Beharangozó 2022. február 11., péntek

Hétfőn Kecskeméten játszik a DVTK

Legutóbb 2015-ben az élvonalban játszott a DVTK Kecskeméten, azóta csak ősszel találkozott a két csapat. Diósgyőrben 1-1-es döntetlen született. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Hétfőn Kecskeméten játszik a DVTK


Egymás ellen

Először az NB II.-ben találkozott egymással a két klub. 1991-ben a DVTK Palicskó Tibor  vezetésével a Czeglédy - Bém, Parkhomenko, Kertész, Budai - Leskó, Huszák G., Molnár I. - Tóth Gy., Svistun, Váczi B. összeállításban 3-2-re győzött Sergey Svistun mesterhármasával.

1996-ban, még mindig a másodosztályban újra győztesen távozott a Diósgyőr Kecskemétről (és egy máig emlékezetes osztályozón az idény végén feljutott az élvonalba). Tornyi Barnabás ezen a délutánon a Czeglédy - Földvári, Džinović, Nagy S., Farkas A. - Chiratcu (Tábori, 55.), Buliga, Tóth D. (Sarlai, 82.) - Kotula, Bozó, Ruskó összetételű csapatot küldte pályára (A sérülések miatt a kispadra kapusszerelésben ült le a 47 éves kapusedző, Veréb György). A 28. percben Relu Buliga szabadrúgásból lőtt góljával elénybe került a DFC, amit tíz perccel később kiegyenlítettek a hazaiak. Az 52. percben Buliga szabadrúgásból gólpasszt adott, labdáját Nagy Sándor az ötösről fejelte a hálóba, amire már nem tudtak válaszolni a hazaiak.

Az első NB I-es mérkőzésünket Kecskeméten a 2008/2009-es bajnokság zárófordulójában, 2009. május 30-án   rendezték. Az akkor Gálhidi György vezette DVTK a Köteles - Lakatos, Bogunović, Visković, Kállai - Kamber, Búrány, Lippai (Pelecaci, 78.), Lipusz (Szabó V. 71.), - Homma, Tóth M. (Stanić 64.) összeállításban szerepelt. A mérkőzés 43. percében Litsingi a kecskemétieknek szerzett vezetést, majd a fordulás után az 58. percben Farkas Ádám játékvezető kiállította a DVTK középhátvédjét, Milan Bogunovićot. Az ember- és gólhátrányba került Diósgyőr nem tudta megfordítani az eredményt, sőt Yannick 11-esből újabb gólt szerzett és beállította a 2-0-s végeredményt.

A második alkalommal a 2009/2010-es bajnokság tavaszi szezonjában Tornyi Barnabás vezetésével érkeztünk Kecskemétre. A DVTK a Malinauskas - Bognár Zs., Jeknić, Gal, Vukadinović - Lippai (Somorjai 79.) , Takács P., Búrány, Brnović (Roszel 62.) - Bajzát (Dobos 87.), Balajti összeállításban lépett pályára és Balajti Ádám góljával már a 6. percben vezetést szerzett. A megszerzett előnyt azonban nem sikerült megtartanunk a mérkőzés végéig. A 74. percben Bognár Zsoltot Szilasi játékvezető kiállította és az így emberelőnybe kerülő hazaiak hatalmas nyomás alá helyezték Malinauskas kapuját, aminek végül a 85. percben lett meg az eredménye, amikor Čukić a hálónkba talált, így meg kellett elégednünk az egy ponttal és reménytelen helyzetbe kerültünk a bentmaradásért folytatott harcban.

A nagyedik találkozón, 2012. november 2-án immár Sisa Tibor vezetésével a Tajti - Vági, Gal, Hanek, Gohér - Takács P., Elek Á. - Gallardo, Fernando, Luque - Tisza összeállítású csapat Tisza Tibor góljával a vezetést is megszerezte, azonban közvetlenül a félidő után Vladan Savić találatával egyenlíteni tudtak a hazaiak. A hátra lévő időben mindkét csapat megszerezhette volna a győzelmet, de az eredmény már nem változott.
A harmadik mérkőzésre 2012. március 4-én került sor. Benczés Miklós a Radoš - Vadász, Gal (Budovinszky, 28.), Nagy T., Frizoni (Bacsa, 77.) - Abdouraman - Gallardo, Fernando, Luque - Tisza (Arze, 65.) ,  Seydi összeállításban küldte pályára a Diósgyőrt. A hazaiak már az első percben büntetőhöz jutottak, amit Tököli értékesített. Ezt követően bár a helyzetei megvoltak, sem a fordítás, de még csak az egyenlítés sem sikerült.


