Beharangozó 2021. szeptember 2., csütörtök

A Hajdúszoboszlót fogadja a DVTK tartalék

Néhány nappal a Tiszaújvárosban megszerzett döntetlen után újabb feladat vár a DVTK tartalék csapatára. A Keleti csoport hatodik fordulójában a piros-fehérek hazai körülmények között lépnek pályára. Az edzőközpontban az újonc, de eddig nagyszerű teljesítményt nyújtó Hajdúszoboszló lesz az ellenfél. Az összecsapás szombaton délelőtt 11 órakor kezdődik.

A Hajdúszoboszlót fogadja a DVTK tartalék


NB III., Keleti csoport, 6. forduló

2021. szeptember 4., szombat
11:00
DVTK tartalék - Aqua-General Hajdúszoboszló

Vezetőedzői várakozás

Zsivoczky Gyula: - A Hajdúszoboszló esetében elmondhatjuk, hogy újoncok, de a játkosokat nézve ez a megállapítás már nem állja meg a helyét. Sok jó, rutinos, NB I-es múlttal is rendelkező labdarúgó alkotja a csapatukat, az eredménysoruk pedig eddig tiszteletet parancsoló. Még nem kaptak ki, ott vannak a mezőny első részében, ezért egész biztos, hogy nehéz mérkőzés vár ránk. Szerdán a tiszaújvárosi mérkőzésből kihoztuk a minimumot, sok időnk nincs az újabb találkozóig, ezért most a regeneráción van a legnagyobb hangsúly. Természetesen csakúgy, mint az Eger ellen, ezúttal is szeretnénk itthon tartani a győzelemért járó pontokat. Adott esetben lelkileg is segítenek a döntetlenek, de a helyezések szempontjából ezzel nem megyünk sokra. Az első három meccsünk rosszul sikerült, de most már talán kezdünk egyenesbe jönni. A fiataloknak természetesen még idő kell, amíg beleszoknak a felnőtt futballba, sokat kell még tanulniuk, hogy az eddig tapasztalat hibákat a jövőben ne kövessék el. Ha szeretnének a jövőben magasabb szinten, NB II-ben vagy NB I-ben versenyezni, akkor az ilyen feladatokat meg kell oldaniuk. Erre ugyanis csak úgy lesz esélyük, ha az NB III-ban jól és eredményesen teljesítenek. 

A bajnokság állása
Hírek a DVTK tartalékról

Helyszín


Az NB III., Keleti csoport, 6. fordulójának programja

Szeptember 4., szombat
11:00
DVTK tartalék – Aqua-General Hajdúszoboszló
13:00 Újpest FC II – Debreceni VSC II
16:00 Debreceni EAC – Füzesgyarmati SK
16:00 Jászberényi FC – BKV Előre
16:00 Putnok FC – Kisvárda Master Good II.
16:00 Hidasnémeti VSC – Eger SE
16:00 Törökszentmiklósi FC-Veteriner – Termálfürdő FC Tiszaújváros
16:00 Salgótarjáni BTC – Kolorcity Kazincbarcika SC
16:00 Sényő-Carnifex FC – Békéscsaba 1912 Előre II

Fotó: Termálfürdő FC Tiszaújváros