Hétfő este az MTK ellen játszik a DVTK
Legutóbb döntetlent játszott a DVTK és az MTK Diósgyőrben. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Egymás ellen
A két csapat az első bajnoki mérkőzését 1950. szeptemberébe játszotta Diósgyőrben. Tomecskó József edző tanítványai a Károlyi - Palicskó II, Kakuszi, Gyuris, Török, Krucsai, Németh, Csorba (Pesti), Mixtai, Pribelszky, Salamon összeállításban vették fel a küzdelmet a fővárosiakkal. Csapatunk hősiesen harcolt, ám hiába rúgott Németh és Pribelszky is gólt, a vendégek 4 találattal válaszoltak, így a mérkőzést is megnyerték.
A következő két egymás elleni mérkőzésünk nem kerülhet fel a DVTK történelem könyvének arany oldalaira. A vendégcsapat ugyanis először hét, majd a következő évben nyolc gólt szerezve mért megsemmisítő vereséget a Diósgyőrre.
Az első hazai siker a hatodik Diósgyőrben megrendezett összecsapáson született. Teleki Pál fiai 1958. július 9-én a Tóth - Werner, Szigeti, Jakobi, Török, Paulás, Iván, Csányi, Papp, Fekete, Pál II összeállításban, Török és Pál II góljával verték 2-1-re a kék-fehéreket.
Ezt követően nyertünk az 1959/1960-as és az 1968-as bajnokságban is. Az 1970-ben aratott győzelmünkkel pedig egy szenzációs sorozat kezdődött. 15 mérkőzésen keresztül döntetlennél rosszabb eredményt nem értünk el itthon az MTK ellen élvonalbeli bajnoki mérkőzésen.
Közjáték: a két csapat mindössze egyszer találkozott idáig a másodosztályban. Az 1994/1995-ös idényben a vendégek nyertek Diósgyőrben. Oláh Ferenc vezetőedző a Hanyecz János - Szakos Csaba (Duró Tamás, 46.), Vámosi Csaba, Mezei Krisztián, Szabó Zsolt - Koppány Róbert, Császári István, Farkas János, Csillag Krisztián - Varga Sándor (Molnár István az 52.), Rácz László csapatot küldte pályára. Érdekesség, hogy a DVTK tartalék jelenlegi vezetőedzője, Zsivoczky Gyula az ellenfél csapatában lépett pályára.
Az 1970-ben kezdett szép élvonalbeli sorozat 28 év után, 1998-ban szakadt meg, amikor a Tornyi-féle Diósgyőr a bajnokesélyes MTK-tól kapott ki az Andrássy úton.
A kétezres években nem volt szerencsénk az MTK együttesével, döntetleneket elértünk, de győzni nem sikerült ellenük, mígnem az 2012 őszén Tisza Tibor és Elek Ákos góljára csak egy válasz érkezett, így újra győzelemnek örülhettünk. Sisa Tibor vezetőedző a Ribánszki - Vadász, Raković (Nagy T., 75.), Hanek, Gohér - Takács P., Elek Á. (Abdouraman, 79.) - Gosztonyi (Bacsa, 46.), Fernandez, Seydi - Tisza csapatot küldte pályára.
A 2013/2014-es bajnokságban Szivics Tomiszláv a Rajić - Vági, Alves, Hanek, Husić - Seydi (Barczi, 66.), Takács P. (Kostić, 46.), Elek, Bacsa - Tisza (Gohér, 74.), Rudolf csapata előbb William Alves és Tisza Tibor góljával hátrányból fordított, azonban egy bombagóllal mégis pontot mentett az MTK.
Az OTP Bank Liga 2014/2015-ös kiírásának utolsó fordulójában találkozott Miskolcon a két csapat, és Nemes Milán pontos centerezése után Bacsa Patrik közelről szerzett góljával a DVTK nyert. Vitelki Zoltán az Antal - Okuka, Alves, Németh M., Nemes - Ho-Jung (Egerszegi, 73.), Koman - Bacsa, Bognár I., Gosztonyi (Takács T., 65.) - Grumić (Boros, 77.) csapatnak szavazott bizalmat.