Sajnos az ötödik túránkon sem sikerült elhozni a három pontot.  Rajić - Eperjesi, Vadász, Kádár, Gohér - Barczi (Batioja, 29.) , Elek, Kostić, Nikházi (Bacsa, 56.) - Grumić (Gosztonyi, 72.),  Futács összeálíltásban küldte a pályára a DVTK-t , a korábbi kecskeméti sikeredző, Szivics Tomiszláv.  Futács Márkó a mérkőzés elején büntetőből szerzett vezetését nem tudta megtartani a DVTK, mert a 63. percben Varga Róbert egy fejesből bevette Rajić kapuját. Végül hiába állt közelebb a győzelemhez a Diósgyőr, a mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult. 
 


A Merkantil Bank Liga idei kiírásának 4. fordulójában a KTE szerzett vezetést a mérkőzés elején, amit a DVTK a félidő második részében Könyves Norbert révén egyenlített, de gólban elévülhetetlen érdemeket szerzett Hornyák Marcell is. A második félidőben mindkét csapat megszerezhette volna a győztes gólt, de maradt a döntetlen.

Diósgyőri VTK - Kecskeméti TE HUFBAU 1-1 (1-1)

DVTK: Póser - Eperjesi (Hegedűs J., 46.), Polgár, Szatmári Cs., Bárdos - Zsemlye (Szűcs K., 83.), Oláh B. - Könyves, Németh Má. (Molnár G., 67.), Suljić (Horváth Z., 35.) - Hornyák (Jurek, 83.). Vezetőedző: Kondás Elemér.
KTE: Kersák - Buna, Gál Sz., Belényesi Cs., Szalai G., Grünvald - Tóth D., Marsa (Vágó, 76.), Szalai J. (Tóth B., 53.) - Szuhodovszki (Nagy K., 76.), Puskás Z. (Lukács D., 66.) Vezetőedző: Szabó István.

Gólszerző: Szalai G. (0-1) 13., Könyves (1-1) a 34. percben.


A másodosztályban (NB II., NB I/B, NBB) lejátszott KTE - DVTK mérkőzések

  1. 1990/1991
    1991.06.09 Kecskeméti TE - DVTK 2-3 G.: Svistun (3)

     
  2. 1995/1996
    1995.10.22 Kecskeméti TE - DFC 1-0
     
  3. 1996/1997
    1996.10.27 Kecskeméti TE - DFC 1-2 G.: Buliga, Nagy S.

     
  4. 2001/2002
    2001.09.08 Kecskeméti FC - DVTK 2-0
     
  5. 2002/2003
    2003.04.05 Kecskeméti FC - DVTK 1-0
     
  6. 2003/2004
    2004.05.19 Kecskeméti TE - DVTK 0-0

Idegenbeli mérleg: 6 mérkőzés 2 győzelem, 1 döntetlen 3 vereség 5 rúgott és 7 kapott gól

Az NB I.-ben lejátszott KTE - DVTK mérkőzések

  1. 2008/2009
    2009.05.30. KTE - DVTK 2-0
     
  2. 2009/2010
    2010.03.27. KTE - DVTK 1-1 G.: Balajti

     
  3. 2011/2012
    2012.03.04. KTE - DVTK 1-0
     
  4. 2012/2013
    2012.11.02. KTE - DVTK 1-1 G.: Tisza

     
  5. 2013/2014
    2014.03.08. KTE - DVTK 1-1 G.. Futács

     
  6. 2014/2015
    2015.03.07. KTE - DVTK 2-1 G.: Takács T.

