Beharangozó 2022. november 23., szerda

Szent Benedek - DVTK 0:3

A Női NB I. osztály ötödik fordulójában a DVTK röplabda csapata a Szent Benedek RA otthonába látogatott. Az idén eddig száz százalékos DVTK magabiztosan játszva 3:0 arányú győzelmet aratott, ezzel veretlenül vezeti a Női NB I. osztály tabelláját.

Szent Benedek - DVTK 0:3


A találkozót a hazaiak kezdték jobban, vezetést szerzett a mérkőzés elején a Szent Benedek. Hamar magára talált viszont a Diósgyőr, 4:4-nél újra egálon álltak a csapatok. A DVTK átvette a vezetést is, majd fokozatosan el tudott lépni, nemsokára már hétpontos volt a különbség a csapatok között. A házigazda teljesen kiesett a ritmusból és egyáltalán nem tudták megszorongatni Németh Szabolcs együttesét: a diósgyőriek 13:25 arányban magabiztosan nyerték az első szettet. (0:1)

A DVTK a második játékrészben sem lassított, nagyon hamar már 1:5 állt az eredményjelzőn: úgy tűnt, ezt a negyedet is nagyon simán nyerik majd a vendégek. A Szent Benedek viszont magára talált, kiegyenlített és az egész szett során fej-fej mellett haladtak a Diósgyőrrel. A végjátékra viszont hárompontos előnnyel tudott ráfordulni a DVTK, 17:20-ról pedig nem engedték ki a lányok már a kezükből a szettet, 21:25-re sikerült lezárni ezt a játékrészt (0:2).

A harmadik szettet a házigazda kezdte nagyobb lendülettel, a DVTK tapadt a Szent Benedekre, de vezetett a balatonfüredi csapat. A játékrész közepére viszont egyre jobban és jobban játszott Németh Szabolcs csapata, és végül a vezetést is át tudta venni 15:16-nál. Ez bizonyult a fordulópontnak, mert a bár a hazaiak 17:17-nél ki tudott még egyenlíteni, teljesen elkészült az erejével a Szent Benedek - a DVTK pedig rutinosan, 20:25-re lezárta a szettet, és újabb győzelmével már sorozatban hét győzelmet aratott az idei szezonban.

Női NB I. osztály, 5. forduló (Balatonfüred, Szent Benedek Gimnázium)

Szent Benedek RA - DVTK 0:3 (13:25, 21:25, 20:25)

Játékvezetők: Gyulai Géza, Bibók Ferenc

A mérkőzés statisztikája az alábbi linken böngészhető.

Edzői értékelés

Németh Szabolcs: "A mai mérkőzés pozitívuma, hogy három ponttal utazunk haza idegenből, ami a lényeg. A mutatott játékkal ma nem voltam elégedett, az Extraligás Békéscsaba ellen ennél sokkal jobb teljesítményre lesz szükségünk!"