"Forró szívvel és hideg fejjel kell játszani"

- A Merkantil Bank Liga idei kiírásának első öt mérkőzésén kétszer nyert, és három vereséget szenvedett a DVTK. Már az első pillanattól eredménykényszer alatt játszik a csapat?
- A profi labdarúgás az eredményről szól, én még nem láttam olyat, hogy valaki elégedett lett volna egy vereséggel, tehát egyértelmű igen a válaszom. Ezért első és legfontosabb az eredmény, majd ezt követően a játék minőségét is szeretnénk javítani. Minden játékosnak tisztában kell azzal lenni, hogy Diósgyőrben folyamatosan nyomás alatt játszik, mert mindenki ellenünk akarja megmutatni a legjobb tudását. Egyrészt a játékosoknak oda kell tenni magukat a győzelem érdekében, másrészt a stábnak úgy kell felkészíteni őket, hogy felszabadultak legyenek. Forró szívvel és hideg fejjel kell játszani, mert így tudják kihozni magukból a legtöbbet. Erről szól a lélektani felkészítés, mikor pörgeti fel egy edző a csapatot, és mikor nyugtatja meg. Időnként mind a kettőre szükség van, és egy jó edző tudja, mikor melyikre, és ha jól csinálja, akkor sikeres lesz.
Nem akarok nagy szavakat használni, de minden mérkőzésen a győzelemért lépünk pályára. Az a legfontosabb célom, hogy a DVTK játékát látva a szurkolók élvezzék a meccseinket, örömmel érkezzenek a stadionba, és boldogan távozzanak onnan.

- Mire volt elég a csapattal eltöltött néhány nap?
- Hiába csak 3-4 nap áll rendelkezésre az első bajnoki mérkőzésig, már ma a legszebb arcunkat kell mutatni. Ezt a rövid időt elsősorban arra használtunk, hogy a pályán, munka közben is megismerjük a játékosokat. Az első időszakban sokat videózunk, és a táblán is megmutatom a játékosoknak azt, hogy mit szeretnék látni tőlük, amit utána a pályán is gyakoroltunk, és még sokat fogjuk gyakorolni. Már a KBSC ellen is szervezett csapatot akarok látni, amelyik letámadáskor és védekezéskor kevésbé hosszú és kevésbé széles (azaz lecsökken a védők és a támadók, valamint a jobb és a bal oldali játékosok közötti távolság - a szerk.), ne adjunk az ellenfélnek területeket, mert különben azt ismét ki fogják használni. Ha kompakt a csapat helyezkedése, akkor ugyanannyi erőkifejtéssel is sokkal jobb teljesítményt tudnak nyújtani a srácok.

- Milyen játékosokat ismertél meg Diósgyőrben?
- Megnéztem a DVTK összes idei mérkőzését beleértve a felkészülési időszakot is. Ez alapján nagyjából kialakítottam egy képet minden játékosról, a részleteket pedig a közös munka során ismerem meg. A keretben sok tehetséges játékos található, köztük rutinosak is, akik korábban már bizonyítottak. Az eredmények viszont elmaradtak attól, amit elvárnak a szurkolók. Márpedig a futballt a szurkolóknak játsszák, és a diósgyőri szurkolók megérdemlik, hogy minél hamarabb elérjük a kitűzött célunkat.

- Augusztus 31-ig nyitva az átigazolási piac…
- Mindenki előtt nyitva áll a csapat, mindenki megmutathatja az edzéseken, hogy mire képes, és a legjobbal fognak játszani. Persze látok olyan posztot, ahol hiányos a keret, oda szeretnék olyan játékosokat hozni, akik lendületet adhatnak a csapatnak. Szeretném, ha lennének tapasztalt játékosaink, ugyanakkor szükségünk van a fiatalos lendületre is. Amennyiben a fiatalok bebizonyítják, hogy helyük van a csapatban, akkor biztosan újra megkapják a lehetőséget, mint az megtörtént a Szpartak Moszkvánál és a Panathinaikósznál is. Az biztos, a neve, a múltja vagy éppen a kora miatt senki nem kap játéklehetőséget, hanem minden edzésen teljesíteni kell.

