Beharangozó 2016. december 8., csütörtök

"Nem szeretnénk kieső helyen telelni"

Az OTP Bank Liga 19. fordulójában Mezőkövesden fogadja a Gyirmótot a DVTK. Szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatónkon Horváth Ferenc és Bacsa Patrik várta az újságírókat a DVTK Edzőközpontban.

"Nem szeretnénk kieső helyen telelni"


OTP Bank Liga 19. forduló

2016. december 10., szombat
15:30 Diósgyőri VTK - Gyirmót FC

A sajtótájékoztató anyaga látható lesz az M4-en, a Miskolc Televízióban, hallható a Rádió M-en, de az online hírportálok (boon.hu, minap.hu, stb.) mellett bárki elolvashatja majd a pénteki Észak-Magyarországban és a szombati Nemzeti Sportban is. A DVTK TV ezúttal is készített egy rövid összefoglalót.

Horváth Ferenc: - Mind a két csapat szempontjából ez egy nagyon fontos mérkőzés lesz. Nekünk egyértelmű a célunk, nem szeretnénk kieső helyen telelni. Nagyon sajnáljuk, hogy Elek Ákost eltiltották, így a kapitányunkért is fogunk játszani.

Urbányi István: - A bennmaradás szempontjából nagyon fontos találkozó a mostani. Mindkét csapat játszott már olyan meccset az idén, mely alapján előkelőbb helyen kellene lennie. A DVTK keretében több válogatott játékos van, amit szintén kompenzálnunk kell valamilyen módon. A szezon közepén mi is igazoltuk már, hogy jobb teljesítményre is képesek vagyunk. A mostani hét vereséget számláló sorozatunk többféle módon tudja „terhelni a szervezetet”, ugyanakkor ezt megtörni legalább akkora kihívás, mint a bajnoki címért játszani, csak sokkal nehezebb…

Információk

  • A mérkőzés helyszíne a Diósgyőri Stadion rekonstrukciója miatt ezúttal is Mezőkövesd lesz. 
  • A belépők 500, 1000 és 1500 forintba kerülnek. A jegyinformációkról ide kattintva olvashatnak szurkolóink. 
  • A találkozót az m4sport.hu élőben közvetíti.
  • A forduló programja ide kattintva olvasható.

 

Az OTP Bank Liga állása

# CSAPAT J GY D V LG KG GK P
1. Vasas FC Vasas FC 18 10 4 4 30 17 13 34
2. Videoton FC Videoton FC 18 10 3 5 38 18 20 33
3. Budapest Honvéd Budapest Honvéd 18 9 4 5 31 17 14 31
4. Ferencvárosi TC Ferencvárosi TC 18 8 5 5 33 26 7 29
5. Mezőkövesd Zsóry FC Mezőkövesd Zsóry FC 18 7 6 5 21 21 0 27
6. Szombathelyi Haladás Szombathelyi Haladás 18 7 4 7 21 22 -1 25
7. Újpest FC Újpest FC 18 5 9 4 28 26 2 24
8. Debreceni VSC Debreceni VSC 18 5 5 8 20 24 -4 20
9. Paksi FC Paksi FC 18 4 8 6 17 24 -7 20
10. MTK MTK 18 4 7 7 11 20 -9 19
12. Gyirmót FC Győr Gyirmót FC Győr 18 3 4 11 8 30 -22 13