Beharangozó 2022. március 8., kedd

"Fejben rendben vannak a lányok"

Rangadók sorozatában van a DVTK kosárlabda csapata, hisz a Szekszárd és a Sopron után a Győr a következő ellenfél a Tippmix Női NB I. A csoportjának küzdelmeiben. A zöld-fehérek ellen a tét a legjobb négybe kerülés és ezzel a pályaelőny a playoff során. A találkozó előtt Völgyi Péterrel beszélgettünk.

"Fejben rendben vannak a lányok"


- Nehéz mérkőzésből jövünk, hisz a Sopron ellen, idegenben léptünk pályára pénteken. Hogyan alakult az az összecsapás?
- Gyenge, dekoncentrált napot fogtunk ki, ellenben a Sopron nagyszerű dobóformában és agresszívan kezdte  a találkozót. Tulajdonképp az első negyedben eldőlt a mérkőzés, a hamar kialakult differencia után nem tudtuk már a saját játékunkat játszani. Voltak felvillanásaink és szép megoldásaink, de a Sopron egyértelműen irányította azt a összecsapást és megérdemelten tartotta otthon a két pontot.

- A két rangadóra jön egy harmadik, a Győr ellen. Milyen összecsapás lesz ez a hétközi mérkőzés?
- A szerdai találkozó igazi tétje, hogy lesz-e esélyünk hazai pályán kezdeni a playoff mérkőzéseket. Ez a cél lebeg a szemünk előtt és ezért mindent meg is teszünk. Remélem, hogy a hétközi játéknap ellenére szépszámú közönség segíti majd a csapatot abban, hogy elérje céljait.

- Nagyszerű győzelmi szériát zárult le a Szekszárd elleni vereséggel, majd jött a soproni találkozó. Okozhat-e ez a két vesztes összecsapás esetlegesen gondot a fejekben a Győr ellen?
- Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzések lesznek egymás után, számoltunk mindenféle kimenetellel, így helyén tudjuk kezelni az elmúlt mérkőzések eredményeit. Bár az új játékosunk, Jessica Kuster már megérkezett és a csapattal készül, mivel egy elhalasztott találkozóról beszélünk így szerdán nem léphet még pályára. Ezért továbbra is fennáll az a helyzet, hogy létszámban és rotációban kicsit kevesen vagyunk. De látom, hogy fejben rendben vannak a lányok, a pályán biztos vagyok benne, hogy meg fognak szakadni a győzelemért, érzik ennek a mérkőzésnek a súlyát.

- Ha már említetetted Jessicát... Mik az első személyes benyomásaid új játékosunkról?
- Mivel játékban volt, jó fizikális állapotban érkezett. A mentalitása és a játéka sokat lendíthet a csapat játékán, vele kapcsolatban a kérdés csupán az, hogy a playoffig hátralévő másfél hétben mennyire tudjuk beépíteni a csapatba, mennyire gyorsan fogja magáévá tenni taktikai, szerkezeti és rotációs elemeket.