- Dr. Bajúsz Endre úgy mutatott be, hogy egy minden edzésre precízen felkészülő edző vagy, és aki látott tréningen, az azt tapasztalta, hogy a kezdésre minden vonal, bója, egyéb segédeszköz a helyén állt, és a feladatok közti pihenőidő hosszát is bemondtad.
- Örülök, ha így látják. Én azon a véleményen vagyok, hogy a labdarúgásban, amennyiben két hasonló képességű csapat találkozik, akkor apróságok dönthetnek. Például azt tanítom, hogy amikor egy támadó hosszan tolja meg a labdát, akkor lövésre számítsanak, ha a lábán van, akkor pedig meg fogja játszani. Vagy a másik oldalon, presszingnél kényszerítsük a kapust a gyengébbik lábának használatára, és akkor nagyobb eséllyel tudjuk megszerezni a labdát. Ezek apró részletek, de akár el is dönthetik a mérkőzést.

- Ha valaki csak annyit tud, hogy labdarúgó pályafutásod javát a szovjet utódállamokban töltötted, és Ukrajnában, valamint Oroszországban edzősködtél, az kapásból rávágja, hogy biztosan a Lobanovszkij iskola követője vagy. Igaz ez a feltételezés?
- Igyekszek minél több elképzelést megismerni, nyitott vagyok mindenre. Sajnos játékos koromban találkoztam olyan edzővel, aki próbálta Valerij Lobanovszkij munkásságát másolni, de kiderült, a könyvének csak az első és az utolsó oldalát olvasta, a köztes részek kimaradtak. Napi három-négy edzést tartott, de jobban nem futballoztunk, és sokaknak az egészsége is ráment. Számomra a spanyol-portugál stílus sokkal vonzóbb, rendszeresen részt veszek online konfenerciákon, ahol többek között Bruno Lage (a Wolverhampton menedzsere), Mauricio Pochettino (többek között a PSG, a Tottenham Hotspurs volt edzője és az argentin válogatott egykori szövetségi kapitánya) és Paulo Fonseca (az AS Roma, a Sahtar Donyeck és jelenleg a Lille vezetőedzője) osztja meg szakmai tapasztalatait. Sok külföldi csapat munkáját követem, figyelem, milyen edzéseket tartanak a kollégák. Megvan a saját elképzelésem a labdarúgásról, de igyekszem szélesíteni a látóköröm, és ha olyan elemet találok, ami beleillik, akkor azt hasznosítom. Egy másik irány a Raymond Verheijen által ismertté tett taktikai periodizáció, amit elég sok holland klub használ, havi egy alkalommal én is részt veszek a konzultációján, ahol érvek mentén beszélgetünk a futballról.

Kuznyecov Szergej győzelemmel mutatkozott be a DVTK kispadján (Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Szabó Krisztián)

- Beszéljünk egy kicsit az eddigi labdarúgó, valamint edzői pályafutásodról!
- Édesapám az FTC-ben játszott, természetesen én is ott kezdtem focizni. Gyerekkoromban többször játszottam Diósgyőrben, és nézőként is jártam a régi stadionban, ahol mindig sok néző szurkolt. Ma sincs másként, mindkét fiam azon klubok utánpótlásában játszott, ahol dolgoztam, éltem: Arszenal Tula, Szpartak Moszkva, Panathinaikósz, Odessza. Jelenleg a 15 éves Dániel fiam a PFLA növendéke, míg a 10 éves Dominik az FTC utánpótlásában játszik. Visszatérve a pályafutásomra végigjártam a szamárlétrát, bemutatkoztam a magyar élvonalban, de a labdarúgó karrierem javát külföldön töltöttem, hiszen az ukrán és az orosz bajnokság erősebb volt a magyarnál. Sok helyen játszottam, aminek hozadékaként hatalmas kapcsolati tőkére tettem szert. A társaim mostanában indítják új karrierjüket, többen menedzserek, sportigazgatók lettek, bármilyen kérdés merül fel, biztosan találok olyan ismerőst, aki tud segíteni Európában, de akár Dél-Amerikában is. Szerettem volna Magyarországon is megmutatni a tudásomat játékosként, de nem jött össze. Edzőként viszont megkaptam a lehetőséget, és azon leszek, hogy még többre vigyem ezen a pályán, mint labdarúgóként.

