Beharangozó 2022. december 17., szombat

Bertus Lajos: Méltóképpen zártuk az évet

Bertus Lajos két gólpasszal vette ki a részét a Siófok legyőzéséből, és azzal együtt örül a téli pihenőnek, hogy az utolsó négy meccsen négy gólpasszt adott a társaknak.

Bertus Lajos: Méltóképpen zártuk az évet


- Jól zártuk 2022-t, méltóképpen az őszi szerepléshez - értékelte a Siófok elleni mérkőzést Bertus Lajos. - Jól kezdtük a mérkőzést, 2-0-ás vezetést szereztünk, a kezünkben tartottuk az eseményeket. A második félidőt is jól kezdtük, helyzeteket dolgoztunk ki, de akkor még nem sikerült megszerezni a harmadik gólt. Az ellenfél pedig szinte a semmiből szépített egy szép góllal. Erre is jól reagált a csapat, és tudtunk újítani, és a harmadik góllal eldőlt a mérkőzés. 

Bertus Lajos két gólpasszal nagy részt vállalt a győzelemből.

- A társak kiszolgálása a fő feladatom - reagált -, de természetesen a passzaim semmit nem érnének, ha a többiek nem tudnák jól befejezni a támadásokat, ezúton is köszönöm nekik, hogy két gólpassz került a nevem mellé. Ahogy mondtam, ez egy támadó középpályás egyik feladata, a másik a gólszerzés, amivel még adós vagyok. Bízom benne, tavasszal ezen a téren is tudom pótolni az elmaradásom. 

Bertus Lajos ezen az őszön öt gólpasszt adott, ebből négyet az utolsó négy meccsen (a Nyíregyháza és a Haladás ellen egyet-egyet, a Siófok ellen pedig kettőt.).

- Sikerült beverekednem magam a csapatba, egyre jobban játszottam, és jöttek a gólpasszok is. Kicsit sajnálom, hogy véget ért a szezon, ugyanakkor örülök is neki, mert tudunk a családdal pihenni egy kicsit - mondta a középpályás.

A DVTK az élről várja a januári folytatást, négy ponttal megelőzve a PMFC-t és öttel az MTK-t. 

- A feljutás és a bajnoki cím a célunk, természetesen figyeljük a tabellát, amire jó ránézni - osztotta meg. - Ezzel együtt meccsről meccsre haladunk, és ha mindig tudjuk hozni a következő mérkőzést, akkor nem lehet probléma. 

A Merkantil Bank Liga január 29-én indul újra, a DVTK 13 órától játszik Soroksáron.

- Egy hét teljes pihenőt kaptunk, a bajnoki szünet második és harmadik hetére pedig egyéni programot kaptunk - árulta el -, ami egy profi csapatnál teljesen megszokott dolog, hiszen nem engedhetjük teljesen el magunkat, mert akkor sokkal rosszabb lenne újrakezdeni a munkát. Így az ünnepek sem csak a pihenéssel, hanem mozgással is telnek. 

Mivel lennél elégedett 2023-ban? - zártuk a kérdések sorát.

- Teljesen egyértelmű, hogy első célunk a feljutás, majd utána ősszel olyan teljesítményt nyújtsunk, amivel megalapozzuk a bennmaradásunk. De első cél a feljutás - válaszolt Bertus Lajos.