Idegenbeli mérleg: 6 mérkőzés 0 győzelem, 3 döntetlen 3 vereség 4 rúgott és 8 kapott gól

Kecskeméti TE

Alapítva: 1911
Klubszín: lila-fehér
Élvonalbeli idények: 7
Legjobb eredmény: NB I. 5. hely (2011/2012)
Először az országos másodosztályban: 1926/1927
Másodosztályú idények: 37 (+1 félbeszakadt)
Folyamatosan az NB II.-ben: újoncok

Az 1911-ben alapított Kecskeméti Testedző Egyesület (KTE) vidéki csapatként sokáig a kerületi, majd a legfelsőbb amatőr bajnokságban szerepelt, ám a ‘30-as évek közepétől jellemzően a 3., 4. osztály mezőnyét erősítette. A háború után az NB II.-ben játszott, viszont az 1955 és 1990 közötti időszakot még alacsonyabb osztályban töltötte. 

A klub felemelkedése az NB III. Alföld-csoport megnyerésével kezdődött (1994/1995), majd az NB II. aranyérmével kapott újabb lendületet (2007/2008), még az olyan közjáték sem okozott végleges törést, hogy 2003-ban Angyalföldre költöztették az NB I/B-s játékjogot, és helyette a Büki TK jogán folytatták. Akkoriban Szivics Tomiszláv irányította a lila-fehéreket, aki a Magyar Kupa 2010/2011-es kiírásában is győzelemre vezette csapatát. 

A sikerkorszak egészen 2016-ig tartott, amikor a csapat a pályán ugyan magabiztosan kiharcolta a bennmaradást, de a klub nem kapott licencet, és a következő bajnokságban csak az NB III.-ban indulhatott. Az előző idényben ezüstérmet nyertek a Közép-csoportban, ám mivel az Iváncsa nem adott be az NB II.-re licenckérelmet, a három csoport legjobb másodikjaként feljutottak az NB II.-be.

Merkatnil Bank Liga 2021/2022

Összesített tabella
1. Diósgyőri VTK 22 13 7 2 39-19 20 46
3. Kecskeméti TE 22 13 5 4 38-19 19 44

Hazai tabella
1. Diósgyőri VTK 11 9 2 0 26-7 19 29
3. Kecskeméti TE 11 8 1 2 19-7 12 25

Idegenbeli tabella
2. Kecskeméti TE 11 5 4 2 19-12 7 19
6. Diósgyőri VTK 11 4 5 2 13-12 1 17

Formatabella

5 mérkőzéses formatabella
1. Diósgyőri VTK 5 4 1 0 7-2 5 13
2. Kecskeméti TE 5 4 0 1 13-5 8 12

10 mérkőzéses formatabella
1. Diósgyőri VTK 10 8 2 0 19-5 14 26
2. Kecskeméti TE 10 6 1 3 18-9 9 19

15 mérkőzéses formatabella
1. Diósgyőri VTK 15 10 4 1 29-12 17 34
4. Kecskeméti TE 15 9 3 3 23-11 12 30

Eredmények

  1. forduló:KTE - Budaörs 2-3
  2. forduló: KTE - Soroksár 5-2
  3. forduló: KTE - Ajka 3-1
  4. forduló: DVTK - KTE 1-1
  5. forduló: KTE - Csákvár 2-0
  6. forduló: Vasas - KTE 1-1
  7. forduló: KTE - Siófok 1-0
  8. forduló: KTE - BMTE 1-0
  9. forduló: Szoknok - KTE 2-2    
  10. forduló: KTE - PMFC 1-0
  11. forduló: ETO - KTE 0-1
  12. forduló: KTE - Nyíregyháza 0-0
  13. forduló: Békéscsaba - KTE 1-1
  14. forduló: KTE - III. Kerület 2-0
  15. forduló: Szeged - KTE 2-0
  16. forduló: KTE - Dorog 2-0
  17. forduló: Tiszakécske - KTE 1-0
  18. forduló: KTE - Haladás 0-1
  19. forduló: Szentlőrinc - KTE 1-4
  20. forduló: Budaörs - KTE 0-3
  21. forduló: Soroksár - KTE 2-3
  22. forduló: Ajka - KTE 1-3

A legutóbbi mérkőzésen a következő összeállításban játszottak: Varga B. - Tóth Dániel (Szabó L., 73.), Szabó A., Belényesi, Szalai G., Grünvald (Hadaró, 68.) - Nagy K., Katona B. (Győri, 87.), Vágó L. - Lukács D. (Tóth Dávid, 46.), Tóth B.

