Soroksáron folytatja a bajnokságot a DVTK
A téli leállást követően Soroksáron folytatja a bajnokságot a DVTK a Merkantil Bank Liga 21. fordulójában. Az előző bajnokságban döntetlent játszottak a csapatok Budapesten, ősszel pedig meglepetést okoztak a fekete-sárgák Diósgyőrben. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Egymás ellen
Eddig egyszer játszott bajnoki mérkőzést a DVTK Soroksáron. Az előző idényben a most télen Diósgyőrbe igazoló Lőrinczy Attila büntetőből szerzett góljával hátrányba került a DVTK az első félidőben, majd a második játékrészben teljesen beszorította ellenfelét a piros-fehér csapat, és Hegedűs János góljával sikerült egyenlíteni is. A hajrában sorra záporoztak a lövések a hazai kapura, de a győztes gól nem született meg.
Soroksár SC - Diósgyőri VTK 1-1 (1-0)
Soroksár: Varga Ádám - Ternován Patrik, Gengeliczki Gergő (Valencsik Dávid, 37.), Csontos Dominik, Pászka Lóránf - Gyömbér Gábor - Korozmán Kevin (Magyari Szilárd, 81.), Haris Attila (Katona Máté, 72.), Hudák Martin, Lőrinczy Attila (Szerető Krisztofer, 81.) - Lovrencsics Balázs (Kováč Alen, 81.). Vezetőedző: Lipcsei Péter.
DVTK: Póser Dániel - Hegedűs János, Dejan Karan (Zsolnai Richárd, 46.), Szatmári Csaba - Eperjesi Gábor, Oláh Bálint, Zsemlye Balázs (Kocsis Dominik, 46.), Molnár Gábor, Bokros Szilárd - Horváth Zoltán, Könyves Norbert (Makrai Gábor, 82.). Vezetőedző: Kondás Elemér.
Gólszerző: Lőrinczy Attila (1-0, 11-esből) a 42., Hegedűs János (1-1) a 76., percben.
A Markantil Bank Liga idei kiírásának 2. fordulójában Diósgyőrben nyert a Soroksár. Az első fél órában számtalan gólszerzési lehetőséget alakított ki a DVTK a Soroksár ellen, ám nem sikerült betalálni, majd a diósgyőri rohamokat átvészelő vendégek két lövésből két gólt szereztek három perc alatt (az első gólt ismét Lőrinczy Attila lőtte). A fordulás után is a DVTK támadott többet, ám a vendégek kontrái is veszélyesek voltak. Szőke Adrián góljával sikerült szépíteni, de az egyenlítés már nem jött össze.
Diósgyőri VTK - Soroksár SC 1-2 (0-2)
DVTK: Branislav Danilović - Farkas Dániel, Hegedűs János, Szatmári Csaba, Bárdos Bence - Holdampf Gergő, Bényei Ágoston (Koman Vladimir, 71.) - Jurek Gábor (Vajda Botond, 58.), Bertus Lajos (Csirmaz István, 58.), Lukács Dániel - Eppel Márton (Szőke Adrián, 58.). Vezetőedző: Dragan Vukmir.
Soroksár: Kovács Marcell - Ternován Patrik, Kékesi Alexander, Valencsik Dávid, Csontos Dominik - Haris Attila, Hudák Martin (Nagy Olivér, 90.) - Hajdú Roland (Pintér Dominik, 76.), Lőrinczy Attila, Lisztes Krisztián (Króner Martin, 71.) – Lovrencsics Balázs. Vezetőedző: Lipcsei Péter.
Gólszerző: Lőrinczy Attila (0-1) a 36., Hajdú Roland (0-2) a 39., Szőke A. (1-2) a 78. percben.
Soroksár SC
Alapítva: 1999. február 23.
Klubszín: sárga-fekete
Élvonalbeli idények: 0
Legjobb eredmény: NB II. 4. helyezett (2016/2017)
Először az országos másodosztályban: 2005/2006
Másodosztályú idények: 14
Folyamatosan az NB II.-ben: 2014 óta
A Soroksár SC-t 1999-ben alapították. (Korábban Soroksári AC - ErSo MaDISZ, SORTEX és sok más - néven működött egy klub a városrészben, amely 1968-ban megszűnt. Fenállása során 10 idényt játszott az élvonalban, 1934-ben pedig elhódították a Magyar Kupát is.)
