Beharangozó 2021. október 16., szombat

"Támadni és győzni szeretnénk"

Vasárnap délután hazai pályán játszik a DVTK a Dorog ellen a Merkantil Bank Liga 12. fordulójában. A találkozó előtt Kondás Elemér vezetőedzőt kérdeztük.

"Támadni és győzni szeretnénk"


A válogatottak vetélkedése miatt tartott bajnoki szünetre vereséggel vonult a DVTK, mennyire befolyásolta ez az elmúlt két hét munkáját? - kezdtük a beszélgetést.

- A vereség után soha nem jó a hangulat, a szegedi vereség is rányomta a bélyegét az első napokra - árulta el Kondás Elemér. - Ezen egy idő után túl kell lépni, mert az élet megy tovább, és vasárnap újabb mérkőzést játszunk, ahol győzni szeretnénk.

Dejan Karan betegséggel küzd, Polgár Kristóf pedig  edzésen szenvedett térdsérülést, miközben összerúgott egy társával, remélhetőleg nem nagy a baj, de pihennie kell, biztosan nem léphet pályára. Orosz Donát játékára továbbra sem lehet számíthatani, Branislav Danilović pedig műtét utáni rehabilitációját végzi.

- A bajnoki szünetben több sérült és beteg játékos is visszatért, velük egyre több mindent tudtunk gyakorolni az edzéseken - tájékoztatott a vezetőedző. - A fennálló problémák kiküszöbölése érdekében több olyan taktikai elemet gyakoroltunk, ami sikerre vezethet akár már a Dorog ellen is. A győzelem érdekében mindenekelőtt el kell kerülni a a könnyű gólokat, mert eddig nagyon sokat ajándékoztunk az ellenfélnek, néha olyat is, amire nem is számítottak. Ezért a felkészülés során hangsúlyt helyeztünk a párharcok gyakorlására is.

De nem csak a sérültek, betegek hiányoztak az elmúlt napokban.

- Szűcs Kornél az U21-es válogatottal készült, Németország ellen egy félidőt játszott. Elmondása szerint sok tapasztalattal gazdagodott a nemzetközi mérkőzésen.

Hiába a bajnoki szünet a Merkantil Bank Ligában, nem mindenki két hete lépett utoljára bajnoki mérkőzésen pályára, Jurek Gábor és Asmir Suljić góllal vette ki a részét az Újpest II legyőzéséből. A mérkőzést élőben látta Kondás Elemér is.

- Szemmel tartom a második csapatot, mert a DVTK első és tartalék csapatának össze kell dolgozni, illetve az NB III.-as bajnokik arra is kiváló lehetőséget nyújtanak, hogy a sérülésből, betegségből visszatérők tétmérkőzésen lépjenek pályára. Hasznos dolog az edzés, de össze sem hasonlítható egy bajnoki mérkőzéssel - mondta a vezetőedző.

A Dorogi FC jól kezdte a bajnokságot, jelenleg 5 győzelemmel, valamint 3-3 döntetlennel és vereséggel a tabella 6. helyén állnak. (Az ellenfélről bővebben itt lehet olvasni.)

- A Dorog egy jól szervezett, masszív csapat, sok gólt nem kapnak, igaz nem is rúgnak, 11 mérkőzésen 11-11 a gólkülönbségük. Stabilan védekeznek, de megpróbálnak játszani. Figyelemre méltó az is, hogy mindössze háromszor szenvedtek vereséget, és több pontot gyűjtöttek, mint mi - mutatta be az ellenfelet a DVTK szakvezetője. - Nekünk arra kell figyelni, nehogy megkontrázzanak, mert mi természetesen támadni szeretnénk ezúttal is. Minél több helyzetet szeretnénk kialakítani, de az esetleges labdavesztés után vissza kell zárni, ne adjuk meg nekik a lehetőséget a gólszerzésre.

A DVTK hazai pályán a megszerezhető 15 pontból 11-et begyűjtött, és pozitív előjel, hogy ezúttal is Diósgyőrben lép pályára.

- Mi idegenben és hazai pályán is győzelemre törekszünk - reagált a vezetőedző. - Elsősorban magunkkal kell foglalkozni, még akkor is, ha alaposan feltérképeztük az ellenfelet. Hazai pályán, hazai közönség előtt természetesen jobb a mérlegünk, mert a DVTK Stadionban sokan támogatnak minket, bár az is igaz, az idegenbe is sokan elutaznak.

A végére hagytuk a legfontosabb kérdést: mi dönthet a DVTK javára a Dorog elleni mérkőzésen?

- Nekünk nem csak az ellenféllel, saját magunkkal is meg kell küzdeni, mert nem csak mérkőzésről mérkőzésre, hanem akár egy meccsen belül is hullámzó a teljesítményünk. Ezt kell kisimítani az eredményesség érdekében. A Dorog elleni találkozón döntő lehet a helyzetkihasználás. A legutóbbi három idegenbeli mérkőzésen 24 gólszerzési lehetőségből mindössze ötöt használtunk ki. Amennyiben hatékonyabbak vagyunk a kapu előterében, akkor másként alakul a mérkőzés, és több pontot is kapunk. Vasárnap délután szeretném viszontlátni azokat a játékelemeket, amiket gyakoroltunk az elmúlt hét hétben, szeretném, ha felszabadultan, nyugodtan és ha első perctől az utolsóig koncentráltan futballoznának a játékosaim - zárta Kondás Elemér.

A találkozóról élőképes közvetítést adunk Marosréti Ervin kommentálásával.