- Focista gyerekként nőttél fel, választhattál volna más lehetőséged, mint a labdarúgás?
- Szerintem nem (mosolyog -a szerk.). Kiskorom óta meg kellett küzdenem azzal a sokszor felhangzó véleménnyel, hogy csak apukám miatt vagyok ott, ahol. Ha vezettünk, és már rúgtam három gólt, akkor is mentem tovább, mert bizonyítani akartam ennek az ellenkezőjét. Amikor pedig nálam tehetségesebb gyerekek szorítottak ki a csapatból, akkor abból merítettem extra motivációt. Szerencsém volt, mert olyan ellenfelekkel találkoztam már a korosztályos bajnokságokban, mint az akkor még támadó Juhász Roland vagy Torghelle Sándor, náluk kellett jobbnak lenni. És 17 évesen kikerültem Finnországba, ahol első felnőtt évemben belecsöppentem egy rendkívül fizikális bajnokságba, ahol rutinos, kemény védők ellett kellett megállni a helyem.

- És a játékos pályafutásod lezárultával automatikusan jött az edzői pálya is?
- Végül egy súlyos sérülés miatt hagytam abba a labdarúgást. Mivel a magyar és az ukrán mellett jól beszélek oroszul és angolul, és az idők során megtanultam románul, megértem a szerbet, és spanyolul is tanultam, adta volna magát, hogy menedzser vagy sportigazgató legyek. Amikor befejeztem a pályafutásomat, akkor egykori profi labdarúgóként rögtön UEFA A-lincences edzőképzésre jelentkezhettem volna, helyette mégis a C-re iratkoztam be Odesszában, mert kíváncsi voltam az alapokra is. Egy labdarúgó éveken keresztül vesz részt az edzéseken anélkül, hogy tisztában lenne a részletekkel, hiszen neki az a feladata, hogy végrehajtsa az edzői utasításokat. Aki gyerekekkel dolgozik, annak tisztában kell lenni az alapelvekkel, hogyan, milyen pozícióban kell várni a labdát és hasonlók. Ezért sokat adott nekem ez a képzés.
Ám milyen az élet, egykori edzőm, Oleg Kononov, akivel több csapatnál is együtt dolgoztam, az Arszenal Tula első csapatához hívott másodedzőnek. Ez egy hatalmas lehetőség volt az edzői pályafutásom elkezdésére, mert egyedüli másodedzőként én voltam a videoelemző és sok minden más is egyszerre. A sikerek hatására hívták Moszkvába, ahol már nagyobb stábbal dolgoztunk, és amikor Oleg Kononovot felmentették, egy mérkőzés erejéig megbízott vezetőedzőként én irányítottam a Szpartakot. Bölöni László tudtommal sehol nem dolgozott magyar asszisztenssel, de egy spanyolországi edzőtábor estébe nyúló beszélgetései hatására engem kért fel egyik segítőjének Athénban. Tavaly tavaszig tartott a munkánk a Panathinaikósznál, de azóta is jó kapcsolatunk, rendszeresen szoktunk beszélgetni. Mindkettőjüktől sokat tanultam, még ha más iskolát is képviselnek.

- Mi fogott meg az edzői szakmában?
- Másodedzőként elmondtam a véleményem, ám a döntés mindig a vezetőedző joga. Én szeretem a felelősséget, így azért figyeltem, tanultam a tapasztalt vezetőedzőktől, hogy amikor egyszer átveszek egy csapatot, akkor sikeres legyek. Most enyém a döntés felelőssége, és ez alatt nem csak a mérkőzést és a játékosokat kell érteni, hanem a hétköznapok számtalan apróságát is. Számomra nem teher a felelősség, hanem ez visz előre, azért akarok újabb és újabb dolgokat tanulni, hogy helyes döntéseket tudjak hozni. Ha valaki megáll a fejlődésben, annak vége van, és én nem szeretném elkövetni ezt a hibát.

