"Soha nem adom fel!"

- Egymás után kétszer is a kezdőcsapat tagjaként futottál ki a gyepre, legutóbb tavaly ősszel történt ilyen.
- Hosszú idő után kaptam ismét lehetőséget a kezdőcsapatban a Budaörs és a Soroksár ellen. Az elmúlt időszakban előbb sérülés, majd betegség miatt kénytelen voltam hosszabb időt kihagyni. Most azonban rendben vagyok, és a vezetőedző tudja, hogy szükség esetén számíthat rám. A Budaörs ellen is többen hiányoztak a védelemből, ami lehetőséget teremtett a visszatérésre.

- Az idei legnagyobb különbségű győzelmét aratta a DVTK, és a legtöbb gólt szerezte egy mérkőzésen. Milyen volt a mérkőzés?
- Az első húsz perc játékával nem büszkélkedhetünk, utána azonban az első gól mindent megváltoztatott. Büszkék lehetünk az 5-0-s győzelemre, nagyon régen történt hasonló. Ha jól emlékszem, akkor legutóbb a Vasast vertük ilyen különbséggel Debrecenben 2017 őszén. Az is jó érzés, ha a csapat hasznára tudok lenni, ráadásul góllal, ami a védők életében azért nem mindennapos.

- Mi okozta a problémát a mérkőzés elején, meglepett az ellenfél?
- Az első húsz percben rendkívül zavarodottan játszottunk. A pontos okát nem tudom, de az biztos, tisztában voltunk azzal, egy győzelemmel felléphetünk a feljutó helyek egyikére. Igyekeztünk nem figyelni erre, nehogy túl nagy nyomást tegyünk magunkra, mégis ez lehetett az egyik oka a kapkodásnak. Gyorsan le akartuk zárni a mérkőzést, ami miatt éppen az ellenkezője történt. Nem akarok hazabeszélni, de ebben az időszakban különösen fontos volt, hogy a teljes védelem jól állt a lábán, és nem kaptunk gólt. Természetesen ott állt velünk szemben az ellenfél is, de valójában magunkat kellett először legyőzni. Mi sem bizonyítja jobban ezt az állítást, hogy a gól után egy csapásra megváltozott minden, pedig ők nem lettek rosszabbak, hanem mi javultunk fel. Felszabadultan vezettük egymás után a támadásokat, helyzeteket, ziccereket alakítottunk ki, és gyakorlatilag már a szünet előtt eldöntöttük a három pont sorsát. Ezzel együtt az öltözőben arról beszéltünk, hogy a fordulás után se álljunk le, támadjunk továbbra is, és szerezzünk újabb gólokat. Messze még a bajnokság vége, ki tudja, a végén talán a gólkülönbség is döntő lehet, de a szurkolók sem csak 45, hanem 90 percre váltottak jegyet, érezzék jól magukat a folytatásban is.

- Akkor ez a siker többet ér, mint egy "sima" 5-0-s győzelem?
- Talán a mérkőzés előtt sem, de húsz perc után biztosan senki nem számított az 5-0-s különbségre. Egy csapat életében azért fontos az ilyen kemény időszakok átvészelése, mert akkor mutatjuk meg az igazi arcunkat, és ez rántja össze a társaságot. Amikor megtapasztaljuk, hogy egymást segítve ki tudunk jönni a gödör aljáról, akkor a következő nehézséggel már nagyobb önbizalommal nézhetünk szembe.

- És még gólt is fejeltél! Olyan karanosat.
- Védőként többnyire pontrúgásokat követően nyílik lehetőség a gólszerzésre, így történt most is. Nekem elsősorban a saját kapunk előtt akad feladatom, ha gólt lövök, akkor az egy olyan plusz, amivel én is ki hozzá tudom tenni a saját részem a sikerhez. Ha a felkészülési mérkőzéseket nem számolom, akkor régen találtam már be, ezért különösen jó érzés. 