A 2015/2016 évi bajnokságban háromszor találkoztak egymással a csapatok, ebből egyszer Miskolcon, egyszer-egyszer az MTK pályaválasztása mellett Angyalföldön illetve Dunaújvárosban. A hazai találkozón Torghelle révén az MTK szerzett vezetést a 15. fordulóban. A második játékrészben a minden erejét mozgósító DVTK Bacsa Patrik találatával egyenlített, de a győzelmet jelentő gólt már nem sikerült megszerezni. Bekő Balázs vezetőedző a Radoš - Okuka, Lipták, Tamás, Husić (Griffiths, 59.) - Egerszegi (Barczi, 42.) - Bacsa, Kitl, Koman - Bognár I. (Nikházi (68.) - Novothny összeállításban játszatta csapatát.
A 2018/2019-es bajnokság 15. fordulójában a Fernando Fernández által irányított DVTK hazai pályán játszott az MTK ellen. A találkozón Balogh Béla öngóljával szerzett vezetést a Bukrán Erik - Dušan Brković, Dejan Karan, Tamás Márk - Serhii Shestakov, Szabó Bence, Márkvárt Dávid Tajti Mátyás (Tóth Borisz, 88.), Martin Juhar (Bárdos Bence, 46.) - Florent Hasani, Branko Mihajlović (Vernes Richárd, 73.) összetételű Diósgyőr, majd Florent Hasani duplázta meg az előnyt még a szünet előtt. A második félidőben a szemfüles Vernes Richárd rögtön beállását követően gyakorlatilag bebiztosította a győzelmet, zárásként a vendégek két pontrúgással kozmetikáztak az eredményen.
Legutóbb a 2020/2021-es idényben találkozott egymással a két csapat, ebből kétszer Diósgyőrben.
A 3. fordulóban Feczkó Tamás az Antal Botond - Serhii Shestakov, Polgár Kristóf, Hegedűs János, Hysen Memolla (Vági András, 35.) - Márkvárt Dávid (Szűcs Kornél, 39.), Iszlai Bence - Florent Hasani, Molnár Gábor (Rui Pedro, 68.), Gheorghe Grozav - Stefan Dražić összetételű csapatot küldte pályára, és a DVTK Molnár Gábor látványos góljával vezetést szerzett a DVTK az MTK ellen, majd sérülés miatt Hysen Memolla és Márkvárt Dávid is elhagyta a pályát. A második játékrészben a vendégek egyenlítetttek, de a hajrában a DVTK megszerezhette volna a győzelmet, azonban Berke játékvezető nem látta a Rui Pedro elleni szabálytalanságot a büntetőterületen belül.
A 25. fordulóban nem született gól, pedig mindkét csapat hatalmas helyzeteket alakított ki, de Marko Malenica és Milan Mijatović is sorra mutatta be a bravúrokat. Mindkét csapat nyerhetett volna, végül a DVTK és az MTK is egy pontot szerzett. Zoran Zekić ezen a péntek estén Zoran Zekić vezetőedző a Marko Malenica - Alen Grgić, Goran Milović, Hegedűs János, Artur Pikk - Diego Živulić, Augusto Max - Stefan Dražić, Asmir Suljić (Iszlai Bence, 90+1.), Gheorghe Grozav (Odise Roshi, 69. - Mirko Ivanovski (David Vaněček, 81.).