- Mivel foglalkoztál, mióta elhagytad a Panathinaikószt?
- Miután eljöttem Athénból, Odesszában a helyi labdarúgó akadémián dolgoztam az U15-ös csapat vezetőedzőjeként, illetve másodedzőként segítettem az U17-es csapat munkáját. Nagyon hasznos időszakot töltöttem ott, mert kipróbálhattam, hogyan működnek a saját elképzeléseim. A háború kitörését követően a családommal együtt Magyarországra költöztem, de itt sem szakadtam el a labdarúgástól. Előbb a harcok elől ide menekülő Dinamo Kijev 2005-ös és 2006-os csapatát edzettem, azaz napi két foglalkozást tartottam. Egy idő után érkezett egy kolléga, és csak az U17-es csapattal folytattam, akikkel a Puskás Suzuki Kupán egészen a döntőig meneteltünk. Majd nyáron a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián az U17-es, U19-es korosztály, valamint a PAFC II-ben játszó kiemelt tehetségekkel foglalkoztam, mert ugyan több magyar klubtól érdeklődtek irántam, de a beszélgetések során kiderült, hogy különböző az elképzelésük a fociról. A DVTK ajánlatán viszont nem sokat gondolkodtam, mert olyan célokat fogalmaztak meg, amivel könnyen azonosulni tudtam.

A DVTK - KBSC mérkőzés utáni nyilatkozat

- Nagyon hosszú út áll előttünk, de az első lépést megtettük - kezdte Kuznyecov Szergej. - Kemény ellenféllel találkoztunk, biztos vagyok benne, hogy sok csapat vérét fogják még szívni. Az öltözőben elmondtam a mérkőzés után a labdarúgóknak, hogy hiába csak pár napot dolgoztunk együtt, az eltervezett dolgokból sokat megvalósítottak. Látszott az edzéseken és a videoelemzések során elvégzett munka eredménye, ami hitet fog adni nekik, hogy jó úton járunk. Egymásért küzdöttünk, de amikor az ellenfél beszorított, akkor is tartottuk magunkat a megbeszéltekhez, aminek nagyon örülök.
Egy szöglet után szereztük a győztes gólt. Két napunk maradt a pontrúgások gyakorlására, egyik nap a védekezőt, másik nap a támadót. Még ma reggel is lesétáltuk, kinek hová kell helyezkedni a pontrúgásoknál, mert meccsnapon nem akartam őket futtatni.
Számomra az a legfontosabb, hogy az eredmény mellett meglegyen a játék is. Az az elképzelésünk, hogy a labdát megbecsülve minél többet birtokoljuk. Teremtsünk passzsávokat, és figyeljünk a helyezkedésre, ami nagyon fontos számomra. Lehet, sőt kell helyet cserélni, de a csapat szerkezete állandó, én ebben hiszek. Úgy érzem, ez a fajta játék tetszik a játékosoknak is, látszik az edzéseken, a mérkőzésen is, és a meccs után az öltözőben is.
A kevés idő ellenére sokat gyakoroltuk, hogy kinek, hol kell helyezkedni, mikor kell beindulni, ki lép a helyére. Megvolt az elképzelésünk arra is, hogyan reagáljunk, ha az ellenfél behúzódik a kapuja elé, és hogyan akkor, ha kimozdítjuk őket, és terület nyílik előttünk. Örülök neki, hogy a játékosok elfogadták, és megvalósították az elképzeléseket.
Mérkőzésről mérkőzésre jobbak leszünk, fejlődni fogunk játékban, és egyre jobban megértik majd egymást a játékosok.
Szeretném a szurkolóknak megköszönni a biztatást, mert nagy lendületet adott a srácoknak az a hangulat, amit teremtettek. Szeretném, ha még többen jönnének ki a stadionba, mert hisznek abban, amit elkezdtünk csinálni. Nagyon kell a játékosoknak a szurkolók segítsége, és minél többen jönnek, annál jobban játszanak.