Beharangozó 2022. március 12., szombat

“Pontosabban kell játszani!”

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában hazai pályán játszik a DVTK vasárnap délután öt órától a Békéscsaba ellen. A találkozó előtt Kondás Elemér vezetőedzővel beszélgettünk.

“Pontosabban kell játszani!”


Idegenbeli vereséget követően játszik hazai pályán a DVTK.

- Nagyon szerettünk volna nyerni a Nyíregyháza ellen - mondta Kondás Elemér -, mert tudtuk, mennyire vágytak a szurkolóink erre a sikerre, és a feljutás kiharcolásához minden pontra szükségünk van. Köszönjük a szűnni nem akaró biztatást, és nagyon sajnáljuk, hogy nem sikerült! A győzelmek után sem hittük, hogy már a kezünkben van a feljutás, és most sem látjuk borúsan a jövőt. Messze még a vége, dolgozni kell tovább. Ennél is fontosabb, hogy nyerjük a meccseket, és a hátralévő 11 bajnokin annyi pontot gyűjtsünk, ami elég a céljaink eléréséhez.

A DVTK vezetőedzője úgy szokott fogalmazni, hogy a mérkőzés utáni első nap mindig a károk felmérésével kezdődik.

- Hegedűs János, Szeles Tamás és Csatári Bence régebb óta nem áll rendelkezésre, akikhez március elején csatlakozott Bárdos Bence és Bokros Szilárd. Legutóbb pedig sérülés miatt kellett lecserélni Rotem Kellert, tehát a bal oldali védők teljesen elfogytak - tájékoztatott. - És persze egy sorozatterhelés közben vagyunk, amikor kevesebb idő jut például egy keményebb belépő kipihenésére. Mindig azt a csapatot küldjük pályára, amelyik a legnagyobb eséllyel szerzi meg a három pontot, de most hozzá kell tenni azt is, hogy mindenekelőtt az lép pályára, aki tud.

Egy sorozat végére ér a két csapat, a Békéscsaba a kupameccset is beleszámítva ötödik, míg a DVTK a harmadik mérkőzését játssza vasárnap-szerda-vasárnap ritmusban.

- Nekünk magunkkal kell foglalkozni! - hívta fel a figyelmet a szakvezető. - A hétközi fordulóhoz képest most egy nappal több idő jutott a felkészülésre. Akik Balmazújvárosban végig a pályán voltak, azok regenerációs, akik kevesebbet, vagy egyáltalán nem játszottak, azok kompenzációs edzésen vettek részt csütörtökön. Pénteken és szombaton pedig a Békéscsaba elleni taktika gyakorlása alkotta az edzésprogram gerincét.

A Békéscsaba jelenleg a tabella 15. helyén áll 29 ponttal, a legutóbbi öt mérkőzésen egy győzelem, két döntetlen és két vereség a mérlegük.

- A Békéscsaba masszív csapat, amit nem csak ősszel, hanem a téli felkészülési mérkőzésen is bebizonyítottak. Hiba lenne a tabellán elfoglalt helyezésükből kiindulni, a hétközi fordulóban az Ajka ellen kétgólos hátrányból fordítva bizonyították, mire képesek - óvott a vezetőedző. 

A DVTK hazai pályán nem csak veretlen, hanem kettő döntetlen kivételével mindegyik mérkőzését megnyerte.

- Vasárnap hazai pályán játszunk, ami ezúttal nem csak az ismerős környezetet és a saját szurkolótábort jelenti - bár ebből a szempontból Balmazújvárosban is hazai pályát teremtettek a drukkerek -, hanem a DVTK Stadion jó minőségű gyepe lehetővé teszi a nekünk kedvező gyors játékot is. Legutóbb gólképtelenek maradtunk, ráadásul hátul könnyű gólt ajándékoztunk az ellenfélnek, ezen kell vasárnap változtatni. Védekezésben nem szabad hibázni, támadásban pedig pontosabban kell játszani, valamint olyan kreatív játékot várok, ami korábban sok gólt hozott - osztotta meg Kondás Elemér.

Hétfőtől megszűntek a sportrendezvényekre vonatkozó korlátozások, azaz védettségi igazolvány nélkül is látogathatók a DVTK mérkőzései.