Az újjáalapított Soroksár SC 2005-ben ért el az NB II.-be, ám három év után búcsúztak. 2014-ben tértek vissza, és azóta a mezőny meghatározó tagjai. Jelenleg az FTC fiókcsapataként műkdödnek.
A Soroksár SC az előző bajnokságban 52 ponttal a 8. helyen végzett (14 győzelem, 10 döntetlen, 14 vereség). Legeredményesebb gólszerzőjük Lőrinczy Attila volt 13 találattal.
Merkantil Bank Liga 2022/2023
A soroksáriak jól kezdték a bajnokságot, a második tíz mérkőzésen viszont csak 3 győzelmet arattak 3 döntetlen és 4 vereség mellett, így jelenleg a középmezőnyben foglalnak helyet.
Összesített tabella
1. Diósgyőri VTK 20 14 1 5 40-19 21 43
9. Soroksár SC 20 7 7 6 31-31 0 28
Hazai tabella
2. Diósgyőri VTK 10 7 1 2 19-9 10 22
6. Soroksár SC 10 5 3 2 18-15 3 18
Idegenbeli tabella
1. Diósgyőri VTK 10 7 0 3 21-10 11 21
11. Soroksár SC 10 2 4 4 13-16 -3 10
Formatabella
A legutóbbi 5 mérkőzés alapján
1. Diósgyőri VTK 5 4 0 1 12-3 9 12
13. Soroksár SC 5 1 2 2 6-8 -2 5
A legutóbbi 10 mérkőzés alapján
1. Diósgyőri VTK 10 8 1 1 23-6 17 25
11. Soroksár SC 10 3 3 4 16-19 -3 12
A legutóbbi 15 mérkőzés alapján
1. Diósgyőri VTK 15 12 1 2 31-10 21 37
11. Soroksár SC 15 5 5 5 22-23 -1 20
Eredmények
- forduló: Soroksár - Kozármisleny 3-1
- forduló: DVTK - Soroksár 1-2
- forduló: Soroksár - Csákvár 2-2
- forduló: Nyíregyháza - Soroksár 4-2
- forduló: Soroksár - ETO 0-0
- forduló: Haladás - Soroksár 1-1
- forduló: Soroksár - Siófok 2-1
- forduló: Soroksár - Szeged 1-1
- forduló: Tiszakécske - Soroksár 1-0
- forduló: Soroksár - Ajka 2-0
- forduló: PMFC - Soroksár 2-1
- forduló: Soroksár - KBSC 3-1
- forduló: Gyirmót - Soroksár 2-2
- forduló: Soroksár - MTK 2-6
- forduló: Szentlőrinc - Soroksár 0-2
- forduló: Soroksár - Dorog 2-1
- forduló: Békéscsaba - Soroksár 3-1
- forduló: Soroksár - BMTE 1-2
- forduló: Mosonmagyaróvár - Soroksár 1-1
- forduló: Kozármisleny - Soroksár 1-1
A tavalyi utolsó fordulóban a Holczer Ádám - Ternován Patrik, Króner Martin, Kékesi Alexander, Valencsik Dávid – Haris Attila (Köböl Krisztián, 77.), Hudák Martin (Nagy Olivér, 64.) - Halmai Ádám (Hegyi Péter, 64.), Lőrinczy Attila, Lisztes Krisztián (Hajdú Roland, 64.) - Erdélyi László összeállításban játszottak.
A DAC elleni utolsó előtti felkészülési találkozón pedig a Holczer Ádám - Ternovan Patrik (Ikonomu Konstantinos , 63.), Króner Martin (Pintér Dominik, 87.), Valencsik Dávid, Pintér Dominik (Kaján Norbert, 63.) - Németh Erik (Rácz Márton, 63.), Hudák Martin - Köböl Krisztián (Nagy Olivér, 63.) - Sipos Zoltán, Hajdu Roland (Stefan Varga, 63.), Hegyi Péter összetételű csapatot küldte pályára Lipcsei Péter.
Múlt vasárnap a Békéscsaba ellen így álltak fel: Holczer Ádám - Ternován Patrik, Ikonomou Konstantinos, Valencsik Dávid, Pintér Dominik - Németh Erik, Hudák Martin - Sipos Zoltán, Halmai Ádám, Lisztes Krisztián - Hegyi Péter. Csereként pályára lépett még Lipcsei Krisztián, Kékesi Alexander, Nagy Olivér, Stefan Varga, Köböl Krisztián, Erdélyi László, Lovrencsics Balázs, Hajdú Roland.
