Beharangozó 2021. október 14., csütörtök

Vasárnap játszik a DVTK a Dorog ellen

A DVTK és a Dorog még soha nem találkozott a másodosztályban, az élvonalban viszont 12 alkalommal járt a dorogi csapat Diósgyőrben, ebből nyolcszor pont nélkül távoztak, és egyszer sem győztek. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Vasárnap játszik a DVTK a Dorog ellen


Egymás ellen

A DVTK és a Dorog még soha nem találkozott a másodosztályban, az élvonalban viszont 12 alkalommal járt a dorogi csapat Diósgyőrben. 

Első alkalommal a II. világháborút követő első teljes bajnoki idényben jártak dorogi labdarúgók Diósgyőrben. Móré János május 26-án a Károlyi - Solt, Felföldi Kispataki, Bohus, Krucsai, Dobai, Németh, Doma, Pesthi, Ijász csapatot küldte pályára, és döntetlent született. A DVTK gólját Ijász szerezte.

Az első győzelem a következő találkozón, 1951-ben született. Tomecskó József Károlyi - Palicskó II, Kakuszi, Futó I, Török, Krucsai, Nagy, Csorba, Németh, Pribelszky, Vékony összetételű csapata 4:1 arányban győzött Csorba, Németh, Pribelszky és Vékony góljával.

Ezt követően kétszer pontot raboltak a vendégek, de utána sorra diósgyőri siker született a két csapat mérkőzésein.

Legutóbb 1976-ban, a mai napig utolsó élvonalbeli idényében játszott a Dorog Diósgyőrben. A DVTK aranycsapatát Szabó Géza ezen a napon a Veréb - Szántó, Salamon, Váradi Martis, Oláh (Fükő), Tatár, Görgei, Borostyán, Fekete, Feledi (Polyák) összetételben küldte pályára, a győztes gólt Váradi Ottó szerezte.

Az eddig lejátszott élvonalbeli Diósgyőr - Dorog mérkőzések 

  1. 1945/1946
    1946. 5. 26. DVTK - Dorogi AC 1:1
  2. 1951
    1951. 4. 1. DiVasas - Dorogi Bányász 4:1
  3. 1952
    1952. 5. 4. DiVasas - Dorogi Bányász 0:0
  4. 1954
    1954. 11. 24. DiVasas - Dorogi Bányász 1:1
  5. 1955
    1955. 4. 17. DiVasas - Dorogi Bányász 4:2
  6. 1957/1958
    1957. 8. 25. DVTK - Dorogi Bányász 2:0
  7. 1958/1959
    1959. 3. 1. DVTK - Dorogi Bányász 1:1
  8. 1959/1960
    1959. 8. 30. DVTK - Dorogi Bányász 2:0
  9. 1960/1961
    1960. 12. 11. DVTK - Dorogi Bányász 1:0
  10. 1964
    1964. 8. 2. DVTK - Dorogi Bányász 2:1
  11. 1966
    1966. 4. 10. DVTK - Dorogi Bányász 2:0
  12. 1976/1977
    1976. 9. 18. DVTK - Dorogi AC 1-0

A DVTK hazai mérlege: 8 győzelem, 4 döntetlen, 0 vereség. 21 lőtt, 7 kapott gól.

Dorogi FC

Alapítva: 1914
Klubszín: piros-fekete
Élvonalbeli idények: 22
Legjobb eredmény: NB I. 4. helyezett (1962/1963)
Először az országos másodosztályban: 1939/1940
Másodosztályú idények: 34
Folyamatosan az NB II.-ben: 2016 óta

A dorogi klubot 1914. március 1-jén alapították. Az élvonalban 1945/1946-os idényben debütáltak, és 1966-ig két idény kivételével a legjobbak között játszottak. Ekkor a harmadik osztályig zuhantak, de az 1973/1974-es bajnokságot újra az NB I.-ben kezdték. Egy év után ismét búcsúztak, és 1976/1977-ben - a mai napig utoljára - még egy évet a legmagasabb osztályban töltöttek. A '80-as és a '90-es éveket a másod- és harmadosztályban töltötték, a 2000-es évek közepén két idényt a negyedik vonalban játszottak. A mélypontot követően 2016-ban jutottak fel az NB II.-be.

Az előző bajnokságot a 14. helyen zárták, legeredményesebb játékosuk a 6 gólos Tomáš Lénárt lett.

