Beharangozó 2022. május 21., szombat

"Szeretnénk jó játékkal és győzelemmel zárni az idényt"

A Merkantil Bank Liga 38., utolsó fordulójában hazai pályán játszik a DVTK a BMTE ellen vasárnap 18 órától. A találkozó előtt Dragan Vukmir vezetőedzővel beszélgettünk.

"Szeretnénk jó játékkal és győzelemmel zárni az idényt"


Tét nélküli mérkőzést játszik a DVTK a BMTE ellen, lehet-e az utolsó bajnoki egyfajta nulladik felkészülési mérkőzés? - kezdtük a kérdések sorát. (A felkészülés programja itt olvasható.)

- Nem - szögezte le gyorsan Dragan Vukmir. - Vasárnap még a régi keretnek kell megszerezni a három pontot, hétfőtől pedig következhet az új idény.

A diósgyőriek kezéből kicsúszott a feljutás, a budafokiak pedig már bebiztosították a bennmaradást. Hogyan lehet ebből egy szórakoztató mérkőzést csinálni? - folytattuk.

- Szeretnénk hazai pályán jó játékkal és győzelemmel zárni az idényt. Profi labdarúgók lépnek vasárnap pályára, akiknek az a feladatuk, hogy a tudásuk legjavát nyújtsák. Számukra ez munka, amit el kell végezni. Aki nem így tesz, azt tíz perc után lehozom a pályáról.

Három alapember, Könyves Norbert, Hegedűs János és Szatmári Csaba öt sárga lapot követő eltiltás miatt nem játszhat.

- A futball csapatjáték - ismételte el sokadszor a sportszakember -, ráadásul nem csak a pályán lévő 11 játékos, hanem a teljes keret számít, különben mi végre edzene ennyi ember Diósgyőrben? Vasárnap olyanok is lehetőséget kapnak, akik korábban kevesebbet játszottak, és most kiderül, ki készült becsületesen, erre a pillanatra várva. Itt az utolsó lehetőség, hogy mindenki megmutassa a karakterét, lehet rá számítani a jövőben is, vagy nem. Ezt is figyelembe vesszük, amikor minden labdarúgóval tárgyalóasztalhoz ül a klubvezetés az idényzárót követően, hétfőn és kedden.

A DVTK LSA két növendéke az első csapattal edzett a héten. A 2004-es születésű Vajda Botond már a Soroksár ellen leült a kispadra, míg a 2003-as Benkő Péter a NB III. után léphet egy osztállyal feljebb.

- Úgy tervezem, hogy még szorosabbra fűzzük a kapcsolatot az akadémiával - reagált Dragan Vukmir. - Ebben a nyúlfarknyi időben is láttam már az U19-es és az U17-es csapat mérkőzését, rendszeresen beszélek az akadémia vezetőivel és az edzőkkel. Minél több utánpótláskorú labdarúgót szeretnék megnézni az első csapat edzésén, mert a rutinos játékosok mellett szükségünk van a fiatalokra is.

Dejan Karan már régen volt fiatal, a rutinos labdarúgó, aki 6 éven keresztül erősítette a DVTK-t, és a BMTE ellen búcsúzik a profi labdarúgástól.

- Régóta ismerem Dekit, még játszottunk is egymás ellen - elevenítette fel a diósgyőri vezetőedző. - Minden labdarúgó életében eljön az a pillanat, amikor a búcsú mellett dönt, sajnálom, hogy keveset dolgoztunk együtt, mert minél több ilyen, harcos mentalitású emberre van szüksége a DVTK-nak. Amennyiben valamilyen előre nem látható körülmény nem húzza keresztbe a terveket, akkor lehetőséget adok neki, hogy a pályán búcsúzzon el a klubtól és a szurkolóktól.