Diósgyőr - MTK mérkőzések az országos másodosztályban (NB II., NB I/B, NBB, II. Liga)
- 1994/1995
1994.09.24. DFC - MTK 1994/1995 0-1
Diósgyőr - MTK mérkőzések az élvonalban
- 1950
1950.09.17. DVTK - Bp. Textiles 2-4 G.: Németh, Pribelszky - 1951
1951.11.11. Di. Vasas - Bp. Textiles 0-7 - 1952
1952.04.20. Di. Vasas - Bp. Bástya 2-8 G.: Csorba, Dobó - 1954
1955.01.05. Di. Vasas - Bp. Vörös Lobogó 1-2 G.: Nagy - 1955
1955.09.11. Di. Vasas - Bp. Vörös Lobogó 1-2 G.: Tiba - 1957/1958
1958.07.09. DVTK - MTK 2-1 G.: Török, Pál II - 1958/59
1958.10.19. DVTK - MTK 0-2 - 1959/1960
1960.04.30. DVTK - MTK 1-0 G.: Papp - 1960/1961
1961.05.14. DVTK - MTK 0-4 - 1964
1964.05.09. DVTK - MTK 0-2 - 1966
1966.03.27. DVTK - MTK 0-1 - 1967
1967.04.16. DVTK - MTK 2-2 G.: Szurgent (2) - 1968
1968.08.17. DVTK - MTK 3-1 G.: Szucsányi, Horváth, Sikora - 1969
1969.04.27. DVTK - MTK 1-3 G.: Horváth - 1970
1970.05.27. DVTK - MTK 1-0 G.: Csuhány - 1970/1971
1971.06.06. DVTK - MTK 1-0 G.: Horváth - 1971/1972
1971.09.12. DVTK - MTK 4-1 G.: Sikora (2), Földesi, Fekete - 1972/1973
1972.09.24. DVTK - MTK 0-0 - 1974/1975
1974.09.14. DVTK - MTK-VM 0-0 - 1975/1976
1975.11.01. DVTK - MTK-VM 1-0 G.: Makróczi - 1976/1977 (semleges pályán)
1977.06.08. DVTK - MTK-VM 3-1 G.: Kerekes (2) Fekete - 1977/1978
1977.12.26. DVTK - MTK-VM 1-1 G.: Szalai - 1978/1979
1978.08.30. DVTK - MTK-VM 3-2 G.:Tatár, Görgei, Fekete - 1979/1980
1979.10.10. DVTK - MTK-VM 2-0 G.: Salamon, Teodoru I. - 1980/1981
1980.09.13. DVTK - MTK-VM 3-1 G.: Borostyán (2), Oláh - 1982/1983
1982.12.04. DVTK - MTK-VM 2-1 G.: Borostyán (2) - 1983/1984
1983.09.17. DVTK - MTK-VM 2-0 G.: Szabó, Lippai - 1991/1992
1991.11.09. DFC - MTK-VM 1-0 G.: Leskó - 1992/1993
1992.08.22. DFC - MTK 2-2 G.: Dancs, Vitelki - 1997/1998
1998.04.04. DFC - MTK 1-3 G.: Kulcsár - 1998/1999
1998.10.17. DFC - MTK 1-1 G.: Smiljanić - 1999/2000
1999.12.04. DFC - MTK 0-2 - 2004/2005
2004.10.23. DVTK - MTK 2-2 G.: Virágh, Egressy - 2005/2006
2005.12.03. DVTK - MTK 0-0 - 2006/2007
2006.11.11. DVTK - MTK 0-1 - 2007/2008
2007.08.10. DVTK - MTK 2-2 G.: Victor, Elek N. - 2008/2009
2008.08.16. DVTK - MTK 2-3 G.: Tóth M., Miličić - 2009/2010
2010.05.23. DVTK - MTK 2-5 G.: Gal, Somorjai - 2012/2013
2012.10.05. DVTK - MTK 2-1 G.: Tisza, Elek Á. - 2013/2014
2013.08.03. DVTK - MTK 2-2 G.: Alves, Tisza - 2014/2015
2015.05.31. DVTK - MTK 1-0 G.: Bacsa - 2015/2016 2. kör
2015.12.02. DVTK - MTK 1-1 G.: Bacsa - 2016/2017 2. kör
2017.02.25. DVTK - MTK 2-3 G.: Myke (ög), Fülöp - 2018/2019 (2. kör)
2018.11.24. DVTK - MTK 3-2 G.: Balogh B. (ög), Hasani, Vernes - 2019/2020
2020.08.28. DVTK - MTK 1-1 G.: Molnár G. - 2019/2020
2021.03.05. DVTK - MTK 0-0
Hazai mérleg: 46 mérkőzés, 17 győzelem, 13 döntetlen, 16 vereség, 63 rúgott és 77 kapott gól
MTK Budapest
A Magyar Testgyakorlók Körét 1888. november 16-án alapították. A budapesti kék-fehérek 23 alkalommal nyerték meg az NB I.-es bajnokságot, 12-szer a Magyar Kupát, kétszer pedig a Szuper Kupát is elhódították. A rendszerváltásig mindössze kétszer búcsúztak az élvonaltól, 2010-től viszont négyszer is.
Az előző bajnokságot az NB I. újoncként az utolsó előtti helyén végeztek, így idén a Merkantil Bank Ligában szerepelnek.
