Beharangozó 2022. március 19., szombat

"A sok hiányzónk ellenére is egyértelmű a célunk"

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a III. Kerületi TVE vendége lesz Óbudán a DVTK labdarúgó csapata. A piros-fehérek szakmai stábjának dolgát ezúttal sérülések és egy betegséghullám is nehezíti. A találkozó előtt Kondás Elemér vezetőedzővel beszélgettünk.

"A sok hiányzónk ellenére is egyértelmű a célunk"


Ahogy korábban Kondás Elemér fogalmazott, a győzelmek után sem hittük, hogy már a kezünkben van a feljutás, és most sem látjuk borúsan a jövőt. Kérdés, hogy a Békéscsaba elleni mérkőzésnek voltak-e pozitívumai, és ha igen, akkor mi az, amire építeni lehet a legutóbbi mérkőzésből?

- Bár az első félidő nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de akkor is megvoltak a helyzeteink, ha összességében nézzük a mérkőzést, akkor minden mutatóban jobbak voltunk az ellenfelünknél, egyedül a lőtt gólok tekintetében nem - kezdte Kondás Elemér. - 21 alkalommal lőttünk kapura, ebből tízszer találtuk el a kaput és három gólt sikerült szereznünk, százalékosan 66-34 volt a labdabirtoklásunk, 600 fölött passzoltunk, de ez csak statisztika, ezek a számok pont annyit érnek, hogy lehet csemegézni belőlük, de a végelszámolásnál nem számít. Engem nem nagyon szokott érdekelni a labdabirtoklás, csak az érdekel, hogy mennyi gólt tudunk rúgni. Dicséretes, hogy a csapat háromgólos hátrányból fölállt, és ki tudott egyenlíteni, sőt, megvoltak a lehetőségek arra is, hogy megnyerjük a találkozót, de a 92. percben nem szabad gólt kapni úgy, hogy az ellenfél szögletzászlójánál van a bedobás és létszámfölényben vagyunk. Ilyenkor agresszívebbnek kell lenni, itthon főleg. Lélektani előnyben is voltunk, nyerni kell az ilyen találkozókat.

Most kellene azt írnunk, hogy a Békéscsaba ellen nem bevethető játékosok - főleg a védelem tagjai - mára felépültek és teljes kerettel utazhatunk Budapestre, de félünk, hogy ez most sem lenne igaz. Hány játékosra nem számíthatunk jelen állás szerint?

- A szombat reggeli állás szerint csak a védelemből hét labdarúgóra nem tudunk számítani Óbudán, ebből négyen ballábasak - osztotta meg a szakvezető. - Bokros Szilárd február óta hiányzik, Bárdos Bence térde az ETO elleni meccsen sérült meg, Rotem Keller combizom sérülést szenvedett Balmazújvárosban, Belényesi Csaba és Szatmári Csaba pedig megbetegedett. Jó hír, hogy Csatári Gergő már visszatért, és a korábban maródiak közül Hegedűs János és Szeles Tamás is edzettek már a csapattal, de egyelőre közülük csak utóbbi bevethető. Sajnos a támadóink közül sem egészséges mindenki, többen panaszkodnak influenzaszerű tünetekre, de bízom benne, hogy szombat estig változik a helyzet. Ebben a pillanatban még nem tudom, hogy milyen összeállításban fogunk pályára lépni a III. Kerület ellen, de nem szeretnék panaszkodni, ezek a tények, így kell megoldanunk a ránk váró feladatot. Szűk családi körben utazunk majd Budapestre.

Közhelynek tűnhet, de a III. Kerületre tényleg igaz, hogy a játékosállományuk alapján sokkal előrébb lenne a helyük, ráadásul a formatabellákon is jól állnak.

- Otthon és idegenben is veszélyes csapat a III. Kerület, mint minden csapatnak, nekik is vannak nagyon jó labdarúgóik, Barczi Dávidot és Egerszegi Tamást, a DVTK szurkolói is jól ismerhetik, de említhetném Remili Mohamedet, Fejes Andrást, Kulcsár Dávidod vagy a házi góllövő listát 9 góllal vezető Borvető Áront is. A sok hiányzónk ellenére is egyértelmű a célunk. Gyűjtögetnünk kell a pontokat ezen a mérkőzésen is - zárta a DVTK vezetőedzője.