Beharangozó 2022. május 13., péntek

Hétfőn Ajkán játszik a DVTK

A DVTK mindössze egyszer játszott tétmérkőzést Ajkán, és 35 éve Fükő Sándor góljával diósgyőri siker született, miként ősszel is a Testgyakorlók nyertek Diósgyőrben. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Hétfőn Ajkán játszik a DVTK


Egymás ellen

Bajnoki mérkőzésen mindössze egyszer játszott a DVTK Ajkán az NB II. 1987/1988-as kiírásában. Miután a 19. fordulóban hazai pályán Kölln Miklós góljával 1-0-ra győzött a Diósgyőr, egy héttel később a 20. fordulóban Ajkán is sikerült begyűjteni a két pontot (akkoriban a második kör programja éppen a fordítottja volt az elsőnek, így próbálva hasonló feltételeket teremteni a hazai és idegenbeli mérkőzéseken). A felázott pályán lejátszott mérkőzésen Fükő Sándor csapott le egy sárban elakadó hazaadásra, amit 16 méterről a kapus feje fölött a hálóba emelt, ezzel már a 14. percben beállítva a végeredményt. Száger György vezetőedző a mérkőzés után a Veréb György - Kuttor Attila, Leskó Zoltán, Takács József, Szemere Zoltán - Huszák Géza, Molnár István, Tóth Miklós (Szűcs István, 80.), Fükő Sándor - Lengyel, Kölln Miklós csapatnak gratulált a sikerhez.

A Merkantil Bank Liga idei kiírásának 18. fordulójában Miskolcon találkoztak a csapatok, és a DVTK Horváth Zoltán látványos mozdulattal szerzett góljával gyorsan előnyre tett szert az Ajka ellen, amit Könyves Norbert a félidő derekán megduplázott. A szünet után továbbra is kézben tartotta a találkozót a DVTK, helyzeteket is kialakított, de újabb gól már nem esett.

Diósgyőri VTK - FC Ajka 2-0 (2-0)

DVTK: Póser - Eperjesi, Hegedűs J., Szatmári Cs. - Kispál (Kocsis D., 68.), Zsolnai (Németh Má., 88.), Oláh B., Molnár G., Bokros (Bárdos, 68.) - Horváth Z. (Hornyák, 88.), Könyves (Bertus, 70.). Vezetőedző: Kondás Elemér.
Ajka: Horváth D. - Szűcs Kr. (Murka, 46.), Heffler T., Tar, Présinger - Görgényi (Sejben, 46.), Tajthy T. (Kenderes, 86.) - Csizmadia Z. (Csemer, 65.), Lehoczky, Tóth G. - Gaál B. (Dragóner F., 46.) Vezetőedző: Kis Károly.

Gólszerző: Horváth Z. (1-0) a 6., Könyves N. (2-0) a 31. percben.

Ajka - DVTK mérkőzések a másodosztályban (NB II., NB I/B, NB B)

  • 1987/1988
    1987. 11. 29. Ajkai Hungalu SC - Diósgyőri VTK 0-1 G.: Kölln

FC Ajka

Alapítva: 1923
Klubszín: zöld-fehér
Élvonalbeli idények: 0
Legjobb eredmény: NB II. 4. helyezett (1979/1980, 2009/2010 és 2011/2012)
Először az országos másodosztályban: 1978/1979
Másodosztályú idények: 21
Folyamatosan az NB II.-ben: 2019 óta

Az ajkai klubot 1923-ban alapították Ajkai Sportegyesület néven, az FC Ajka elnevezést 2001 óta használják. A II. világháborút követő években a harmadik és a negyedik osztály között ingáztak, de a '60-as éveket az ötödik vonalban töltötték. 1969-től tíz év alatt eljutottak a Veszprém megyei I. osztálytól az NB II.-ig, ahol négy évre meg is ragadtak. A rendszerváltást megelőző és követő években több részletben újabb négy idényt lehúztak le az NB II.-ben. 1993-ban az újabb kiesést követően egyesült a Hungalu és a Bányász, de ez sem állította meg a zuhanást, a következő bajnokságot már a "megyében" kezdte a csapat. Történetük legújabb kora 2005-től íródik, azóta mindössze kétszer estek ki az NB III.-ba, és többnyire a másodosztály mezőnyét erősítették.