Szerdán a Honvéd ellen játszottak kupamérkőzést (2-1-es vereséggel estek ki). Ezúttal a Kersák - Tóth Dániel (Buna 88.), Gál Sz., Ryashko, Belényesi Cs., Grünvald - Nagy K., Vágó L., Szalai G. (Szabó A. 89.) - Szuhodovszki (Tóth B. 79.), Lukács D. felállásban léptek pályára.

Házi góllövőlista

12 gólos
Lukács Dániel

5 gólos
Szalai Gábor

3 gólos
Belényesi Csaba
Szuhodovszki Soma
Tóth Dániel

2 gólos
Vágó Levente

1 gólos
Grünwald Attila
Szalai József

Sárga lapok

7 sárga lap
Nagy Krisztián
Vágó Levente

6 sárga lap
Tóth Barna

5 sárga lap
Hadaró Valentin (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)
Szuhodovszki Soma (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)

4 sárga lap
Bartha László
Belényesi Csaba
Buna Gábor

Piros lapok

1 piros lap
Belényesi Csaba
Gál Szabolcs
Grünwald Attila

Téli játékosmozgás

Érkezett
Szabó László (FC Dabas)
Tóth Dávid (Haladás)
Szökrönyös Dániel (NK Nafta Lendava, kölcsönbe)

Távozott
Belényesi Csaba (DVTK)
Hatvani Dániel (FC Dabas, kölcsönbe)
Madarász Bence (?)
Marsa Levente (Tiszakécske)
Puskás Zoltán (FC Dabas)
Szalai József (Vasas, kölcsönből vissza)

A Kecskeméti TE játékoskerete

Kapusok
? Cseh Balázs (HUN) 2003.08.08.
46 Kersák Roland (HUN) 1997.07.31
20 Varga Bence (HUN) 1996.01.09

Mezőnyjátékosok   
7 Buna Gábor (HUN) 2002.03.02.
25 Gál Szabolcs (HUN) 1992.03.31.
4 Grünwald Attila (HUN) 1991.07.26.
32 Hadaró Valentin (HUN) 1995.06.08.
19 Katona Bálint (HUN) 2002.09.07.
6 Kis Balázs (HUN) 1995.05.05.
10 Lukács Dániel (HUN) 1996.04.03.
24 Nagy Krisztián (HUN) 1995.07.18.
21 Ryashko, Mykhaylo (UKR, HUN) 1996.05.11.
15 Szabó Alex (HUN) 1998.08.26.
8 Szabó László (HUN) 1995.02.14.
12 Szalai Gábor (HUN) 2000.06.09.
?? Szökrönyös Dániel (HUN) 1999.09.03.
29 Szuhodovszki Soma (HUN) 1999.12.30.
22 Tóth Barna (HUN) 1995.03.13.
11 Tóth Dániel (HUN) 1994.10.31.
2 Tóth Dávid (HUN) 1998.07.09.
16 Vágó Levente (HUN) 1992.09.15.

A vezetőedző

A vezetőedző az 1967. január 17-én született Szabó István, aki korábban többek között Szivics Tomiszláv munkáját is segítette Kecskeméten. Később a Cegléd, a Tiszakécske, az FC Dabas kispadján ült, nyáron nevezték ki a KTE vezetőedzőjévé.

Ismerős arcok az ellenfélnél

Az ellenfél csapatában játszik Gál Szabolcs, aki 2010 őszén egy mérkőzésen csereként pályára lépett a DVTK mezében. 

Bár nem teljesen ide tartozik, de ehelyütt említjük meg, hogy a kecskeméti házi góllövőlistát vezető Lukács Dániel januárban előszerződést írt alá a DVTK-val, amely nyáron lép életbe,