Pillók Ádám vezeti a DVTK - Soroksár mérkőzést
Pillók Ádám vezeti a DVTK - Soroksár mérkőzést a Merkantil Bank Liga 36. fordulójában, asszisztensei az oldalvonal mellett Csatári Tibor és Belicza Bence Péter lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Hanyecz Bence látja el.

A Merkantil Bank Liga idei kiírásában a játékvezető munkáját két asszisztens és egy tartalék játékvezető segíti, alapvonali játékvezető és VAR nincs.
Pillók Ádám 1988. február 6-án született Veszprémben. 2011-ben került az NB III.-as keretbe, 2017 óta vezet az NB II.-ben, az NB I.-ben pedig 2019-ben mutatkozott be.
A focibiro.hu statisztikája szerint az élvonalban eddig 17 mérkőzésen 74 sárga és 4 piros lapot, míg a másodosztályban 48 találkozón 177 sárga és 10 piros lapot osztott ki.
A DVTK-nak eddig két mérkőzést vezetett, mindkétszer az idei bajnokságban, alapvonali játékvezetőként azonban már nyolcszor találkoztunk vele.
Pillók Ádám munkáját az oldalvonal mellett Csatári Tibor és Belicza Bence Péter segíti. A tartalék játékvezető feladatát Hanyecz Bence látja el.
Pillók Ádám a DVTK mérkőzésein
Játékvezetőként
2021/2022 (NB II.)
2022. április 3. DVTK - Szeged 0-5
2021. november 1. DVTK - Haladás 2-0
Alapvonali játékvezetőként
2018/2019 (NB I.)
2018.12.15. 17:00 Paksi FC - Diósgyőri VTK
2019.04.20. 17:00 Diósgyőri VTK - Paksi FC
2019/2020 (NB I.)
2019.08.24 18:00 Diósgyőri VTK - Mezőkövesd Zsóry FC
2019.10.05 17:00 Diósgyőri VTK - Puskás Akadémia FC
2019.11.30 19:30 Diósgyőri VTK - MOL Fehérvár FC
2020/2021 (NB I.)
2020.10.25 19:30 Diósgyőri VTK - Puskás Akadémia FC
2020.12.05 17:00 Diósgyőri VTK - Ferencvárosi TC
2020.12.19 17:00 Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE FC
Csatári Tibor a DVTK mérkőzésein
Asszisztensként
2021/2022 (NB II.)
2022.05.09 20:00 DVTK - Soroksár
2022.03.20 14:00 III. Kerület - DVTK
2022.03.06 20:00 DVTK - ETO
2021.10.24 13:00 Tiszakécskei - DVTK
2021.10.03 17:00 Szeged - DVTK
2021.09.29 18:00 DVTK - III. Kerület
2021/2022 (NB I.)
2021.03.05 20:00 DVTK - MTK
2019/2020 (NB I.)
2020.02.15 17:00 DVTK - Paks
2019.03.30 17:00 MTK - DVTK
2018/2019 (NB I.)
2018.11.10 14:30 DVTK - DVSC
Tartalék játékvezetőként
2021/2022 (NB I.)
2021.05.09 17:30 DVTK - MOL Fehérvár
2021.02.26 20:00 DVTK - Mezőkövesd
2021.02.20 17:00 MOL Fehérvár - DVTK
2020.12.16 18:00 Honvéd - DVTK
2020.12.05 17:00 DVTK - FTC
2020.10.17 14:45 BMTE - DVTK
2020.09.12 17:00 DVTK - Honvéd
2020.08.16 16:55 DVTK - Mezőkövesd
2020/2021 (NB I.)
2020.05.30 19:00 DVTK - Mezőkövesd
2019.12.07 14:30 Mezőkövesd - DVTK
2019.11.02 17:00 DVTK - Kisvárda
2018/2019 (NB I.)
2019.04.27 17:00 Mezőkövesd - DVTK
2019.02.16 17:00 DVTK - Honvéd
2019.02.09 17:00 MOL Vidi - DVTK
2018.08.04 18:00 DVSC - DVTK
Belicza Bence Péter a DVTK mérkőzésein
Asszisztensként
2021/2022 (NB II.)
2022.05.09 20:00 DVTK - Soroksár
2022.03.09 14:00 Nyíregyháza - DVTK
2022.02.14 20:00 KTE - DVTK
2022.01.31 20:00 Vasas - DVTK
2021.11.24 13:00 Soroksár - DVTK
Hanyecz Bence a DVTK mérkőzésein
Játékvezetőként
2021/2022 (NB II.)