- Az elmúlt időben jelentősen megváltozott a szereped, kevesebbet játszol, ugyanakkor továbbra is mindenki számíthat rád az edzéseken, az öltözőben.
- Amikor Diósgyőrbe igazoltam, hamarosan az a játékos lettem, aki a legtöbb időt tölti a pályán. Idényeken keresztül csak eltiltás miatt hiányoztam egy-eg mérkőzésről. Sajnos a térdsérülésem miatt minden megváltozott. Nem adtam fel, ám gyorsan gondolkodásmódot váltottam, és elfogadtam, hogy ezentúl más az elsődleges feladatom. Természetesen továbbra is a kezdőcsapatba kerülés a célom, de emellett a társak, különösen a fiatalok segítése az elsődleges. Csapatkapitányként, a legidősebb és legtapasztaltabb játékosként a csapat és a szakmai stáb munkájának segítése a legfontosabb feladatom. Nekem kell támogatni a fiatalokat, megtanítani az apró trükköket, hogy ne a saját kárukon okosodjanak. Elfogadom a segítő szerepet, és jól is érzem magam ebben a helyzetben. Miskolc és a DVTK nagyon sokat adott, amit szeretnék meghálálni. Tudomásul vettem, hogy korábban ezt a pályán tehettem meg, most pedig az öltözőben, az edzéseken több a feladatom. És ha a vezetőedző úgy dönt, akkor a pályán is hozzáteszem a magamét a csapat teljesítményéhez.

- Úgy fogalmaztál, gondolkodásmódot váltottál. Hogyan?
- Az évek múlásával könnyebb helyesen kezelni ezt a helyzetet. Aki ilyenkor nem szorítja háttérbe a saját egóját, az elveszett, de aki megteszi ezt, az továbbra is a csapat hasznos tagja lehet. Minden edzésen úgy kell dolgozni, hogy folyamatosan maximálisan készen álljak a játékra. Ez valóban több odafigyelést kíván, mintha rendszeresen pályára lépnék, hiszen nem tudhatom, mikor jön el az én időm, de akkor az első pillanattól tökéletes teljesítményt kell nyújtani.

- Akik jobban ismernek, úgy jellemeznek, született vezető, pozitív személyiség, nagy harcos A három tulajdonság közül melyik illik rád leginkább?
- Nagyon jó kérdés! Mind a három igaz rám, éppen ezért nehéz választani. Ha csak egyet lehet, akkor a harcosságomat emelem ki, de nem szó szerinti értelemben, bár a pályán arra is szükség van. Soha nem adom fel, nincs olyan helyzet, amiből megfutamodnék.

- 2016-ban igazoltál Diósgyőrbe, milyen visszatekinteni?
- Az elmúlt öt évben sok felemelő pillanatnak lehettem a részese, de átéltem kemény időszakokat is, amelyek közül a legrosszabb élmény a kiesés volt. Most azonban jó úton járunk, és biztos vagyok benne, hogy az idény végén feljutást fogunk ünnepelni. Az évek során Miskolc és a DVTK lett a második otthonom, és sok jó embert ismertem meg a városban és a klubban. Büszke vagyok arra, hogy ilyen hosszú időn keresztül viselhetem a DVTK szerelését! 

- És a diósgyőri időszakhoz köthető fiad, Konstantin születés is.
- Kosta már három és fél éves, nagyon jó gyerek, okos, csöndes, ugyanakkor időnként belebújik a kisördög. Miskolcon jár óvodába, rohamosan fejlődik a magyar szókincse, néha még minket is meglep, hogy mennyi mindent megért. A feleségem, aki angoltanár emellett angolul is tanítja, mert fontosnak tartjuk, hogy már fiatalon nyelveket beszéljen, és hétről hétre látjuk rajta a fejlődést, büszkék vagyunk rá.

- 33 évesen akár néhány jó éved is lehet, de már biztosan közelebb állsz a pályafutásod végéhez, mint az elejéhez. Tervezed már a jövőt?
- Úgy szeretem, ha minden helyzetre rendelkezem A-, B- és C-tervvel is, ezért nem tudom azt mondani, hogy biztosan Magyarországon telepedünk le a családdal, de Miskolc és Újvidék is szerepel a lehetséges helyszínek között. Az viszont szinte biztos, hogy a pályafutásom befejezését követően is a labdarúgás közelében szeretnék maradni, de még nem tudom, hogy milyen pozícióban. Több lehetőség is felmerült, szívesen dolgoznék edzőként, ám lehet, játékosmegfigyelőként nagyobb hasznomat veszik majd, ez még eldöntendő kérdés.  Az biztos, foci nélkül nem tudok és nem is akarok élni, még ha a focin kívül is vannak elképzeléseim. Jelen pillanatban azonban a DVTK és a feljutás kiharcolása a legfontosabb számomra.