Beharangozó 2022. február 11., péntek

Karakó Ferenc fúj Kecskeméten

Karakó Ferenc vezeti a hétfőn 20 órakor kezdődő KTE HUFBAU - DVTK mérkőzést a Merkantil Bank Liga 23. fordulójában. Segítői az oldalvonal mellett Vígh-Tarsonyi Gergő és Belicza Bence Péter lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Farkas Tibor látja el.

Karakó Ferenc fúj Kecskeméten


Karakó Ferenc 1983-ban született Nyíregyházán. A játékvezetői vizsgát 2008-ban tette le, 2009-ben lett NB III.-as minősítésű bíró, ahol a Tisza-csoportban tevékenykedhetett. 2010-ben országos utánpótlás kerettag, 2011-től NB II.-es játékvezető. Első élvonalbeli mérkőzését (Győri ETO - KTE) 2015. április 4-én vezette.

focibiro.hu statisztikája szerint pályafutása során idáig 85 élvonalbeli mérkőzésen működött közre játékvezetőként, ezeken 424 sárga és 26 piros lapot osztott ki. A másodosztályban 65 meccsen fújta a sípot, 279 sárga és 28 piroslap a mérlege. 

Karakó Ferenc az idei pontvadászatban még nem vezetett mérkőzést a DVTK-nak, legutóbb az OTP Bank Liga tavalyi 17. fordulójában Pakson találkozhattunk vele. 

A Merkantil Bank Liga idei kiírásában a játékvezető munkáját két asszisztens és egy tartalék játékvezető segíti, alapvonali játékvezető és VAR nincs. Karakó Ferenc segítői az oldalvonal mellett Vígh-Tarsonyi Gergő és Belicza Bence Péter lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Farkas Tibor látja el.

Karakó Ferenc a DVTK mérkőzésein

2020/2021
2021. január 24. Paks - DVTK 2-1

2019/2020
2020. június 17. DVTK - PAFC 1-2
2020. június 7. FTC - DVTK 3-0
2020. január 25. ZTE - DVTK 1-3

2018/2019
2019. március 9. DVTK - PAFC 1-0
2018. július 28. DVTK - PAFC 2-2

2017/2018
2018. április 7. DVTK - Haladás 1-2
2017. október 28. Haladás - DVTK 0-3

2016/2017
2017. május 6. Gyirmót - DVTK 1-1

2015/2016
2015. október 17. Vasas - DVTK 0-1

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2021/2022)

Forduló Játékvezető Asszisztens Asszisztens Tartalék játékvezető
1. Derdák Marcell Kiss Balázs Sinkovicz Dániel Molnár Attila
2. Andó-Szabó Sándor Horváth Zoltán Becséri Gergely Takács János
3. Zám Zsolt Bede Tamás Ország Péter Móri Tamás
4. Hanyecz Bence Medovarszki János Tőkés Róbert Takács Tamás
5. Káprály Mihály Baghy Csaba Szilágyi Norbert Németh Ádám
6. Szilágyi Sándor Becséri Gergely Aradi József Szigetvári Márk
7. Csonka Bence Kovács Gábor Mohos Milán Farkas Tibor
8. Bogár Gergő Albert István Medovarszki János Németh Ádám
9. Antal Péter Sinkovicz Dániel Szilágyi Norbert Szilágyi Sándor
10. Szigetvári Márk Csatári Tibor Varga Gábor Nazsa Tamás
11. Szőts Gergely Medovarszki János Csatári Tibor Berényi Tamás
12. Vad II István Becséri Gergely Aradi József Szilágyi Sándor
13.  Nazsa Tamás Csatári Tibor Tőkés Róbert Lovas László
14.  Pillók Ádám Sinkovicz Dániel Rózsa Dávid Kovács Imre
15.  Derdák Marcell Király Zsolt Kiss Balázs Gaál Ákos
16.  Szilágyi Sándor Szilágyi Norbert Tőkés Róbert Nagy Norbert
17. Hanyecz Bence Varga Gábor Belicza Bence Péter Szigetvári Márk
18. Káprály Mihály Horváth Róbert Kovács Gábor Berényi Tamás
19. Szigetvári Márk Becséri Gergely Aradi József Sipos Tamás
20. Takács János Szilágyi Norbert Benkő Róbert Takács Ákos
21. Bognár Tamás Buzás Balázs Belicza Bence Péter Takács Tamás
22. Nagy Norbert Horváth Róbert Varga Gábor Lovas László
23.  Karakó Ferenc Vígh-Tarsonyi Gergő Belicza Bence Péter Farkas Tibor