Merkantil Bank Liga 2022/2023
Összesített tabella (teljes tabella)
1. MTK Budapest FC 7 6 1 0 30-9 21 19
6. Diósgyőri VTK 7 4 0 3 12-10 2 12
Hazai tabella (teljes tabella)
1. MTK Budapest FC 4 4 0 0 17-5 12 12
10. Diósgyőri VTK 3 2 0 1 5-3 2 6
Idegenbeli tabella (teljes tabella)
1. MTK Budapest FC 3 2 1 0 13-4 9 7
4. Diósgyőri VTK 4 2 0 2 7-7 0 6
Formatabella
A legutóbbi 5 mérkőzés alapján (teljes tabella)
1. MTK Budapest FC 5 5 0 0 25-5 20 15
2. Diósgyőri VTK 5 4 0 1 11-7 4 12
Eredmények
- forduló: MTK - Szeged 2-1 (videó)
- forduló: Szentlőrinc - MTK 3-3 (videó)
- forduló: MTK - Dorog 5-2 (videó)
- forduló: Békéscsaba - MTK 1-4 (videó)
- forduló: MTK - BMTE 4-1 (videó)
- forduló: Mosonmagyaróvár - MTK 0-6 (videó)
- forduló: MTK - Kozármisleny 6-1 (videó)
A legutóbbi fordulóban így állt fel az MTK: Csenterics - Poór, Szépe, Nagy Zs., Medgyes S. - Kata, Mezei (Stieber Z., 60.), Bognár I. (Zsóri, 72.) - Kovácsréti (Lehoczky, 60.), Németh K. (Kovács Máté, 72.), Kovács Mátyás (Zuigéber, 80.).
Házi góllövőlista
10 gólos
Németh Krisztián
6 gólos
Futács Márkó
4 gólos
Kovács Mátyás
3 gólos
Bognár István
Stieber Zoltán
2 gólos
Kovácsréti Márk
Nagy Zsombor
Sárga lapok
3 sárga lap
Kata Mihály
2 sárga lap
Futács Márkó
Lehoczky Roland
Németh Krisztián
Stieber Zoltán
1 sárga lap
Csenterics Adrián
Medgyes Sinan
Nagy Zsombor
Nyári játékosmozgás
Érkezett
Balázs József (III. Kerület)
Biben Barnabás (Szentlőrinc, kölcsönből vissza)
Bognár István (Paks)
Kaka Amedome Godwords (ghánai, Nyíregyháza Spartacus, kölcsönből vissza)
Kapronczai Gergely (Budaörs, kölcsönből vissza)
Kwadwo Asante (ghánai, Ghána)
Lehoczky Roland (FC Ajka, kölcsönből vissza)
Medgyes Sinan (Paks)
Nagy Barnabás (Szentlőrinc, kölcsönből vissza)
Németh Krisztián (DVSC)
Poór Patrik (DVSC)
Zuigeber Ákos (BMTE, kölcsönből vissza)
Zsóri Dániel (Mol Fehérvár FC)
Távozott
Baki Ákos (Nyíregyháza)
Bese Balázs (Szentlőrinc)
Fülöp Noel (Érd)
Gheorghe Grozav (román, Petrolul Ploiești)
Helembai Márk (Gyirmót)
Sebastián Herrera (kolumbiai-északmacedón, ?)
Andrej Kadlec (szlovák, Termalica Nieciecza)
Kosznovszky Márk (Kozármisleny, kölcsönbe)
Milan Mijatović (montenegrói, al-Adalah)
Bojan Miovski (északmacedón, Aberdeen)
Prosser Dániel (?)
Ylber Ramadani (albán, Aberdeen)
Slobodan Rajković (szerb, ?)
Branislav Sluka (szlovák, MŠK Žilina, kölcsönből vissza)
Szakály Dénes (Szeged-Csanád GA)
Stefan Spirovski (északmacedón, ?)
Vancsa Zalán (Lommel)
Varasdi Dániel (Kozármisleny)
James Weir (angol, ?)
Winter Dániel (Siófok, kölcsönbe)
Az MTK Budapest kerete
Kapusok
Csenterics Adrián (HUN) 2004.10.08.
Balázs József (HUN) 2003.12.02.
Somodi Bence (HUN) 1988.11.15.
Mezőnyjátékosok
Balogh Máté (HUN) 2004.11.03.
Barkóczi Benedek (HUN) 2005.09.08.
Biben Barnabás (HUN) 2003.11.19.
