Nagy Norbert vezeti a DVTK - Siófok mérkőzést
A Merkantil Bank Liga 22. fordulójában Nagy Norbert vezeti a DVTK - Siófok mérkőzést. Segítői az oldalvonal mellett Horváth Róbert és Varga Gábor lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Lovas László látja el.

Nagy Norbert 1988 október 4-én született Debrecenben. A játékvezetői vizsgát 2012-ben tette le, ezt követően Hajdú-Bihar megyében szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. Az NB III.-ban 2015. augusztus 23-án debütált a Nyírbátor - Újpest FC II mérkőzésen, míg az NB II.-ben 2016. április 23-án a Soroksár - Budaörs mérkőzésen mutatkozott be.
Még egyetlen bajnoki mérkőzést sem vezetett a DVTK-nak, tartalék játékvezetőként viszont már találkozhattunk vele, illetve korábban a DVTK tartalék mérkőzéseire többször kapott küldést.
A focibiro.hu statisztikája szerint a Merkantil Bank Liga idei kiírásában 5 találkozón 22 sárga és 3 piros lappal fegyelmezett.
Nagy Norbert asszisztensei az oldalvonal mellett Horváth Róbert és Varga Gábor lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Lovas Lász látja el.
Nagy Norbert a DVTK mérkőzésein
Tartalék játékvezető
2021/2022
2021. november 21. DVTK - Budaörs 5-0
Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2021/2022)
Forduló | Játékvezető | Asszisztens | Asszisztens | Tartalék játékvezető |
1. | Derdák Marcell | Kiss Balázs | Sinkovicz Dániel | Molnár Attila |
2. | Andó-Szabó Sándor | Horváth Zoltán | Becséri Gergely | Takács János |
3. | Zám Zsolt | Bede Tamás | Ország Péter | Móri Tamás |
4. | Hanyecz Bence | Medovarszki János | Tőkés Róbert | Takács Tamás |
5. | Káprály Mihály | Baghy Csaba | Szilágyi Norbert | Németh Ádám |
6. | Szilágyi Sándor | Becséri Gergely | Aradi József | Szigetvári Márk |
7. | Csonka Bence | Kovács Gábor | Mohos Milán | Farkas Tibor |
8. | Bogár Gergő | Albert István | Medovarszki János | Németh Ádám |
9. | Antal Péter | Sinkovicz Dániel | Szilágyi Norbert | Szilágyi Sándor |
10. | Szigetvári Márk | Csatári Tibor | Varga Gábor | Nazsa Tamás |
11. | Szőts Gergely | Medovarszki János | Csatári Tibor | Berényi Tamás |
12. | Vad II István | Becséri Gergely | Aradi József | Szilágyi Sándor |
13. | Nazsa Tamás | Csatári Tibor | Tőkés Róbert | Lovas László |
14. | Pillók Ádám | Sinkovicz Dániel | Rózsa Dávid | Kovács Imre |
15. | Derdák Marcell | Király Zsolt | Kiss Balázs | Gaál Ákos |
16. | Szilágyi Sándor | Szilágyi Norbert | Tőkés Róbert | Nagy Norbert |
17. | Hanyecz Bence | Varga Gábor | Belicza Bence Péter | Szigetvári Márk |
18. | Káprály Mihály | Horváth Róbert | Kovács Gábor | Berényi Tamás |
19. | Szigetvári Márk | Becséri Gergely | Aradi József | Sipos Tamás |
20. | Takács János | Szilágyi Norbert | Benkő Róbert | Takács Ákos |
21. | Bognár Tamás | Buzás Balázs | Belicza Bence Péter | Takács Tamás |
22. | Nagy Norbert | Horváth Róbert | Varga Gábor | Lovas László |