Beharangozó 2022. augusztus 16., kedd

"Ismét győzni szeretnénk"

Szerda este hét órától hazai pályán játszik a DVTK az Ajka ellen a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában. A találkozó előtt Dragan Vukmirt, a DVTK vezetőedzőjét kérdeztük.

"Ismét győzni szeretnénk"


A DVTK először győzött ebben a bajnokságban Tiszakécskén, milyen hatással van ez a csapat hangulatára? - kezdtük.

- A teljes felkészülés során és a bajnoki rajtot követően is jól dolgoztak a srácok, és a hangulatra sem lehet panaszkodni. A tiszakécskei győzelem elsősorban a játékosok önbizalmának tett jót, mert végre visszaigazolást kaptak az eddig elvégzett munkáról - avatott be Dragan Vukmir.

Felpörögnek a Merkantil Bank Liga eseményei, a vasárnap-szerda-hétfő ritmusban az idény első "hármasugrása" közepén járunk. A bajnokit követően hétfőn regenerációs edzés szerepelt a programban, kedden pedig a taktika gyakorlásra került a hangsúly. Lehet ilyenkor előre tervezni, vagy mindig csak a következő mérkőzés a legfontosabb?

- Már vasárnap próbáltam úgy cserélni, hogy akikből a legtöbbet vette ki a mérkőzés, azoknak pihenőt adjak - árulta el a vezetőedző. - Vezettünk 2-0-ra, és ilyen sűrű a program esetén negyedóra pihenő is sokat számít. Bízom benne, hogy mindenki ki tudja pihenni magát, és frissen veti magát az Ajka elleni küzdelembe. Ugyanakkor Hegedűs János megsérült Tiszakécskén, még várjuk a pontos diagnózist, de a sérülést követő rehabilitációt végző Könyves Norberthez hasonlóan nem tud pályára lépni szerdán. Oláh Bálint viszont meggyógyult, és Szűcs Kornél is játékra kész.

Ezek szerint, aki vasárnap játszott, szerdán pedig nem kezd, az nem feltétlenül a játéka miatt marad ki?

- Így van, elsősorban friss embereket szeretnék pályára küldeni, hiszen kell az energia a magas tempójú játékhoz - válaszolt. - Azért van több játékos a keretben, hogy tudjuk forgatni őket, itt az alkalom azoknak, akik megkapják a lehetőséget, hogy éljenek vele.

Ismét hazai pályán játszik a DVTK. Legutóbb az első perctől kezdve magasan letámadta az ellenfelét, számíthatunk most is ilyen fellépésre? - folytattuk.

- Azt kérem a játékosoktól, az első pillanattól szorítsuk a kapuja elé az ellenfelet, tudják, hová érkeztek, ez Diósgyőr - reagált. - A későbbiekben pedig, ahogy egyre jobban összeáll a csapat, szeretnénk majd idegenben is hasonló felfogásban játszani.

A Soroksár ellen az első félóra szinte tökéletesre sikerült, ahol a szinte szó többek között annak szól, hogy kimaradt minden helyzet. Hogyan lehet ezt a 30 percet mondjuk megduplázni?

- Mindenekelőtt bízom benne, hogy nem kell várni harminc percet az első gólra - bizakodott. - Másrészt jobban kell koncentrálni hátul, nehogy az ellenfél szerezze meg ismét a vezetést, és nekünk kelljen az eredmény után rohanni. Tiszakécskén sokáig jól zárt a védelem, az első félidőben nem tudtak mit kezdeni velünk És azt is láthattuk, mennyivel könnyebb kinyílt védelem ellen játszani, a gyors támadások végigvezetésében viszont akadt hiányérzetem. Próbálunk gyorsan játszani kevés érintéssel, amit még gyakorolni kell, ám ahogy egyre több időt töltünk együtt, úgy leszünk egyre eredményesebbek.

Az idei első két bajnokin 4-2-3-1-es hadrendben állt fel a DVTK, legutóbb viszont a 4-1-4-1-es hadrendet választotta Dragan Vukmir.

- Mindig feltérképezzük az ellenfelet, és próbáljuk megtalálni azokat a pontokat, ahol meg lehet bontani a védekezésüket. Utána ehhez igazítjuk a taktikát és a felállást is - árulta el. - Szerdán is olyan felállást választunk, amelyik a leghatékonyabb lehet az ellenfél játékával szemben.

Az FC Ajka két hazai győzelemmel és egy idegenbeli vereséggel kezdte a bajnokságot.

- Az ajkaiak régóta együtt játszanak, ebből fakadóan szervezett csapat érkezik Diósgyőrbe, akik nyáron jól erősítettek - mutatta be az ellenfelet. - A rutinos játékosaik képesek eldönteni a mérkőzéseket, pontrúgásokat követőek kifejezetten veszélyesek, erre külön oda kell figyelni.

A tiszakécskei mérkőzés előtt úgy fogalmazott a vezetőedző, hogy "muszáj nyerni". Enyhült-e ez a fajta nyomás a csapaton? - kérdeztük zárásként

- Nem, és valószínűleg nem is fog a bajnokság végéig, hiszen tőlünk mindenki győzelmeket vár - válaszolt Dragan Vukmir. - De ez nem probléma, mi magunk is győzni szeretnénk ismét, számunkra csak a három pont elfogadható szerda este.