Bognár György (HUN) 1961.11.05.
Bognár István (HUN) 1991.05.05.
Futács Márkó (HUN) 1990.02.22.
Horváth Artúr (HUN) 2003.10.02.
Kata Mihály (HUN) 2002.04.13.
Kovács Máté (HUN) 2001.05.30.
Kovács Mátyás (HUN) 2003.07.07.
Kovácsréti Márk (HUN) 2000.09.01.
Lehoczky Roland (HUN) 2002.04.19.
Medgyes Sinan (HUN, SVK) 1993.06.30.
Mezei Szabolcs (HUN) 2000.10.18.
Miknyóczki Ádám (HUN) 2002.08.17.
Nagy Barnabás (HUN) 2000.09.05.
Nagy Zsombor (HUN) 1998.03.21.
Németh Krisztián (HUN) 1989.01.05.
Palincsár Martin (HUN) 1999.01.03.
Poór Patrik (HUN) 1993.11.25.
Stieber Zoltán (HUN) 1988.10.16.
Szépe János (SVK) 1996.03.15.
Varju Benedek (HUN) 2001.05.21.
Várkonyi Bence (HUN) 2002.03.18.
Zuigéber Ákos (HUN) 2002.11.08.
Zsóri Dániel (HUN, ROU) 2000.10.14.
(Az MTK-ban nincsenek állandó mezszámok, a kezdőcsapat tagjai 1-től 11-ig viselik a számokat.)
A vezetőedző
Az MTK kispadján Bognár György ül, aki labdarúgóként 50-szeres válogatott, az MTK-val bajnoki címet, a BVSC-vel ezüstérmet nyert. Játszott Franciaországban és Belgiumban is. Az élvonalban irányította az MTK, a Honvéd és a Paks csapatát, a másodosztálybna pedig a vezetőedzőként és szakmai igazgatóként dolgozott Sopronban, a REAC-nál, az FC Felcsútnál, a III. Kerületnél, a Baján, a Csákváron, a PAFC-nál és a Budaörsön. Legutóbb a kupadöntőbe vezette a paksiakat.
Ismerősök a másik oldalon
Somodi Bence 2008 nyarán érkezett Diósgyőrbe, ősszel 15 mérkőzésen ült le az első csapat kispadjára, de védeni nem védett, ezért tavasszal Győrbe került kölcsönbe. A következő ősszel is többnyire a kispadon ült, de a Kaposvár ellen bemutatkozott az élvonalban, és az MTK ellen is az ő nevével kezdődött az összeállítás. Később védett Kazincbarcikán, Székesfehérvárott, Gyirmóton, Felcsúton, Kaposvárott, visszatért Kazincbarcikára hosszabb időre, és 2019 nyarán igazolt az MTK-hoz.
Futács Márkó 16 éves kora óta külföldön játszott, 2013-ban tért haza a DVTK hívására. Diósgyőrben 22 mérkőzésen 9 gólt szerzett, nem késett a válogatott meghívó sem, ahol 3 alkalommal lépett pályára. Törökország és Horvátország érintésével tért ismét haza a Vidibe, majd szerepelt Zalaegerszegen, Szlovéniában, az előző tél óta az MTK labdarúgója.
Az ellenfél csapatában láthatjuk az egykori diósgyőri Bognár Istvánt, aki 2014 nyara és 2016 vége között 67 bajnoki mérkőzésen 8 gólt szerzett a DVTK mezében, és az Európa Liga selejtezőjében is pályára lépett. Ekkor az FTC vásárolta meg a játékjogát, majd játszott Mezőkövesden, az MTK-ban, Pakson. Tavasszal Cipruson szerepelt kölcsönben, hazatérve az MTK hívását fogadta el.
Az MTK szakmai stábjából a miskolci születésű Teodoru Vaszilisz 1978 és 1984 között 80 élvonalbeli bajnoki mérkőzést játszott diósgyőri színekben, az 1980-ban a kupagyőztes csapat tagja volt. Később a Vasasban, Cipruson és Ausztriában szerepelt. Edzőként pályafutása nagy részét az MTK-nál töltötte, dolgozott vezetőedzőként is, jelenleg Bognár György asszisztense.
Sipos Péter fizioterapeuta pedig a 2017/2018-as idényben a DVTK női csapata mellett dolgozott.