Beharangozó 2022. március 16., szerda

„Úgy örülök a csapattársak góljának, mintha én lőttem volna”

A télen igazolt Lucas stabilitást ad a csapatnak a középpályán, és ha lehetősége adódik, még a kaput is célba veszi. A brazil-magyar játékossal beszélgettünk. (A Gólörömben megjelent beszélgetés aktualizált változata.)

„Úgy örülök a csapattársak góljának, mintha én lőttem volna”


- Hogyan látod a DVTK mostani szereplését?
- Pécsett súlyos vereséget szenvedtünk, de az ETO ellen felállt a csapat, talán a legjobb tavaszi teljesítményünket nyújtottuk ezen a mérkőzésen. Ezért is fájó a Nyíregyháza elleni vereség. Már a találkozó előtt is mondtam az öltözőben, hogy egy igazi rangadó vár ránk, ahol előfordulhat, hogy nem nyerünk, de kikapni semmiképpen nem szabad. Sajnos nem így történt. A két vereség legfontosabb tanulsága az, hogy meg kell tanulni idegenben is nyerni. Hazai pályán, jó körülmények között a saját játékunkat tudjuk játszani, sorra aratjuk a győzelmeket, de idegenben rendre gondot okozott az egyenetlen talaj. Amennyiben túl tudunk a körülményeken lépni, és itthon és idegenben egyformán eredményes teljesítményt nyújtunk, akkor nem lesz, aki az utunkba álljon.

- A Siófok ellen nem csak labdarúgóként, hanem elsősegélynyújtóként is jelesre vizsgáztál. Hegedűs János nagyon köszöni a segítséged, te hogyan emlékszel az esetre?
- Sajnos már átéltem hasonlót közelről egy régebbi mérkőzésen, így amikor láttam, hogy Jani összeesik, azonnal tudtam, mit kell tenni. A legfontosabb, hogy nem szabad pánikolni, utána pedig kihúztam Jani nyelvét a torkából, nehogy megfulladjon. Igazából csak annyit tettem, amit mindenki más is megtett volna. Most az a legfontosabb, hogy minél hamarabb épüljön fel, nagyon várjuk vissza a pályára!


- Télen igazoltál Diósgyőrbe. Meglepett a hívás?
- A DVTK régebb óta érdeklődött irántam, legutóbb tavaly nyáron, de akkor még nem engedtek el Kisvárdáról, ahová pályafutásom legjobb döntéseként igazoltam 2015 elején. Akkor ugyan egyet visszaléptem, de utána a klubbal együtt fejlődve eljutottam az élvonalba. A sérülésemet követően azonban hiába gyógyultam meg, kiszorultam a csapatból, így számomra nem volt kérdés, hogy elfogadom-e a diósgyőri ajánlatot. Tudtam, hogy ez a város a fociért él, a klub nagy múltú, a körülmények parádésak és tiszta a jövőkép, ami ráadásul egybecseng az enyémmel: vissza szeretnénk térni az élvonalba. Jó irányban haladunk, és bízom benne, ez még csak jobb lesz!

- Gyorsan beilleszkedtél, egyből a kezdőcsapatban kaptál helyet, és mind a hét eddigi mérkőzést végigjátszottad.
- Természetesen tisztelem a csapattársaimat, és mindenekelőtt elfogadom a vezetőedző döntését, de ha lehet, akkor egy percet sem szeretnék kihagyni még edzésen sem, nemhogy mérkőzésen. Ilyen vagyok, egyszerűen élvezem a focit!

- Ha nem mondod, akkor is lerí rólad, hiszen szinte egyfolytában játékban vagy, próbálod elvenni az ellenféltől a labdát, vagy a társaktól elkérni azt.
- Úgy szoktam magam jellemezni, hogy amikor nem lehet kérni a labdát, én akkor is elkérem. Mindig úgy helyezkedek, hogy a társak tudjanak passzolni, és ha nálam van, akkor igyekszem megjátszani. Szeretek felelősséget vállalni, számomra inkább belefér egy hiba, minthogy bújkáljak a labda elől. A DVTK jelenleg egy védekező középpályással játszik, ezért nekem kevesebb a támadó feladatom, de a nagy labdabirtoklás miatt sokat van nálam a mezőnyben a labda. Sokszor én kezdem a játékot, igyekszem olyan társat megjátszani, aki utána tudja folytatni, és akár gólpasszt ad, vagy kapura lő.


- Szokatlan azt hallani, hogy nem félsz hibázni…
- Fiatalabb koromban inkább támadó szerepkörben játszottam a szélsőként vagy irányító középpályásként, ebből az időből hozhattam magammal ezt a mentalitást. Jobb próbálkozni, és hibázni, mint meg sem kísérelni valamit. De értem a felvetést, magam is sokszor tapasztaltam azt, hogy ugyan a magyar játékosok minden tekintetben fel tudják venni a versenyt a környező országból érkezőkkel, ám mivel nem bíznak kellőképpen magukban, nem mindig érvényesül a tudásuk. Fontos az ügyesség, a fizikai képesség, de a legfontosabb dolgok fejben dőlnek el.

- Pályafutásod során több bombagólt lőttél, és a DVTK mezében is rendre megcélzod a kaput.
- Mivel viszonylag távol játszom a kaputól, kevés a laza passz, ha gólt lövök, akkor az általában nagy gól. A DVTK-ban is adódott már előttem gólszerzési lehetőség, de vagy nem találtam kaput, vagy a kapus védett, de nem görcsölök ezen. Amikor látom a lehetőséget, akkor újra és újra meg fogom próbálni, és biztos vagyok benne, meglesz az eredménye. Sokkal fontosabb a győzelem, mint az, hogy ki rúgja a gólt.

