Beharangozó 2014. május 16., péntek

"Csak a munka fele van kész"

Futács Márkó nem az első döntőjét játszotta, ennek megfelelő higgadtsággal használta ki a Videoton elleni mérkőzés 12. percében helyzetét, amivel megduplázta a DVTK előnyét.

"Csak a munka fele van kész"

- Milyen érzés Ligakupa-győztesnek lenni?
- A magyar utánpótlás-válogatottal és a Werder Bremennel nyertem már ezt-azt (U20-as vb-bronz, német szuperkupa a legfontosabbak - a szerk.), de nagyon örülök a Ligakupa-aranynak is. Azért jöttem haza, hogy címeket nyerjek, de még csak a munka fele van kész, hiszen hátra van még egy másik döntő.

- Az FTC elleni bajnokin Vladan Čukić már az első percben úgy megrúgott, hogy a szünetben össze kellett ölteni a lábad. Hogy bírtad a Videoton ellen?
- Még a mérkőzés előtti napon is az volt a valószínűbb, hogy kihagynom a döntőt, mert háromnapos varrattal kockázatos játszani és van még egy kupadöntő. Azonban fiatal vagyok ennek minden előnyével és hátrányával. Ilyenkor a józan eszet felülírja az, hogy mégiscsak egy Ligakupa-döntőről van szó, ilyet még nem játszottam, tehát nem hagyhattam ki. Ha kikaptunk volna esetleg, akkor nem is tudtam volna tükörbe nézni, amiért nem segítettem a társaknak. Szerencsére nem történt semmi baj, mert nem az volt a veszélyes, hogy fáj, hanem az, hogy egy párharc során felnyílik a frissen varrott seb, vagy éppen nem merek belemenni a csínes helyzetekbe. Azonban semmi ilyesmi nem történt.

- Játszottál és góloddal oroszlánrészt vállaltál a győzelemből.
- Kemény időszakot éltem át, mert magas elvárásokat támasztottam magammal szemben, azonban az utóbbi időben elmaradtak a gólok. Mindenki biztatott, hogy a szükséges munkát elvégeztem, innentől kezdve csak idő kérdése, hogy mikor jönnek a gólok. Igazuk is lett, és bízom benne, hogy a hátra lévő két bajnokit és a másik kupadöntőt is ki tudom használni ebből a szempontból.

- A lehető legjobbkor tört meg e gólcsend.
- Ha valaki megígéri, hogy sorozatban jól játszok, de nem rúgok gólt, majd a Ligakupa döntőjében én szerzem a végül aranyat érő második gólt, akkor azt mondtam volna, hogy rendben, dolgozok a csapatért és később aratom le a babért.

A családi fotóalbumba (Fotó: Szabó Gábor)


- És olyan szempontból is a legjobbkor, hogy már a találkozó elején kétgólos előnybe került a csapat. Hogyan esett a gól?
- Goszi szerezte meg Vadi hosszan előre ívelt labdáját (Gosztonyi András és Vadász Viktor - a szerk.), majd kiugratott. Féltem, hogy lest int a partjelző, de a mérkőzés után nagyon sportszerűen elismerték Juhász Rolandék is, hogy Caneira belógott. Egyébként is úgy vagyok vele, hogy ilyenkor előbb belövöm és utána ráérek kinézni, hogy fenn van-e a zászló. Kínálta magát a hosszú oldal, mint ahogy az első gól előtt is csak sarokkal tudtam Zoran Kostićnak passzolni. Rendkívül boldog vagyok nagy szó, hogy a Videotonnal szemben mi nyertük meg a Ligakupa idei kiírását.

 

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!