Beharangozó 2021. július 23., péntek

Az utolsó nyári felkészülési mérkőzés következik

Szombaton a hazánkban edzőtáborozó szaúd-arábiai Al-Hazem FC ellen játssza utolsó nyári felkészülési mérkőzését a DVTK labdarúgó csapata. Kondás Elemér vezetőedzővel beszélgettünk.

Az utolsó nyári felkészülési mérkőzés következik


Felkészülési mérkőzés

2021. július 24., szombat (Budapest, zárt kapuk mögött)
17:00 Al-Hazem FC - Diósgyőri VTK

Az előző öt felkészülési találkozón szinte mindenféle variációban játszottak a DVTK labdarúgói, mindenki megkapta a kellő játékpercét. Adja magát a kérdés, hogy ez így marad-e a most szombati meccsen is?

- Eddig is azért voltak ezek a változtatások, mert sok új játékos van a csapatban, akiknek egymást is szokniuk kell - kezdte Kondás Elemér. - Nyilván ez a folyamat még nem fejeződött be. 38 bajnoki mérkőzés vár ránk, ebből augusztusban mindjárt 6, így nem biztos, hogy mindig ugyanazzal a kezdő tizeneggyel fogunk tudni felállni, sőt, biztos, hogy változtatni is kell majd. Nem 11 labdarúgóban gondolkodunk, hanem egy keretben, csapatban. Pontosan ezért is kell mindenkinek lehetőséget adni, mert sosem tudhatjuk, hogy a következő napon ki esik ki, kire lehet számítani és kire nem, főleg ebben a bizonytalan világban, amikor a járvány is bármikor visszatérhet. Minden játékost kezdőként kezelünk, nincs olyan, hogy első, második és tizennyolcadik, itt mindenkinek elsőnek kell lenni. Nem lesz ez másképp most szombaton sem, de nyilván lesznek változások. Lesz, aki kicsit többet fog játszani, lesz, aki kicsit kevesebbet, de akit elviszünk magunkkal Budapestre, azok közül a terveink szerint mindenki játszani fog.

Érkezett hétfőn egy új labdarúgó, Horváth Zoltán, valamint a csapattal készül egy fiatal próbajátékos, a szerb-magyar kettős állampolgársággal rendelkező Dimitrije Antić.

- Horváth Zoli érkezésével igazából most már minden posztra van két játékosunk, de nem csak az idősebbeket, hanem a fiatalokat is tűzben kell tartani és játéklehetőséget kell adni nekik, mert ha cserélnünk kell, akkor mindenkinek játékban kell lennie. A fiatalszabály szerint egy 2002 után született labdarúgónak végig a pályán kell lennie, mi pedig nem csak egy fiatalban gondolkodunk. Most még nem tudjuk, hogy mikor melyikük kap lehetőséget, ez az adott taktikának megfelelően változni fog. Elképzelhető, hogy Dimitrije Antić, is pályára lép majd szombaton - folytatta a szakember.

Mi tudunk a szombati ellenfelünkről azon kívül, hogy most jutottak fel a szaúd-arábiai élvonalba?

- Csak az eredményeiket néztem, a Győrrel 2-2-re végeztek, a Siófokkal 0-0-át játszottak. Nem láttam róluk felvételt, de most nem is az ellenfél feltérképezése az elsődleges, mi a saját játékunkat szeretnénk csiszolni. Mérkőzésről-mérkőzésre egyre inkább visszaköszönnek azok az elemek, amiket hét közben gyakorolni szoktunk, ezen a meccsen szeretnék még többet látni ezekből - zárta a DVTK vezetőedzője.

Közvetítés

A felkészülési mérkőzés előtt a két klub abban állapodott meg, hogy ezúttal kizárólag szöveges közvetítés lesz olvasható a találkozóról. A DVTK hivatalos weboldalán és twitter csatornáján várjuk a szurkolókat! 

A DVTK kerete jelenleg

Kapusok

Bánhegyi Bogdán
Borsos Vilmos
Danilović, Branislav
Póser Dániel

Védők

Bárdos Bence
Bokros Szilárd
Eperjesi Gábor
Hegedűs János
Karan, Dejan
Orosz Donát
Polgár Kristóf
Szatmári Csaba
Szűcs Kornél

Középpályások

Kispál Tamás
Németh Márió
Oláh Bálint
Szeles Tamás
Zsemlye Balázs

Támadók

Hornyák Marcell
Horváth Zoltán
Jurek Gábor
Könyves Norbert
Makrai Gábor
Molnár Gábor
Suljić, Asmir
Zsolnai Richárd

A felkészülés programja

2021. június 7., hétfő
A felkészülés kezdete

2021. június 28., hétfő
A felkészülés második szakaszának kezdete

2021. július 3., szombat (DVTK Edzőközpont, zárt kapuk mögött)
11:00 Diósgyőri VTK  - Kisvárda Master Good 3-2 (1-0)

2021. július 7., szerda (Telki, zárt kapuk mögött)
17:00 Békéscsaba 1912 Előre - Diósgyőri VTK 1-4 (0-2)

2021. július 10., szombat (Budapest, Szusza Ferenc Stadion)
18:00 Újpest FC - Diósgyőri VTK 1-1 (0-1)

2021. július 14., szerda (DVTK Stadion)
18:00 Diósgyőri VTK - FC Košice 2-0 (2-0)

2021. július 17., szombat (Mezőkövesd, Városi Stadion)
10:30 Mezőkövesd Zsóry FC - Diósgyőri VTK 3-0 (1-0)

2021. július 24., szombat (Budapest, zárt kapuk mögött)
17:00 Al-Hazem FC - Diósgyőri VTK

Merkantil Bank Liga 1. forduló

2021. augusztus 1., vasárnap (Felcsút, Pancho Aréna)
17:30 Aqvital FC Csákvár - Diósgyőri VTK

A bajnokság menetrendje ide kattintva olvasható.