Zierkelbach Péter vezeti a Gyirmót - DVTK mérkőzést
Zierkelbach Péter vezeti a Gyirmót - DVTK mérkőzést a Merkantil Bank Liga 7. fordulójában, asszisztensei Mohos Milán és Kulman Tamás lesznek az oldalvonal mellett. A tartalék játékvezető feladatát Derdák Marcell látja el.

A Merkantil Bank Liga idei kiírásában a játékvezető munkáját két asszisztens és egy tartalék játékvezető segíti, alapvonali játékvezető és VAR nincs.
Zierkelbach Péter 1988. január 18-án született Pécsett. Labdarúgóként 2002 és 2006 között a PMFC utánpótláscsapataiban játszott.
2005-ben tette le a játékvezetői vizsgát Baranya megyében. A 2008/2009-es szezontól NB III.-as játékvezető, míg 2014. szeptember 6-án vezethette első NB II.-es mérkőzését, egy ZTE - Szeged meccset. Az élvonalban 2020. augusztus 23-án az Újpest FC - Budafoki MTE mérkőzésen mutatkozott be.
A játékvezető a focibiro.hu statisztikája szerint a másodosztályban 91 mérkőzésen 431 sárga lapot, és 32 piros lapot mutatott fel, míg az élvonalban 14 mérkőzésen 63 sárga és 4 piros lap fűződik a nevéhez.
Zierkelbach Péter eddig mindössze két mérkőzést vezetett a DVTK-nak, és hatszor találkoztunk vele alapvonali játékvezetőként.
Zierkelbach Péter asszisztensei az oldalvonal mellett Mohos Milán és Kulman Tamás lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Derdák Marcell látja el.
Zierkelbach Péter a DVTK mérkőzésein
Játékvezetőként
2022/2023 (NB II.)
2022. szeptember 5. 20:15 Gyirmót - DVTK
2021/2022 (NB II.)
2022. április 18. 20:00 Haladás - DVTK 1-0
2020/2021 (NB I.)
2021. február 3. PAFC - DVTK 2-0
Alapvonali játékvezetőként
2020/2021 (NB I.)
2021. január 24. 15:45 Paks - DVTK
2020. február 29 17:00 Honvéd - DVTK
2017/2018 (NB I.)
2017. december 9. 16:00 DVTK - DVSC
2017. november 25. 15:30 DVTK - Újpest
2017. november 4. 15:30 DVTK - Balmazújváros
2016/2017 (NB I.)
2017. május 27. 19:00 DVTK - DVSC
Mohos Milán a DVTK mérkőzésein
Asszisztensként
2022/2023 (NB II.)
2022. szeptember 5. 20:15 Gyirmót - DVTK
2021/2022 (NB II.)
2021. szeptember 12. 20:00 Győr - DVTK
2011/2012 (NB I.)
2012. május 13. 18:30 DVTK - Honvéd
Kulman Tamás a DVTK mérkőzésein
Asszisztensként
2022/2023 (NB II.)
2022. szeptember 5. 20:15 Gyirmót - DVTK
2009/2010 (NB I.)
2010. május 20. 18:00 Kaposvár - DVTK
Derdák Marcell a DVTK mérkőzésein
Játékvezetőként
2021/2022 (NB II.)
2021. november 7. 13:00 Szentlőrinc - DVTK
2021. augusztis 1. 19:00 Csákvár - DVTK
Tartalék játékvezetőként
2022/2023 (NB II.)
2022. szeptember 5. 20:15 Gyirmót - DVTK
2021/2022 (NB II.)
2022. február 27. 14:00 PMFC - DVTK
Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2022/2023)
Forduló | Játékvezető | Asszisztens | Asszisztens | Tartalék játékvezető |
1. | Görög Márió | dr. Bede Tamás | Bertalan Dávid | Móri Tamás |
2. | Csonka Bence | Csatári Tibor | Belicza Bence Péter | Dolnegó Bálint |
3. | Farkas Tibor | Sinkovicz Dániel | Szabó Dániel | Kovács Imre |
4. | Berényi Tamás | Becséri Gergely | Csatári Tibor | Lovas László |
5. | Antal Péter | Bornemissza Norbert | Huszár Balázs | Gaál Ákos |
6. | Ducsai József | Rózsa Dávid | Ring Kevin | Kovács J. Zoltán |
7. | Zierkelbach Péter | Mohos Milán | Kulman Tamás | Derdák Marcell |