Beharangozó 2021. szeptember 9., csütörtök

Kazincbarcikára látogat a DVTK tartalék

Az egyik bajnokesélyes vendége lesz az NB III.-as bajnokságban a DVTK tartalék együttese. A Keleti csoport 7. fordulójában ugyanis a piros-fehérek a Kolorcity Kazincbarcika SC otthonában lépnek pályára. Az összecsapás vasárnap délután fél hatkor kezdődik.

Kazincbarcikára látogat a DVTK tartalék


NB III., Keleti csoport, 7. forduló

2021. szeptember 12., vasárnap
17:30
Kolorcity Kazincbarcika SC - DVTK tartalék

Vezetőedzői várakozás

Zsivoczky Gyula: - Már a szezon kezdete előtt is tudtuk, hogy a Kazincbarcika az egyik, ha nem a legfőbb bajnokesélyes a Keleti csoportban. Ez a helyzet azóta sem változott, de mint mindig, a kollégáimmal ezúttal is becsülettel és tisztességesen felkészítjük a csapatunk az újabb megmérettetésre. Olyan eredményt szeretnénk elérni, ami a következő találkozókra megfelelő önbizalmat és tartást ad a játékosainknak. Nem sikerült jól a nyári felkészülésünk, és nem kezdtük jól a bajnokságot, de nyilván ez senkit nem érdekel, rövid idő alatt rendeznünk kell a sorokat. A szereplésünk nagy mértékben függ attól, hogy az első csapat keretéből kiket kapunk vissza. Tudjuk, hogy az NB II-es DVTK a prioritás, az ő szereplésük a legfontosabb, nekünk pedig az a dolgunk, hogy a lehető legtöbb fiatalt beintegráljuk a felnőtt futballba. Ezen dolgozunk, viszont nagyon szeretnénk ebből a gödörből kimászni. Sok van még hátra, ez nem 100 méteres síkfutás, sokkal inkább hasonlíthatjuk a maratonhoz. 32 mérkőzés előttünk áll, bőven lesz lehetőség a javításra, ám szükségünk lenne a következő fordulókban némi sikerélményre, ami ismét hitet adhat számunkra. 

Hírek a DVTK tartalékról
A bajokság állása

Helyszín

NB III., Keleti csoport, 7. fordulójának a programja

2021. szeptember 12., vasárnap
11:00
Békéscsaba 1912 Előre II - Salgótarjáni BTC
13:30 Aqua-General Hajdúszoboszló - Törökszentmiklósi FC-Veteriner
16:00 Termálfürdő FC Tiszaújváros - Hidasnémeti VSE
16:00 Eger SE - Putnok FC
16:00 Kisvárda Master Good II - Jászberényi FC
16:00 BKV Előre - Debreceni EAC
16:00 DVSC II - Tállya KSE
16:00 Tiszafüredi VSE - Sényő-Carnifex FC
16:00 Füzesgyarmati SK - Újpest FC II
17:30 Kolorcity Kazincbarcika SC - DVTK tartalék