Beharangozó 2022. szeptember 3., szombat

Gyirmóton játszik a DVTK hétfő este

Az élvonalban kétszer utazott a DVTK Gyirmótra, a másodosztályban viszont most játszik először Győr délnyugati külvárosában. Bemutatjuk ellenfelünket, és felidézzük a két csapat rövid közös történelmét.

Gyirmóton játszik a DVTK hétfő este


Egymás ellen

A DVTK és a Gyirmót a másodosztályban még nem játszott egymással, az élvonalban viszont kétszer is pályára lépett a piros-fehér csapat Győr délnyugati városrészében.

AZ OTP Bank Liga 2016/2017 évi kiírásában is háromszor találkoztak a csapatok, ebből kétszer Gyirmóton. A 8. fordulóban a sérülések mellett vírusos fertőzés is nehezítette Horváth Ferenc dolgát a Gyirmót - DVTK mérkőzés előtt. A szokatlan kezdővel felálló piros-fehéreknek ennek ellenére megvoltak a lehetőségeik, de sajnos gólt a hazaiaknak sikerült szerezniük. 

Gyirmót FC Győr - Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)

Gyirmót: Sebők Zs. - Achim, Jancsó A. Bojović, Pérsinger - Novák Cs., Kiss M., Csiki (Paku, 85.) - Sallói D., Filkor (Szegi, 90+1.), Simon A. (Madarász 71.). Vezetőedző: Urbányi István
DVTK: Rados - Lázár, Lipták, Mahalek (Kitl M., 63.) - Eperjesi, Bognár I., Daushvili, Nono, Németh M. - Bacsa (Novothny, 63.), Makrai (Griffiths, 77.). Vezetőedző: Horváth Ferenc

Gólszerző: Sallói D. (1-0) a 74. percben.

A 30. fordulóban alig kezdődött el a mérkőzés Gyirmóton, a Novothny Soma által előkészített helyzetet Makrai Gábor értékesítette. A folytatásban a rengeteg helyzetet alakított ki a DVTK, azonban egyet sem sikerült értékesíteni, amit a hosszabbításban egy bombagóllal megbosszultak a hazaiak.

Gyirmót FC Győr - Diósgyőri VTK 1-1 (0-1)

Gyirmót: Nagy S. - Achim, Kiss M., Bojović, Radeljić, Szegi (Bori, 70.) - Vass P., Simon Á., Simon A., Madarász (Szalánszki, 56.)  - Novák (Máté J., 76.). Vezetőedző: Urbányi István
DVTK: Antal - Eperjesi, Karan, Busai, Tamás - Vela, Mevoungou, Novothny, Ugrai (Fülöp, 70.) - Makrai (Szabó I B., 87.),  Szarka (Dausvili a 81.). Vezetőedző: Bódog Tamás

Gólszerző: Makrai (0-1) a 2., Radeljić (1-1) a 90+3. percben.

Az eddig lejátszott élvonalbeli Gyirmót - DVTK mérkőzések

  1. 2016/2017 (1. kör)
    2016.09.10. Gyitmót - DVTK 1-0 (0-0)
  2. 2016/2017 (3. kör)
    2017.05.06. Gyirmót - DVTK 1-1 (0-1)

Idegenbeli mérleg: 2 mérkőzés, 0 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, 1 lőtt, 2 kapott gól. 

Gyirmót FC Győr

Alapítva: 1993
Klubszín: sárga-kék
Élvonalbeli idények: 2
Legjobb eredmény: NB I. 12. hely (2016/2017, 2021/2022)
Először az országos másodosztályban: 2005/2006
Másodosztályú idények: 16
Folyamatosan az NB II.-ben: NB I.-ből kiesők

A Gyirmót SE-t 1993-ban alapították, a 2001/2002-es idényben még az 5. vonalban szerepeltek. A 4. osztályt két, a harmadikat egy év alatt "járták ki", így 2005-ben bemutatkoztak az NB II.-ben, ahonnan azóta mindössze kétszer hiányoztak, mindkétszer nagy örömükre.  Először a 2016/2017-es idényben, majd az OTP Bank Luóiga előző évi kiírásában szerepeltek az élvonalban, de mindkétszer az utolsó helyen végezve búcsúztak az élvonaltól. Legutóbb a legjobb góllövőjük a 13 találatig jutó, és a nyáron Paksra igazoló Varga Barnabás volt.

Merkantil Bank Liga 2022/2023

A gyirmótiak jól kezdték a bajnokságot, bár igazán erős ellenféllel még nem találkoztak. A Békéscsaba ellen hazai pályán kaptak ki, és Budafokon is otthagytak két pontot.