Legutóbb 2019-ben jutottak fel, az előző bajnokságban 62 ponttal a 5. helyen végeztek (19 győzelem, 5 döntetlen, 14 vereség). Legeredményesebb gólszerzőjük a nyáron Kisvárdára csábított Nagy Mihály Krisztián volt 17 találattal.

Merkantil Bank Liga 2021/2022 

Összesített tabella
23. Diósgyőri VTK 36 20 8 8 55 39 16 68
8. FC Ajka 36 14 8 14 49 48 1 50

Hazai tabella
32. Diósgyőri VTK 18 13 3 2 36 18 18 42
5. FC Ajka 18 9 6 3 29 17 12 33

Idegenbeli tabella
46. Diósgyőri VTK 18 7 5 6 19 21 -2 26
17. FC Ajka 18 5 2 11 20 31 -11 17

Formatabella

A legutóbbi 5 mérkőzés alapján
2. FC Ajka 5 5 0 0 9 2 7 15
11. Diósgyőri VTK 5 2 1 2 3 3 0 7

A legutóbbi 10 mérkőzés alapján
3. FC Ajka 10 6 1 3 16 13 3 19
10. Diósgyőri VTK 10 4 1 5 8 13 -5 13

A legutóbbi 15 mérkőzés alapján
5. FC Ajka 15 8 2 5 21 18 3 26
7. Diósgyőri VTK 15 8 1 6 17 20 -3 25

A legutóbbi 20 mérkőzés alapján
4. Diósgyőri VTK 20 11 3 6 24 23 1 36
8. FC Ajka 20 8 5 7 26 26 0 29

A legutóbbi 25 mérkőzés alapján
2. Diósgyőri VTK 25 16 3 6 37 25 12 51
7. FC Ajka 25 11 5 9 38 33 5 38

A legutóbbi 30 mérkőzés alapján
3. Diósgyőri VTK 30 17 6 7 47 34 13 57
7. FC Ajka 30 13 6 11 44 39 5 45

Eredmények

  1. forduló: Vasas - Ajka 2-1
  2. forduló: Ajka - Siófok 1-1
  3. forduló: KTE - Ajka 3-1
  4. forduló: Ajka - Szoknok 1-1
  5. forduló: PMFC - Ajka 2-0
  6. forduló: Ajka - ETO 1-0
  7. forduló: Nyíregyháza - Ajka 2-0
  8. forduló: Ajka - Békéscsaba 2-1
  9. forduló: III. Kerület - Ajka 2-4
  10. forduló: Ajka - Szeged 0-1
  11. forduló: Dorog - Ajka 0-0
  12. forduló: Ajka - Tiszakécske 5-1
  13. forduló: Haladás - Ajka 2-1
  14. forduló: Ajka - Szentlőrinc 3-1
  15. forduló: Budaörs - Ajka 1-2
  16. forduló: Ajka - Soroksár 1-2
  17. forduló: BMTE - Ajka 1-1
  18. forduló: DVTK - Ajka 2-0
  19. forduló: Ajka - Csákvár 1-1
  20. forduló: Ajka - Vasas 2-2
  21. forduló: Siófok - Ajka 2-1
  22. forduló: Ajka - KTE 1-3
  23. forduló: Szolnok - Ajka 1-0
  24. forduló: Ajka - PMFC 1-0
  25. forduló: ETO - Ajka 0-2
  26. forduló: Ajka - Nyíregyháza 1-1
  27. forduló: Békéscsaba  - Ajka 3-2
  28. forduló: Ajka - III. Kerület 1-1
  29. forduló: Szeged - Ajka 3-0
  30. forduló: Ajka - Dorog 3-0
  31. forduló: Tiszakécske - Ajka 4-1
  32. forduló: Ajka - Haladás 1-0
  33. forduló: Szentlőrinc - Ajka 0-1
  34. forduló: Ajka - Budaörs 2-1
  35. forduló: Soroksár - Ajka 1-3
  36. forduló: Ajka - BMTE 2-0

A legutóbbi fordulóban a Horváth D. - Szűcs K., Heffler T., Tar, Présinger - Lehoczky, Tóth Gergely (Vogyicska, 56.) - Csizmadia Z. (Dragóner F., 67.), Sejben (Csemer, 67.), Gaál B. (Kenderes, 86.) - Szarka Á. összeállításban játszottak. Lehoczky Rolandot kiállították, így ő nem játszhat a DVTK ellen.