Merkantil Bank Liga 2021/2022 

Összesített tabella
6. Dorogi FC 11 5 3 3 11-11 0 18
7. Diósgyőri VTK 11 4 5 2 18-14 4 17

Hazai tabella
5. Diósgyőri VTK 5 3 2 0 11-5 6 11
13. Dorogi FC 5 2 2 1 3-3 0 8

Idegenbeli tabella
3. Dorogi FC 6 3 1 2 8-8 0 10
10. Diósgyőri VTK 6 1 3 2 7-9 -2 6

Eredmények

  1. forduló: Nyíregyháza - Dorog 3-2
  2. forduló: Dorog - Békéscsaba 2-1
  3. forduló: III. Kerület - Dorog 1-2
  4. forduló: Dorog - Szeged 1-0
  5. forduló: BMTE - Dorog 2-0
  6. forduló: Tiszakécske - Dorog 1-2
  7. forduló: Dorog - Haladás 0-2
  8. forduló: Szentlőrinc - Dorog 0-0
  9. forduló: Dorog - Budaörs 0-0
  10. forduló: Soroksár - Dorog 1-2
  11. forduló: Dorog - Ajka 0-0

A legutóbbi fordulóban a Tulipán - Kárász, Dlusztus, Izing (Berkó, 32.), Papp M. - Szerencsi, Lénárt, Hajdú (Barna, 74.) - Girsik, Szabó L. (Pálinkás, 74.), Szedlár összeállításban játszottak.

Házi góllövőlista

3 gólos
Tomáš Lénárt 

2 gólos
Szedlár Zoltán

1 gólos
Csillag Dárius
Girsik Áron
Hajdú Roland
ŰIzing Martin
Papp Máté

Sárga lap

3 sárga lap
Barna Gergő
Tomáš Lénárt 

Nyári játékosmozgás

Érkezett
Hajdú Roland (FTC, kölcsönbe)
Iszák Dominik (Mezőkövesd II)
Ízing Martin (Siófok)
Józsa Marcell (Vasas, kölcsönbe)
Keresztes Krisztián (SC Sopron)
Lőrincz Attila (Jászberény)
Pálinkás Gergő (Jászberény)
Oldal Tibor (Kazincbarcika)

Távozott
Belényesi Csaba (Kecskemét)
Ryashko, Mykhaylo (Kecskemét)
Beliczky Gergő (Tiszakécske)
Beke Péter (Kozármisleny)
Borsos Vilmos (DVTK)
Délczeg Gergely (Haladás)
Kanalos Tony (ETO FC Győr)
Lencsés Balázs (?)
Szerencsi Miklós (MTK, kölcsönből vissza)
Váli Balázs (Komárom)
Zuigeber Ákos (MTK, kölcsönből vissza) 

A Dorogi FC kerete

Kapusok
64 Belányi Balázs (HUN) 2003.12.22
30 Mursits Roland (HUN) 1991.03.14
33 Tulipán Ákos (HUN) 1990.11.16
1 Vajda Gellért (HUN) 1992.07.30

Mezőnyjátékosok  
71 Barna Gergő (HUN) 2002.05.06
13 Berkó Ádám (HUN) 1991.01.02
67 Csillag Dárius (HUN) 1995.01.29
80 Dani Zoltán (HUN) 2003.01.07
22 Dlusztus András (HUN) 1988.07.22
70 Girsik Áron (HUN, ROU) 2001.03.07
8 Hajdú Roland (HUN) 2002.05.24
5 Iszák Dominik (HUN) 2002.02.13
25 Izing Martin (HUN) 1992.01.11
21 Józsa Marcell (HUN) 2002.03.14
4 Kárász Krisztián (HUN) 1995.12.03
2 Keresztes Krisztián (HUN) 2000.01.04
88 Lénárt, Tomáš (SVK) 1990.06.07
77 Lőrincz Attila (HUN) 1997.02.21
10 Mészáros Áron (HUN) 1992.12.24
3 Nagyházi Dávid (HUN) 1994.01.12
24 Nyíri Vince (HUN) 2001.07.27
7 Oldal Tibor (HUN) 1995.01.26
14 Pálinkás Gergő (HUN) 1996.12.22
20 Papp Máté (HUN) 1990.03.10
19 Pohner Zsolt (HUN) 2004.07.13
17 Szabó Lukáš (HUN) 1992.10.04
16 Szedlár Zoltán (HUN) 1994.02.11
66 Szerencsi Miklós (HUN) 1998.01.29
6 Tóth Barnabás (HUN) 1994.07.28
18 Vígh Ádám (HUN) 1987.06.26
28 Zabari Dávid (HUN) 1996.01.02.

A kispadon

A dorogi kispadon Fenyvesi László ül, aki korábban a klub korosztályos csapatai mellett dolgozott, illetve az első csapat mindenkori vezetőedző munkáját segítette. 2020 novemberében nevezték ki a Dorog vezetőedzőjének.

Ismerős a másik oldalon

Az ellenfél játékosaként tér vissza Diósgyőrbe Tóth Barnabás, aki 2017 nyarától 2020 végéig 25 mérkőzésen lépett pályára a DVTK mezében. Ezt követően fél évre Tiszakécskére került kölcsönbe, a második idényét kezdi Dorogon.