Beharangozó 2022. november 19., szombat

DVTK - Gödöllői RC 3:0

November 19-én, szombaton - a szezon során harmadik alkalommal - a Gödöllői RC ellen lépett pályára a DVTK röplabda csapata: a Női NB I. osztály 4. fordulójában két szorosan megnyert szettet követően egy magabiztos harmadik játékrészt produkálva 3:0-ra nyerte Németh Szabolcs csapata a találkozót.

DVTK - Gödöllői RC 3:0


A találkozót a DVTK kezdte jobban, az első két pontot a hazaiak szerezték, rövidesen pedig már 4:1 állt az eredményjelzőn, és úgy tűnt, meg tud lépni Németh Szabolcs csapata. A Gödöllő azonban visszajött a szettbe, előbb kiegyenlített, majd 9:10-es állásnál a vezetést is átvette. A DVTK egy időkéréssel rendezte a sorait és visszavette az irányítást, bár nagy különbséget továbbra sem tudott kiharcolni magának a piros-fehér együttes, 1-2 pont lemaradásban voltak végig a vendégek. A szett végét azonban nagyon rutinosan zárta le a DVTK 25:21-re, és megszerezte a vezetést (1:0).

A második szettben nagyon szoros és izgalmas csatát vívott egymással a két csapat, folyamatosan közel azonos pontszámot mutatott az eredményjelző. 10:6-nál megint úgy látszott, ellép majd a DVTK, de a Gödöllő ismét állta a sarat és szorossá tette a játékrészt. A végjáték még az első szettnél is kiélezettebb lett: 20:21-nél vezetett is a vendég együttes, 23:23-nál pedig egálban voltak a csapatok, két okos labdamenettel viszont Németh Szabolcs csapata a második szettet is győzelemmel tudta lezárni. (2:0)

A harmadik játékrészre elkészült az erejével a Gödöllő, egy ideig tudták még tartani a lépést a piros-fehér együttessel, de folyamatosan nőtt a különbség a két csapat között, így nem volt kérdés, hogy a DVTK három szettben szerzi meg a győzelmet. Németh Szabolcs csapata végül roppant magabiztosan, 25:15-re nyerte az utolsó szettet, és továbbra is száz százalékos az idei szezonban.

 

2022. november 19, szombat 19:00, Női NB I. osztály, 4. forduló
Miskolc, DVTK Aréna, 120 néző. Játékvezetők: Csizmarik József, Rácz Gábor

DVTK - Gödöllői RC 3:0 (25:21, 25:23, 25:15)

A mérkőzés statisztikája ide kattintva elérhető, a találkozót a DVTK röplabda YouTube csatornáján vissza lehet nézni.

Edzői nyilatkozat

Németh Szabolcs: "Nagyon nehezen indítottuk a magunk számára a mérkőzést, mert ahelyett, hogy az elejétől mi diktáltuk volna a tempót, úgy éreztem csak az utazó sebességünk van meg és nincs tűz a lányokban.Maradéktalanul nem vagyok elégedett, mert bár voltak és lesznek mindig is olyan egyéni teljesítmények a mérkőzéseinken, amik átlendítenel minket a holtponton, de erre nem szabad alapozni, a mérkőzés elejétől - főleg, ha hazai pályán vagyunk és lehetőségünk van rá - nekünk kell a saját játékunkat ráerőltetni az ellenfére. Gratulálok a csapatomnak a mai győzelemhez!"