Beharangozó 2022. január 30., vasárnap

“Valódi rangadó vár ránk”

Hétfő este Angyalföldön teli vendégszektor előtt játszik a DVTK a Vasas ellen. A találkozó előtt Kondás Elemér vezetőedzőt kérdeztük.

“Valódi rangadó vár ránk”


Régen alapozásnak hívták a téli felkészülést, ma már elkerülik ezt a kifejezést a labdarúgó szakemberek.

- Amikor télen akár tíz hét is rendelkezésre állt, akkor külön tudtuk venni a kondicionális felkészülést, amit a taktika gyakorlása követett, végül a formába hozás időszaka vezette fel az első bajnokit - idézte fel Kondás Elemér. - Mára nem csak az utolsó és az első tétmérkőzés közötti időszak rövidült le, hanem kevesebb pihenőt kapnak a játékosok, akik már decemberben egyéni program szerint dolgoztak. A közös edzéseken egy nagyon rövid fejlesztő hatású időszakot követően egyből ráálltunk a mérkőzés ritmusra. Az edzőtáborban és utána itthon elvégeztük, amit elterveztünk, az pedig természetes, hogy egy téli felkészülés során időnként közbeszólnak a sérülések, betegségek.

Két élvonalbeli játékos csatlakozott a DVTK keretéhez, és tulajdonképpen az érkezők közé sorolható a műtét után visszatérő Branislav Danilović is.

- Lucas és Eppel Márton esete más - hívta fel a figyelmet Kondás Elemér. - Lucas a felkészülés kezdetétől velünk dolgozik, velünk végezte a felkészülést. Vele szemben Eppel Márton később érkezett, ráadásul betegen, így nem olyan régen csatlakozott a kerethez. Részfeladatokat már el tud látni, de még van lemaradása. Nagyon örülök Branislav Danilović visszatérésének is, a felkészülési mérkőzéseken bizonyította, hogy teljesen felépült, játékra kész. A kapusposzton a lehető legjobban állunk.

Jól zárta 2021-et a DVTK, az utolsó 9 mérkőzésen 8 győzelem mellett csak 1 döntetlent játszott, így ebben az időszakban 7 pontot vert a mezőnyre (a formatabella itt böngészhető)

- Január 1-jén új év kezdődött, a tavaszi szezon következik, most idegenben játszunk azzal, akit ősszel otthon fogadtunk, újra el kell kezdeni gyűjtögetni a pontokat. Ugyanakkor lehet építeni az ősz végi teljesítményre, sok olyan dolgot mutattunk, amit érdemes megtartani.

Év közben folyamatosan a kirakatban vannak a csapatok, minden bajnokiról elérhetők a videók, a felkészülési mérkőzések többségét viszont zárt kapuk mögött játsszák a csapatok, ilyen szempontból a bajnoki rajt kicsit ugrás a sötétbe. Hogyan lehet mégis felkészülni?

- Igyekeztünk minden információt begyűjteni, de ilyenkor kevesebb a képanyag - osztotta meg a DVTK vezetőedzője. - Azonban az egy dolog, hogy tudjuk például, hogy milyen felállást gyakorolt az ellenfél, úgyis a mérkőzésen derül ki, hogy ezt milyen tartalommal töltik meg. Elsősorban a saját játékunkkal kívánunk foglalkozni, hogy szükség esetén tudjunk akár változtatni, de felkészültünk a Vasasból is.

Tehát hétfő este 8 órától ismét tétmeccset játszik a DVTK. Miről dönt a Vasas elleni mérkőzés?

- Három pontról biztosan, ráadásul ez egy hatpontos találkozó. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy nem egy mérkőzésből áll a bajnokság, bármi is történik, 17 mérkőzés még marad, ám az első mérkőzés mindig nagyon fontos, idegenből hazahozni a három pontot, az megint csak az, ezért mindent megteszünk a siker érdekében. A DVTK mindig győzelemre játszik, így lesz Angyalföldön is. A futball örök igazsága, hogy a győzelemhez támadni kell, mert anélkül nem születik gól, gól nélkül pedig nincs siker. Az edzőmérkőzéseken jól mozogtak a srácok, de most már bajnoki vár ránk, az pedig teljesen más. Győzelmi kényszer van rajtunk, de úgy érzem, ősszel már mindenki hozzászokott ehhez a nyomáshoz.

Szeles Tamás és Orosz Donát biztosan nem játszhat, akik sérüléssel, betegséggel bajlódtak a héten, azok közül várhatóan többen is bevethetőek lesznek, de ezt csak hétfőn lehet teljes biztonsággal kijelenteni.

Szurkolói támogatásban viszont biztosan nem lesz hiány, mind az 570 rendelkezésre álló jegyet napok alatt elkapkodták a diósgyőri szurkolók.

- Örömmel hallottam, hogy már régen elfogyott minden jegy a vendégszektorba, és a sajtó érdeklődéséből is látjuk, valódi rangadó vár ránk. Hétfő esti tévés meccs, szép stadionban, jó pályán, sok néző előtt, és várhatóan két jó csapat találkozik. Itt a lehetőség, hogy megmutassák a játékosok, mi van a tarsolyban!

Mi döntheti el a rangadót? A keretek erőssége, a felkészülés minősége, a pillanatnyi forma, a "COVID-lottó", a helyzetkihasználás, a védekezés, esetleg valami más?

- Ahhoz, hogy egy csapat eredményes legyen, minden apró részletnek a helyén kell lennie, tehát a felsoroltak mind fontos szerepet kapnak. És akkor még mindig szükség van némi szerencsére, illetve mindkét csapat rendelkezik olyan labdarúgókkal, akik egy váratlan egyéni megoldással eldönthetik a mérkőzést. Ők ezért lépnek pályára, de legalább ennyire fontos, hogy egységes csapatként játsszunk, ami láthattuk, az ősz második felében sorra hozta az eredményeket. És hogy ezek közül melyik dönt, az majd hétfő este elválik, mindenesetre bizakodóan várjuk az első mérkőzést - zárta Kondás Elemér.