Összesített tabella
2. Gyirmót FC Győr 6 4 1 1 12-3 9 13
9. Diósgyőri VTK 6 3 0 3 10-9 1 9

Hazai tabella
7. Gyirmót FC Győr 3 2 0 1 7-2 5 6
8. Diósgyőri VTK 3 2 0 1 5-3 2 6

Idegenbeli tabella
2. Gyirmót FC Győr 3 2 1 0 5-1 4 7
7. Diósgyőri VTK 3 1 0 2 5-6 -1 3

Eredmények

  1. forduló: Gyirmót - Szentlőrinc 4-0 (videó)
  2. forduló: Dorog - Gyirmót 1-4 (videó)
  3. forduló: Gyirmót - Békéscsaba 0-1 (videó)
  4. forduló: BMTE - Gyirmót 0-0 
  5. forduló: Gyirmót - Mosonmagyaróvár 3-1 (videó)
  6. forduló: Kozármisleny - Gyirmót 0-1 (videó)

A legutóbbi találkozón a Hársfalvi - Szegi, Csörgő V. (Hudák D., 91.), Polgár K., Nahirnij - Vass Á., Hajdú Á. (Kovács D., 83.) - Nagy P. (Kovács M.  83.), Medgyes Z., Pethő B. - Simon A. (Soltész D., 71.).  összeállításban játszottak. Medgyes Zoltán piros lapot kapott, ezért eltiltás miatt nem játszhat a DVTK ellen.

Házi góllövőlista

4 gólos
Nagy Patrik

3 gólos
Pethő Bence

2 gólos
Csörgő Viktor

1 gólos
Helembai Márk
Herjeczki Kristóf
Kovács Milán

Sárga lapok

1 sárga lap
Csörgő Viktor
Hajdú Ádám
Hársfalvi András
Major Martin
Pethő Bence
Simon András
Szegi Vince
Medgyes Zoltán

Piros lapok

1 piros lap
Medgyes Zoltán (eltiltás miatt nem játszhat a DVTK ellen)

Nyári játékosmozgás

A kiesést követően elengedték a légiósokat, de a csapat nagy része együtt maradt. ám a házi gólkirály, Varga Barnabás távozása fájó lehet. Radics Márton már a DVTK színeiben játszik, míg Polgár Kristóf éppen ellenkező utat járt be.

Érkezett
Nahirnij Artem (ukrán-magyar, PAFC, kölcsönbe)
Berki István (ETO)
Erdei Milán (ETO)
Helembai Márk (MTK)
Király Patrik (Békéscsaba)
Kovács Milán (Vasas)
Pethő Bence (Paks)
Polgár Kristóf (DVTK)
Soltész Dominik (Honvéd)

Távozott
Denis Bezborodko (ukrán, Kolos Kovalivka)
Matej Cvetanovski (északmacedón, FK Partizani)
Cornel Ene (román, ?)
Frane Ikić (horvát, Velež Mostar)
Florent Hasani (koszovói, KF Tirana)
Vladislav Klimovich (fehérorosz, Nea Szalamina)
Radics Márton (PAFC, kölcsönből vissza)
Széles Imre (Kisvárda)
Gino van Kessel (holland-curacaói, ?)
Varga Barnabás (Paks)
Denis Ventúra (szlovák, Sigma Olomouc)

A Gyirmót FC Győr kerete

Kapusok
51 Hársfalvi András (HUN) 1996.11.12.
1 Iváncsics Péter (HUN) 2002.07.06.
12 Rusák Edvárd (HUN) 1994.04.06.

Mezőnyjátékosok
25 Bagó Bálint (HUN) 2003.03.28.
?? Berki István (HUN) 1994.02.01.
67 Csörgő Viktor (HUN) 2001.07.02.
?? Erdei Milán (HUN) 2003.09.12.
18 Hajdú Ádám (HUN) 1993.01.16.
22 Helembai Márk (HUN) 2003.05.20.
11 Herjeczki Kristóf (HUN) 1998.06.29.
39 Hudák Dávid (SVK) 1993.03.21.
20 Kovács Dominik (HUN) 2002.08.22.
99 Kovács Milán (HUN) 1999.09.24.
90 Lázár Patrik (HUN) 1990.08.24.
15 Major Martin (HUN) 2001.04.29.
50 Mayer Ádám (HUN) 2001.04.28.
70 Medgyes Zoltán (HUN) 1995.07.23.
8 Nagy Patrik (HUN) 1991.02.16.
77 Nahirnij, Artem (UKR, HUN) 2003.07.10.
16 Ominger Bence (HUN) 2002.09.25.
9 Pethő Bence (HUN) 1998.11.01.
33 Polgár Kristóf (HUN) 1996.11.28.
17 Simon András (HUN) 1990.03.30.
7 Soltész Dominik (HUN) 2000.11.29.
10 Szegi Vince (HUN) 1997.07.01.
38 Vass Ádám (HUN) 1988.09.09.

A vezetőedző

A gyirmóti csapat kispadján 2019 nyara óta Csertői Aurél ül. Vele jutott fel, és vele esett ki a kék-sárga csapat az élvonalból, és továbbra is élvezi a klubvezetés bizalmát. Korábban öt és fél éven keresztül irányította a Paksot, még korábban pedig a Tatabánya, ETO, Haladás, KTE, Sopron és a Videoton vezetőedzője volt. Labdarúgóként 11-szeres válogatott, az MTK színeiben bajnoki címet is nyert, de játszott a Haladás, az ETO, a Honvéd csapatában is.

Ismerős arcok

Polgár Kristóf 2018-ban igazolt a DVTK-ba, és az eltelt évek alatt 60 élvonalbeli és 21 másodosztályú bajnokin, valamint 8 kupameccsen viselte a piros-fehér szerelést, és ez idő alatt összesen három gólt szerzett. Szerződése lejártát követően nyáron igazolt Gyirmótra.

A mérkőzés heyszíne

Alcufer Stadion
9019 Győr, Gyirmót, Ménfői út 61.