Beharangozó 2022. január 6., csütörtök

Változás a programban

A vírushelyzet közbeszólt, ezért máris változott a diósgyőri labdarúgók téli felkészülési programja. Szombat helyett vasárnap játszik a DVTK a spanyolországi edzőtáborban. Az 1. FC Köln - német negyedosztályban szereplő - második számú csapata helyett a Bundesliga 2 10. helyén álló Karlsruher SC lesz a piros-fehérek ellenfele.

Változás a programban


Ahogy az lentebb is olvasható lesz, az edzőtáborba utazó csapatok mindegyike tisztában volt vele, hogy a koronavírus helyzet miatt bármikor előfordulhat hasonló változás, így senkit nem érhet meglepetésként, ha egy előre lekötött mérkőzés mégsem valósul meg.

A DVTK eredeti szombati ellenfele ezúttal időben jelezte, hogy a programjuk megváltozása miatt (egy másik mérkőzésüket lemondta az ellenfelük) mégsem tudják vállalni az egymás elleni felkészülési meccset. Ahogy mondani szokták, szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Karlsruher SC vasárnapi ellenfele, a PSV Eindhoven is lemondta a német csapat ellen vasárnapra tervezett találkozóját, sőt, mivel a hollandok keretében több labdarúgó is megfertőződött, ők a hírek szerint végül el sem utaztak az edzőtáborba.

A Karlsruher SC - Diósgyőri VTK mérkőzés vasárnap 15 óra 30 perckor kezdődik. A találkozót a tervek szerint ellenfelünk (térítés ellenében) videós formában is közvetíti, a DVTK - amennyiben a helyszínen a technikai feltételek is adottak lesznek - élő szöveges közvetítéssel és videós összefoglalóval készül.

Légy naprakész és kövesd a DVTK social media felületeit! 

Az edzőtábor eseményeiről a DVTK hivatalos csatornáin (a dvtk.hu weboldalon, a klub facebook és instagram oldalán, valamint twitter és youtube csatornáján) folyamatosan beszámolunk. 

A DVTK felkészülési programja

2022. január 3., hétfő (DVTK Medical-Fájdalom Abmulancia)
Egészségügyi vizsgálatok és fizikai állapotfelmérés

2022. január 3., hétfő
Indulás az edzőtáborba

2022. január 9., vasárnap (Spanyolország)
15:30 Karlsruher SC (német 2. osztály 10. helyezett) - DVTK

2022. január 11., kedd (Spanyolország)
15:30 KMSK Deinze (belga 2. osztály 4. helyezett) - DVTK 

2022. január 14. péntek (Spanyolország)
15:30 Waasland-Beveren (belga 2. osztály 2. helyzett) - DVTK

2022. január 15., szombat
Hazautazás az edzőtáborból

2022. január 19., szerda
DVTK - Békéscsaba 1912 Előre

2022. január 23., vasárnap 
Soroksár SC - DVTK

Merkantil Bank Liga 21. forduló

2022. január 31., hétfő
20:00 Vasas FC - DVTK (Tv.: M4 Sport)