerdától vasárnapig Budapesten rendezik meg a Killik László Női K&H Magyar Kupa nyolcas döntőjét. Miután az első napon az Aluinvent DVTK sikerrel vette az UNI Győr MÉLY-ÚT jelentette akadályt, pénteken a döntőbe jutásért léphetnek pályára Földi Attila lányai. A PEAC elleni találkozó 15 órakor veszi kezdetét a Gabányi László Sportcsarnokban.

Magyar Kupa elődöntőt játszik az Aluinvent DVTK


Killik László Női K&H Magyar Kupa Döntő, elődöntő

2021. február 26., péntek
15:00 PEAC-Pécs - Aluinvent DVTK

Földi Attila: - A Győr ellen mi számítottunk esélytelenebbnek, de akkor is azt mondtam, hogy győzni megyünk. A PEAC ellen ez hatványozottan érvényes, ugyanakkor nagyon oda kell figyelnünk. Nem szabad beleesni abba a hibába, hogy azért, mert kétszer már sikerült legyőzni őket, ez most is könnyű lesz. Új meccs lesz, és a Sopron győzelmét leszámítva, a mindhárom negyeddöntő roppant szoros volt. Nagyot kellmajd harcolnunk, hogy ebben az idényben harmadszor is legyőzzük a pécsieket, de bízom abban, hogy a lányoknak helyén lesz a szívük. Az a fegyelmezett játék, amit a Győr ellen mutattunk, elég lehet a döntőbe jutáshoz. 

Az esemény hivatalos weboldala ide kattintva böngészhető. 


Játékvezetők 

A mérkőzésen a Cziffra Csaba Zsolt, Ádám József, Csabai-Kaskötő Brigitta hármas fújja a sípokat.


Helyszín

Gabányi László Sportcsarnok
1116 Budapest, Hauszmann Alajos u. 5.

A PEAC-Pécs kerete

Andusić Tijana    1991    5    195 cm    82 kg
Bojtár Boglárka    2002    1-2    150 cm    50 kg
Csényi Anna    2003    1-2    171 cm    53 kg
Drávecz Boróka    2003    4    188 cm    80 kg
Habling Lara    2003    4-5    182 cm    68 kg
Hegedűs Rebeka    2001    2    173 cm    75 kg
Kaposi Pálma    1996    5    185 cm    61 kg
Kiss Virág    1998    5    193 cm    90 kg
Laczkó Sára    2004    1    175 cm    49 kg
Popovic Milica    2002    4    190 cm    76 kg
Sánta Petra    1995    1-2    170 cm    64 kg
Sarok Nikolett    1990    3-4    182 cm    72 kg
Selcova Ilina    2002    1    175 cm    
Strautmane Paula    1997    4    185 cm    
Szűcs Réka    1995    1-2    170 cm    60 kg
Szűcs Luca    2001    1    165 cm    53 kg
Wentzel Nóra    2001    2-3    179 cm    68 kg


Az elődöntők programja

2021. február 26., péntek
15:00 PEAC-Pécs - Aluinvent DVTK
17:30 Atomerőmű KSC Szekszárd - Sopron Basket