NB III: Tiszafüreden vendégszerepel a DVTK tartalék
Az NB III-as bajnokságban hétvégén újabb fordulót rendeznek. A kilencedik körben a DVTK tartalékra idegenbeli mérkőzés vár. A piros-fehér fiatalok ugyanis Tiszafüreden vendégszerepelnek. Az találkozó vasárnap 16 órakor kezdődik.

NB III., Keleti csoport, 9. forduló
2021. szeptember 26., vasárnap
16:00 Tiszafüredi VSE - DVTK tartalék
Vezetőedzői várakozás
Zsivoczky Gyula: - A helyzet semmit nem változott három nap óta, a tiszafüredi találkozóra ugyanaz érvényes, mint a hétközi összecsapásra. Nem kell szabadkozni, nincs itt az ideje az ígérgetéseknek, a pályán kell megmutatni, hogy mire vagyunk képesek. Nem szükséges az ellenféllel foglalkozni, csak a saját magunk teljesítménye lényeges. A táblázatot sem kell nézegetni, az eddigiekhez képest jóval felszabadultabb játékot várok. Nem szabad, hogy ilyen fiatalon nyomja a csapatot a tét, egyszerűen a legjobb tudásunkat kell nyújtani, aztán, hogy ez mire lesz elegendő, majd vasárnap délután meglátjuk. Természetesen magam és a stáb nevében is mondom, hogy a csapatot legjobb tudásunknak megfelelően fogjuk felkészíteni az újabb bajnoki mérkőzésre.
A bajnokság állása
Hírek a DVTK tartalékról
Helyszín
Az NB III., Keleti csoport 9. fordulójának programja
2021. szeptember 25., szombat
16:00 Kisvárda Master Good II - BKV Előre
2021. szeptember 26., vasárnap
11:00 Békéscsaba 1912 Előre II - Törökszentmiklósi FC-Veteriner
11:00 Újpest FC II - Sényő-Carnifex FC
13:00 Aqua-General Hajdúszoboszló - Putnok FC
16:00 Termálfürdő FC Tiszaújváros - Jászberényi FC
16:00 Debreceni EAC - Eger SE
16:00 Salgótarjáni BTC - DVSC II
16:00 Tiszafüredi VSE - DVTK tartalék
16:00 Füzesgyarmati SK - Tállya SE
16:00 Kolorcity Kazincbarcika SC - Hidasnémeti VSC