- Bármelyik meccs képet lapozgatjuk, feltűnő, hogy rendre te ugrasz elsőnek a gólszerző nyakába.
- Igen, mert úgy örülök a csapattársak góljának, mintha én lőttem volna. Éppen a kisvárdai sajtós írt rám a napokban, hogy látja, semmit nem változtam, még mindig rajta vagyok mindegyik gól után készült fotón.


- Lucas Marcolini Dantas Bertucci a teljes neved, amiből a Lucast használod a pályán a szurkolók és az újságírók nagy megkönnyebbülésére.
- A Lucas a keresztnevem, a többi édesanyám és édesapám családneve. Ami a kiejtést illeti, Brazíliában [bertusszi], Magyarországon pedig [bertuccsi] a közkeletű, mára mind a kettőt helyesnek hallom.

- Az általunk megismert Lucas két részből tevődik össze, egy 18 éves koráig Brazíliában nevelkedő ifjú, és utána egy Magyarországon profivá érő labdarúgóból. Hogyan jellemeznéd a játékstílusod, és ebből mit hoztál otthonról és mit tanultál nálunk?
- Labdabiztos vagyok, jól passzolok és minden erőmet beleadva harcolok. Az biztos, hogy a technikai tudásomat Brazíliából hoztam, ahol kicsi gyerekkoromtól futsaloztam, akkor tanultam meg bánni a labdával. Majd 11 éves koromtól az Athletico Paranaense utánpótlásában nevelkedtem, az ott tanultaknak köszönhetően tudok több poszton is játszani. Magyarországon pedig taktikailag fejlődtem nagyon sokat, illetve rutinosabb lettem.


- A közkeletű sztereotípia szerint a brazil focisták többek között azért olyan jók, mert a favellákból ez a számukra leginkább járható út a jómódba. Ez motivált téged is?
- Részben igaz a megállapítás, de mi gyerekkorunkban sem voltunk szegények, igaz, gazdagok sem. Édesapám a mezőgazdaságban dolgozik, édesanyám ápoló, az orvos testvéremhez hasonlóan én is választhattam volna más életutat. Azonban az unokatestvérem, Leandro Debrecenben játszott, az ő segítségével lettem én is a DVSC játékosa. Eleinte együtt laktunk, és rengeteget segített a mindennapokban is, mert csak portugálul beszéltem. Utána párhuzamosan azzal, ahogy a pályám fejlődtem, szép lassan megtanultam magyarul, és néhány év múlva azt vettem észre, már nem portugálról fordítok magamban, hanem eleve magyarul gondolkodok. A nyelvtanulás a barátnőm, most már feleségem megismerésével vett lendületet, tőle rengeteg olyan kifejezést is megtanultam, amire nincs szükség az öltözőben.

- Hol tervezitek a családdal jövőt?
- Azóta nagy család lettünk, három gyerekünk született, a legnagyobb és a legkisebb lány és egy fiú. Ők a mindenem, értük csinálok mindent. Azt már eldöntöttük, hogy a pályafutásom remélhetően minél későbbi lezárása után is Magyarországon maradunk. Akkor sem szeretnék elszakadni a labdarúgástól, de még nem tudom, milyen feladatkörben. Az biztos, hogy mostanában is rengeteg megkeresést kapok brazil ismerősöktől, mert látják, régóta Magyarországon játszok, és érdeklődnek az itteni lehetőségek felől. Majd meglátjuk mit hoz a jövő, menedzser leszek vagy valami egészen más. Jelenleg azonban teljes erőmmel a DVTK sikeréért dolgozok, érzem magamban a fizikai és mentális erőt, hogy még sokáig a pályán legyek a klub hasznára.


- Sorozatban második mérkőzésén szenvedett vereséget a DVTK a hétvégén, ráadásul megszakadt a csapat hazai veretlenségi sorozata is a Békéscsaba ellen.
- Nehéz mit mondani, mert nagyon nehéz héten vagyunk túl. Az eredmények sajnos nem úgy alakultak, ahogy azt terveztük, így most azt hiszem jobb, ha az ember ilyenkor kevesebbet beszél és még többet dolgozik. Mindenkinek a tükörbe kell néznie és elgondolkodnia azon, hogy mit lehet és kell jobban csinálni. Össze kell fognia a csapatnak és együtt kilábalni ebből a helyzetből. Függetlenül attól, hogy próbálok mindig előre nézni, az utolsó két nap nem is tudtam máson gondolkodni, csak a vasárnapi mérkőzésen. Nagy pofonokat kaptunk az elmúlt héten, de még mindig a saját kezünkben van a sorsunk. A mostani hétvégén mindenképpen javítanunk kell.

- Adódik a kérdés, mit kell tenni, hogy megtörje a csapat ezt a negatív szériát?
- Nem lesz egyszerű. Látszódik a társakon is, hogy megviselt minket ez a két mérkőzés, így elsősorban fejben kell összeszednie magát mindenkinek, mert a minőség továbbra is meg van a játékosokban és a csapatban. Azt gondolom, hogy most mindegy milyen játékkal, de a legfontosabb, hogy újra három pontot kell szerezzünk a hétvégén.

- Kölcsönbe érkeztél Kisvárdáról, gondolkodtál már a folytatáson?
- Valóban kölcsönbe jöttem, de a DVTK-nak opciója van a játékjogom megvásárlására. A többi rajtam múlik, olyan teljesítményt kell nyújtani, hogy feljussunk az élvonalba, és akkor Debrecen és Kisvárda után Diósgyőrben is hosszú időt tudok eltölteni. Nekem ez a célom.