Házi góllövőlista
7 gólos
Halmai Ádám
5 gólos
Hudák Martin
Lovrencsics Balázs
Lőrinczy Attila
3 gólos
Lisztes Krisztián
2 gólos
Hegyi Péter
1 gólos
Hajdú Roland
Korozmán Kevin
Króner Martin
Redzic Damir
Sárga lap
9 sárga lap
Hudák Martin
5 sárga lap
Króner Martin (eltitását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)
Piros lap
1 piros lap
Csontos Dominik (időközben eligazolt)
Lisztes Krisztián (eltitását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)
Vági András (eltitását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)
Téli játékosmozgás
Érkezett
Németh Erik (ZTE, kölcsönben)
Sipos Zoltán (Haladás)
Szabó Valentin (PAFC)
Távozott
Csontos Dominik (FTC - kölcsönből vissza)
Haris Attila (Paks)
Lőrinczy Attila (DVTK)
A Soroksár SC kerete
Kapusok
31 Holczer Ádám (HUN) 1988.03.28.
1 Kovács Marcell (HUN) 2003.02.09.
32 Major Barnabás (HUN) 1997.01.14.
Mezőnyjátékosok
63 Erdélyi László (HUN) 1993.07.10.
7 Hajdú Roland (HUN) 2002.05.24.
68 Halmai Ádám (HUN) 2001.07.17.
22 Hegyi Péter (HUN) 2003.08.22.
10 Hudák Martin (HUN) 1994.02.22.
24 Ikonomu Konstantinos (HUN, GRE) 1996.03.16.
4 Kékesi Alexander (HUN) 1994.04.06.
29 Korozmán Kevin (HUN) 1997.03.02.
22 Kováč, Alan (SVK) 1993.05.22.
11 Köböl Krisztián (HUN) 2001.07.04.
23 Króner Martin (HUN) 1993.07.08.
6 Lipcsei Krisztián (HUN) 1998.02.25.
76 Lisztes Krisztián (HUN) 2005.05.06.
20 Lovrencsics Balázs (HUN) 1991.08.30.
9 Nagy Olivér (HUN) 2003.03.12.
?? Németh Erik (HUN) 2000.06.01.
12 Pintér Dominik (HUN) 1994.06.12.
14 Redzic Damir (HUN) 2003.03.23.
?? Sipos Zoltán (HUN) 2001.03.07.
?? Szabó Valentin (HUN) 2004.02.14.
2 Ternován Patrik (HUN) 1997.06.10.
15 Vági András (HUN) 1988.12.25.
13 Valencsik Dávid (HUN) 1996.03.26.
A vezetőedző
A kispadon Lipcsei Péter ül, aki labdarúgóként szép karriert futott be. 58 alkalommal szerepelt a válogatottban, az FTC színeiben pedig 4 bajnoki címet és 6 kupagyőzelmet ünnepelhetett. Edzői karrierjét az FTC utánpótlásában kezdte, 2017-től irányítja az FTC fiókcsapatának számító Soroksárt.
Ismerős a másik oldalon
Soroksáron játszik a diósgyőri nevelésű Ternován Patrik, aki az utánpótlásban töltött éveket követően 13 élvonalbeli, és 65 NB III.-as mérkőzést játszott a DVTK színiben. 2020 nyarán Tiszakécskére igazolt, ahonnan nyáron érkezett Soroksárra.
Vági András két időszakban is viselte a DVTK szerelését. Először 2012 eleje és 2014 között kereken 50, majd 2019 és 2021 tele között 30 bajnokin lépett pályára. Tagja volt a Ligakupa-győztes és a Magyar Kupa-döntős csapatnak. Már elkezdte edzői karrierjét is, de még aktív labdarúgó, igaz az ősz végén súlyos sérülést szenvedett. Most nyáron igazolt Mezőkövesdről Soroksárra.
A kapus Kovács Marcell 2016 és 2019 között három évet töltött a diósgyőri akadémián, majd az FTC utánpótlásába igazolt. Idén kettős játékengedéllyel játszik Soroksáron.
A helyszín
Szamosi Mihály Sporttelep
Cím: 1239 Budapest, Haraszti út 26.