Beharangozó 2021. július 29., csütörtök

A DEAC vendége lesz a DVTK tartalék

Az előttünk álló hétvégén megkezdődik az NB III-as labdarúgó bajnokság. A Keleti csoport nyitó fordulójában a DVTK tartalék annál a Debreceni EAC-nál vendégszerepel, amely az előző szezonban még a másod osztályban volt érdekelt. A nyitó fordulóban az egyetemi sporttelepen vasárnap 17 óra 30 perckor indul útjára a labda.

A DEAC vendége lesz a DVTK tartalék


NB III. Keleti csoport, 1. forduló

2021.  augusztus 1., vasárnap
17:30
Debreceni EAC – DVTK tartalék

Zsivoczky Gyula: - Nem volt zökkenőmentes a felkészülésünk, de az elvégzett edzésmunkával maximálisan elégedett vagyok. Sajnáljuk, hogy két mérkőzésünk elmaradt, de mivel kevesen voltunk, ezért a stábbal közösen úgy döntöttünk, hogy ezt a két találkozót nem játsszuk le. Fennállt a sérülés veszélye, ezt nem szerettünk volna megkockáztatni. Most már három hete megfelelő létszámmal tudtunk dolgozni, ezért úgy vélem, hogy felkészültünk a bajnokságra. Nehezebb szezonra számítok mint tavaly, de természetesen az a dolgunk, hogy megoldjuk ezt a kihívást. Folyamatos szakmai kapcsolatban vagyunk az NB II-es csapatunkkal, kölcsönösen szükségünk vagy egymásra. Nekünk is nagy segítség lesz, ha minőségi visszajátszókat kapunk, amire természetesen számítunk is. A nyári szünetben 45 gól elment a csapattól, ezt pedig valahogy pótolnunk kell. A rajt előtt úgy gondolom, hogy két kiemelkedő együttes lesz a Keleti csoportban. Az egyik a Kazincbarcika, a másik pedig éppen a DEAC. Nekünk abszolút nem kell tartani ettől a meccstől, a hazaiaknak inkább van veszíteni valójuk. Tisztességesen felkészültünk a rajtra, és mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy jól szerepeljünk. Ez most lehet, hogy sablon szöveg, ám abszolút hiszek benne, hogy így lesz.

Hírek a DVTK tartalékról

Helyszín

Az NB III. Keleti csoport 1. fordulójának programja

2021. augusztus 1., vasárnap
11:00
Békéscsaba 1912 Előre II – Füzesgyarmati SK
17:00 Eger SE – Tállya KSE
17:30 Kolorcity Kazincbarcika SC – Tiszafüredi VSE
17:30 Aqua-General Hajdúszoboszló – DVSC II
17:30 Termálfürdő FC Tiszaújváros – Újpest FC II
17:30 Kisvárda Master Good II – Sényő-Carnifex FC
17:30 BKV Előre – Salgótarjáni BTC
17:30 Debreceni EAC – DVTK tartalék
17:30 Jászberényi FC – Törökszentmiklósi FC-Veteriner
17:30 Putnok FC – Hidasnémeti VSC Polgári Kft.