Beharangozó 2022. április 9., szombat

"Az eredmény mindig mindent elárul"

A Merkantil Bank Liga 32. fordulójában hazai pályán játszik a DVTK vasárnap 17 órától a Tiszakécske ellen. A találkozó előtt a vezetőedzői posztot pénteken elfoglaló Dragan Vukmirral beszélgettünk.

"Az eredmény mindig mindent elárul"


- Szerdán még a szegedi csapatot irányítottad, vasárnap pedig a diósgyőri kispadon láthatunk. Mi vezetett a váltáshoz?
- A szegedi klubon belül régóta létezett egy probléma, ami miatt soha nem panaszkodtam, nem is beszéltem róla nyilvánosan, és aminek a részleteibe most sem szeretnék belemenni. Többször beszéltem erről a klubvezetéssel, korrekt módon azt is elárultam, hogy többen érdeklődnek irántam még az élvonalból is, mégsem sikerült megoldani. Ilyen körülmények között éppen a legjobb pillanatban keresett meg a DVTK. Tetszettek a klubvezetés által felvázolt tervek, ezért vágtam bele az új kihívásba.

- A Szeged-Csanád Grosics Akadémia kommunikációja "visszautasíthatatlan ajánlatot" emlegetett, mit takart ez? Mivel győzött meg a DVTK?
- Amikor leültünk tárgyalni a diósgyőri klubvezetéssel, akkor nem csak a csapatról beszéltünk, hanem elmondták, miért szeretnének velem dolgozni, vonzott ez a fajta megbecsülés. Kifejezetten tetszett, hogy nem csak rövid, hanem hosszú távú célokkal is rendelkezik a DVTK. Ha valaki azt gondolja, hogy a "visszautasíthatatlan" kifejezés anyagi értelemben értendő, az tévúton jár, mert valóban beszéltünk pénzről, de a tárgyalás legutolsó pontjaként, amikor már minden fontos kérdést tisztáztunk. Végül úgy láttuk, hogy sikeresen tudunk együttműködni, ezért kötöttünk szerződést, és ezért irányítom péntektől a DVTK első csapatát.

- Bátor döntés! Szegeden bármelyik helyen végez a csapat, sikeres évet zár, míg Diósgyőrben minimum a második helyet el kell érni.
- Azért mertem bátor döntést hozni, mert bízom a saját munkámban. Döntést hozni mindig jobb, mint elodázni a dolgokat, és nem dönteni.

- Sikeres labdarúgó pályafutás áll a hátad mögött, edzőként hogyan lehet felülmúlni ezt?
- Sok éven keresztül futballoztam, és már a pályán is a játékot szerveztem. Számtalan jó edzőm volt, közülük is kiemelkedik Garami Józsi bácsi, akitől rengeteget tanultam. Egészen 39 éves koromig játszottam, de már korábban is éreztem, hogy edzőként fogom folytatni a visszavonulásom után. Így történt, azóta lépcsőről lépcsőre haladok, a DVTK is előrelépés számomra. Igyekszem ezt a lehetőséget minél jobban kihasználni.

- Biztosan alaposan ismered a DVTK-t, a játékosokat az egymás elleni bajnokikra történő felkészülés miatt.
- A DVTK egy nagy múltú klub, labdarúgóként többször jártam ellenfélként Diósgyőrben, és rendre azt tapasztaltam, hogy Miskolc egy igazi futballváros. Természetesen ismerem a csapatot, hiszen egy osztályban szerepel a Szegeddel, kétszer találkoztunk ebben a bajnokságban. A keret erősségéről pedig azt tudom elmondani, hogy a Merkantil Bank Liga egyik legerősebb kerete szerepel diósgyőri mezben, közte több válogatott labdarúgóval, akik közül Könyves Norbert és Eppel Márton csapattársam is volt.

- Milyen érzés volt újra találkozni velük?
- Történt már ilyen a futballtörténelemben, az a lényeg, hogy egy célért dolgozunk. Félre kell tenni, hogy valaha egy öltözőben ültünk a Hungária körúton, Diósgyőrben én vagyok a vezetőedző, Norbi és Marci pedig játékosok. Persze azt se felejtsük el, akkoriban én már rutinos labdarúgónak számítottam, ők pedig éppen csak elkezdték a profi futballt. És a korkülönbség azóta sem csökkent közöttünk.

- Mi az, amit mégis a közös munka során fogsz megtudni?
- Ilyenkor a mentális állapot és a fizikai erőfelmérés a legfontosabb. Minden játékossal foglalkoztam, próbáltam megtudni, milyen gondjai vannak, és segíteni annak megoldásában. Részemről pedig a hitelesség a legfontosabb, a játékosok értsék meg, hogy mit akarok, és bízzanak abban, hogy együtt meg tudjuk valósítani azt. Én nem tudok mindenkihez alkalmazkodni, ezért nekik kell hozzám alkalmazkodni.
Két nap rendkívül rövid idő, ezért arra törekedtünk, hogy mindent gyakoroljunk egy kicsit. Pozitív energiákat tapasztaltam az öltözőben, és az a legfontosabb, hogy a játékosok rendkívül fogékonyak, nagyon gyorsan tanulnak. Elégedett vagyok, mert jó irányba indultunk el.

- Milyen DVTK-t szeretnél vasárnap, közép- és hosszútávon látni?
- Fegyelmezett, becsületesen küzdő és tökéletesen koncentráló csapatot és javuló játékot várok a következő hét mérkőzésen. Azt követő időszakról pedig majd csak a bajnokság befejezését követően szeretnék beszélni.

- Vasárnap az a Tiszakécske lesz az ellenfél, amelyik a gyenge őszi rajtot követően Visinka Ede irányításával egyre jobb lett, mostanra már 40 ponttal a 10. helyen áll. Viszont a Dragan Vukmir irányította Szeged nem is olyan nagyon régen 4-0-ra győzte le őket.
- Így történt, ám azóta egyetlen mérkőzést sem veszített a tiszakécskei csapat, sőt a hét meccsből hatot megnyertek. Ők az egyik legjobb formában játszó csapat, a legutóbbi tíz találkozón csak a Vasas szerzett több pontot náluk. Egy nagyon jól szervezett, masszív csapat érkezik vasárnap, amelyik nagyon nehéz ellenfél lesz.

- Hét forduló maradt hátra a bajnokságból. Az eredményen kívül lehet-e, szabad-e másban gondolkodni?
- Az eredmény mindig mindent elárul. A bajnokság után senki nem emlékszik majd a részletekre, egyedül az számít, feljut-e a DVTK. Ahogy mondtam, szeretnénk javítani a játékon is, de most az eredményesség a legfontosabb. 

A találkozóról élőképes közvetítést adunk Marosréti Ervin kommentálásával.