Házi góllövőlista

10 gólos
Csizmadia Zoltán
Gaál Bálint

9 gólos
Szarka Ákos

5 gólos
Lehoczky Roland

3 gólos
Dragóner Filip

2 gólos
Sejben Viktor
Stoiacovici Dávid
Tar Zsolt
Tóth Gergely

1 gólos
Csemer Gyula
Présinger Ádám
Vizler László
Vogyicska Bálint

Sárga lap

9 sárga lap
Tar Zsolt

6 sárga lap
Heffler Tibor
Lehoczky Roland
Szarka Ákos
Tajthy Tamás

4 sárga lap
Csizmadia Zoltán
Gaál Bálint
Présinger Ádám

Piros lap

2 piros lap
Gaál Bálint (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)
Lehoczky Roland (eltiltás miatt nem játszhat a DVTK ellen)

1 piros lap
Berzsenyi Kevin (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen) 
Dragóner Filip (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)

Téli játékosmozgás

Érkezett
Doncsecz Levente (Illés Akadémia)
Vogyicska Bálint (Gyirmót)

Távozott
Földi Botond (Hidasnémeti)

Az FC Ajka kerete

Kapusok
1 Balogh Márton (HUN) 1993.08.31.
12 Horváth Dániel (HUN) 1996.03.05.
97 Szabados István (HUN) 1997.11.18.

Mezőnyjátékosok
8 Berzsenyi Kevin (HUN) 2003.12.17.
13 Csemer Gyula (HUN) 1994.01.27.
19 Csizmadia Zoltán (HUN) 1990.10.31.
35 Doncsecz Levente (HUN) 2003.06.13.
7 Dragóner Filip (HUN) 1998.03.12.
10 Földi Botond (HUN) 2001.08.12.
14 Gaál Bálint (HUN) 1991.07.14.
17 Görgényi Dávid (HUN) 1990.08.16.
16 Heffler Tibor (HUN) 1987.05.17.
5 Kenderes Zoltán (HUN) 1989.08.12.
30 Lehoczky Roland (HUN) 2002.04.19.
24 Murka Benedek (HUN) 1997.09.10.
33 Orosz Márk (HUN) 1989.10.24.
11 Présinger Ádám (HUN) 1989.01.26.
2 Rózsás Dominik (HUN) 2003.11.16.
18 Sejben Viktor (HUN) 1996.06.04.
31 Stoiacovici Dávid (HUN) 1999.07.05.
15 Szabó Benjámin (HUN) 2005.06.01.
27 Szarka Ákos (SVK) 1990.11.24.
29 Szűcs Kristóf (HUN) 1997.01.03.
22 Tajthy Tamás (HUN) 1991.08.29.
34 Tar Zsolt (HUN) 1993.02.13.
20 Tóth Gergely (HUN) 1992.05.02.
25 Vízler László (HUN) 2002.10.13.
10 Vogyicska Bálint (HUN) 1998.02.27.

A vezetőedző

A kispadon az 1964. június 25-én született Kis Károly ül. Az élvonalban Vácott és Pakson dolgozott, utóbbi kispadján ezüstérmet nyert. Ezen kívül irányította a Nyíregyháza, a Szolnok, a PMFC és a Balassagyarmat csapatát. 2018 elején lett az Ajka edzője, majd nyáron néhány hónapra a Vasas kisapdját vette át, a 2019/2020-as bajnokság kezdetén tért vissza Ajkára, és azóta is a csapat vezetőedzője.

Ismerős a másik oldalon

A miskolci születésű Tajthy Tamás a DVTK utánpótlásában nevelkedett, majd 17 évesen Újpestre igazolt. Ott mutatkozott be az élvonalban, majd később játszott Pápán, Mezőkövesden, Győrben, Siófokon. Tavaly nyáron lett az Ajka labdarúgója.

A szlovákiai magyar Szarka Ákos 2017 tavaszán igazolt Diósgyőrbe, és másfél év alatt 36 mérkőzésen 3 gólt lőtt. Ezt követően Gyirmóton, Dél-Koreában és Kaposvárott szerepelt, ő is nyáron lett ajkai labdarúgó.

Az ellenfél kispadján is találunk ismerőst. Végső Béla masszőr Tornyi Barnabás hívására érkezett Szolnokról Diósgyőrbe a '90-es évek közepén, és Tóth "Lujó" Istvánnal együtt - akkori szóhasználattal - gyúrta a Kulcsár Sándor és Egressy Gábor által fémjelzett sikercsapatot.