2022. március 6. DVTK - ETO 2-0
2021. augusztus 18. DVTK - KTE 1-1
2021. november 24. Soroksár - DVTK 1-1
Alapvonali játékvezetőként
2020/2021 (NB I.)
2020.10.17 14:45 BMTE - DVTK
2019/2020 (NB I.)
2020.06.27 17:30 DVTK - Kisvárda
2020.06.10 16:55 DVTK - ZTE
2020.03.14 19:30 MOL Fehérvár - DVTK
Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2021/2022)
Forduló | Játékvezető | Asszisztens | Asszisztens | Tartalék játékvezető |
1. | Derdák Marcell | Kiss Balázs | Sinkovicz Dániel | Molnár Attila |
2. | Andó-Szabó Sándor | Horváth Zoltán | Becséri Gergely | Takács János |
3. | Zám Zsolt | Bede Tamás | Ország Péter | Móri Tamás |
4. | Hanyecz Bence | Medovarszki János | Tőkés Róbert | Takács Tamás |
5. | Káprály Mihály | Baghy Csaba | Szilágyi Norbert | Németh Ádám |
6. | Szilágyi Sándor | Becséri Gergely | Aradi József | Szigetvári Márk |
7. | Csonka Bence | Kovács Gábor | Mohos Milán | Farkas Tibor |
8. | Bogár Gergő | Albert István | Medovarszki János | Németh Ádám |
9. | Antal Péter | Sinkovicz Dániel | Szilágyi Norbert | Szilágyi Sándor |
10. | Szigetvári Márk | Csatári Tibor | Varga Gábor | Nazsa Tamás |
11. | Szőts Gergely | Medovarszki János | Csatári Tibor | Berényi Tamás |
12. | Vad II István | Becséri Gergely | Aradi József | Szilágyi Sándor |
13. | Nazsa Tamás | Csatári Tibor | Tőkés Róbert | Lovas László |
14. | Pillók Ádám | Sinkovicz Dániel | Rózsa Dávid | Kovács Imre |
15. | Derdák Marcell | Király Zsolt | Kiss Balázs | Gaál Ákos |
16. | Szilágyi Sándor | Szilágyi Norbert | Tőkés Róbert | Nagy Norbert |
17. | Hanyecz Bence | Varga Gábor | Belicza Bence Péter | Szigetvári Márk |
18. | Káprály Mihály | Horváth Róbert | Kovács Gábor | Berényi Tamás |
19. | Szigetvári Márk | Becséri Gergely | Aradi József | Sipos Tamás |
20. | Takács János | Szilágyi Norbert | Benkő Róbert | Takács Ákos |
21. | Bognár Tamás | Buzás Balázs | Belicza Bence Péter | Takács Tamás |
22. | Nagy Norbert | Horváth Róbert | Varga Gábor | Lovas László |
23. | Karakó Ferenc | Vígh-Tarsonyi Gergő | Belicza Bence Péter | Farkas Tibor |
24. | Lovas László | Sinkovicz Dániel | Varga Gábor | Ducsai József |
25. | Csonka Bence | Huszár Balázs | Máyer Gábor | Derdák Marcell |
26. | Hanyecz Bence | Csatári Tibor | Varga Gábor | Takács Tamás |
27. | Takács Tamás | Medovarszki János | Belicza Bence Péter | Lovas László |
28. | Kovács Imre | Baghy Csaba | Sinkovicz Dániel | Nazsa Tamás |
29. | Csonka Bence | Medovarszki János | Csatári Tibor | Horváth Tibor |
30. | Pillók Ádám | Varga Gábor | Sinkovicz Dániel | Ducsai József |
31. | Dolnegó Bálint | Rózsa Dávid | Szabó Dániel | Móri Tamás |
32. | Veizer Roland | Horváth Róbert | Szilágyi Norbert | Nagy Norbert |
33. | Zierkelbach Péter | Aradi József | Horváth Zoltán | Molnár Attila |
33. | Káprály Mihály | Tőkés Róbert | Sinkovicz Dániel | Kovács Imre |
34. | Görög Márió | Aradi József | Becséri Gergely | Kovács J. Zoltán |
35. | Pillók Ádám | Csatári Tibor | Belicza Bence Péter | Kovács J. Zoltán |