Beharangozó 2023. március 3., péntek

Szombaton a Cegléd ellen játszik a DVTK HUN-Therm

Folytatódik az idegenbeli mérkőzések sorozata a DVTK HUN-Therm számára, a hétközi franciaországi túra után ezúttal Albertirsára látogat Völgyi Péter csapata. A Tippmix Női NB I. A-csoport alapszakaszának utolsó előtti, 21. fordulójában a diósgyőri együttes a VBC CEKK Cegléd együtteséhez látogat: a mérkőzést március 4-én, szombaton 18 órától rendezik.

Szombaton a Cegléd ellen játszik a DVTK HUN-Therm


Tippmix Női NB I. A-csoport 21. forduló

2023. március 4.,szombat (Albertirsa, Sportcsarnok)
18:00 VBW CEKK Cegléd - DVTK HUN-Therm

Mérkőzés információk

Helyszín

Albertirsa Sportcsarnok
2730 Albertirsa, Dolina u. 3.

Közvetítés

A mérkőzésről ezúttal élő képes közvetítés nem elérhető, a találkozót az MKOSZ szöveges tudósításán keresztül lehet majd követni.

Edzői beharangozó

Völgyi Péter: A Cegléd ellen kell ezúttal megdolgoznunk fontos alapszakasz pontokért. Hosszú nemzetközi kupás menetelésen vagyunk túl, rengeteg tapasztalatot szereztünk, ugyanakkor fejben és fizikálisan is extra megterhelőek voltak az elmúlt hónapok. Kis betegséghullám jelei mutatkoznak ugyan a csapaton, de az Albertirsán lejátszandó mérkőzésen is csiszolni szeretnénk a játékunkon, győzelem a célunk.

Ellenfél-leső

Nincsen kimondottan jó idénye a Ceglédnek, eddig lejátszott húsz mérkőzésükből csak hármat sikerült megnyerniük: a még dicstelen PINKK Pécset oda-vissza legyőzték, február közepén pedig Szigetszentmiklóson is sikert arattak. Az idény közben egy edzőváltáson is átesett a ceglédi csapat: Konstantinos Keramidas-t Lo Elhadji Malick váltotta, jelenleg pedig a tabella utolsó előtti, 11. helyét foglalják el. Mivel az aktuálisan a 8. helyen álló BEAC-nak is már 8 győzelme van, így a Ceglédnek két fordulóval az alapszakasz vége előtt már matematikai esélye sincs a playoffba kerülésre. Húzóembereik a fiatal amerikai és rutinos kanadai légiós: Kaina Williams és Samantha Cooper. A magyar magból pedig Laufer Gabriella, Rakita Lili és Szabó Petra játéka jelenthet veszélyt.

Egymás ellen

December 4-én, a bajnokság 10. fordulójában a DVTK Arénában találkozott egymással a két csapat. A DVTK HUN-Therm akkor nagyon magabiztos játékkal, fantasztikus második negyeddel és számos kiváló egyéni teljesítménnyel 85-59 arányban múlta felül a Ceglédet.

2022. december 4. (Miskolc, DVTK Aréna)
DVTK HUN-Therm - VBW CEKK Cegléd 85-59 (28-20, 31-6, 17-15, 9-18)