Beharangozó 2023. február 14., kedd

“Jó mentális és fizikai állapotban vagyunk”

Bárdos Bence győztes gólt szerzett Ajkán, de védőként legalább ennyire büszke lehet arra is, hogy már sokadszorra kapott gól nélkül hozta le a DVTK a mérkőzést.

“Jó mentális és fizikai állapotban vagyunk”


Ebben a naptári évben mindhárom mérkőzését megnyerte a DVTK, és sorozatban negyedszer gyűjtötte be a három pontot Ajkán.

- Egy nagyon küzdelmes mérkőzést játszottunk, amit sikerült megnyerni - idézte fel a találkozót Bárdos Bence. - Egy jó játékosokból álló, és csapatként is jól működő ellenféllel találkoztunk, akik ráadásul hazai környezetben léptek pályára. Sikerült megszerezni a vezetést, majd a találkozó végéig megtartottuk az előnyt. 

A játék képe egészen mást mutatott, mint a korábban megszokottak, a hazaiak 60%-ban birtokolták a labdát.

- Természetesen minden mérkőzésen mi szeretnénk dominálni, ám előfordul, hogy nem mindig sikerül - ismerte el. - Ekkor válik kiemelten fontossá a védekezés, az egész csapat mentális és fizikai állapota. Mi ezen a területen is jól állunk, amit az is tükröz, hogy ismételten kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést.

A DVTK ebben a naptári évben még nem kapott gólt, idegenben pedig tavaly október 9-én zörgött a saját háló (Békéscsabán Czékus Ádám talált be a mérkőzés 86. percében).

- A védekezésben sokat számít az összeszokottság, de nem csak a védelem érdeme ez a sorozat, hanem az egész csapaté - szerénykedett. - A “ha mi támadunk, akkor nem tudunk gólt kapni” mondás írja le legjobban a filozófiánkat. Ezért igyekszünk minél többet birtokolni a labdát, és ezáltal elkerülni a gólt. 

Ajkán más erényeket kellett csillogtatni, hiszen a hazaiak is hasonló felfogásban léptek pályára, ám a diósgyőriek állták a sarat, a 26 lövésből mindössze 5 ment a kapu felületére, többek között azért, mert 11-et blokkoltak. (A  másik oldalon 4-szer találtak kaput 9 kísérletből a diósgyőriek.) 

Bárdos Bence is nagyot küzdött többek között az egykori diósgyőri centerrel, a magas és erőteljes felépítésű Szarka Ákossal.

- Szarka Ákos jó barátom, jó érzés volt ellene játszani - osztotta meg. - Úgy vélem, küzdeni tudásból és kitartásból is jelesre vizsgázott a csapat, hiszen nem kaptunk gólt, és ugyan végig az egész mérkőzés alakítottak ki helyzeteket, de kifejezetten nagy ziccer nem adódott előttük. 

Tehát Bárdos Bence hozta a kötelezőt hátul, elöl pedig egy góllal hozzátette azt a pluszt, ami a győzelemhez kellett.

- Az előző héten, a Tiszakécske elleni mérkőzésen egy hasonló helyzetet nem sikerült értékesíteni, Ajkán pedig hasonló helyről érkezett a beadás - emlékezett vissza a DVTK saját nevelésű védője. - Lőrinczy Ati nagyon jól adta be a labdát, nekem sikerült lerázni a védőmet, és utána csak arra kellett figyelni, hogy a kapuba fejeljem a labdát. 

Nem elégedett meg ennyivel a diósgyőri 6-os, a második félidőben egy újabb fejese után a nap védését mutatta be Horváth Dániel.

- Egy ilyen mérkőzésen sokat számít, ha kiharcolunk egy-két szögletet, amiből veszélyes helyzetet alakítunk ki. A hazai kapus valóban nagy bravúrt mutatott be  De nem bánkódom, most nem ment be, majd legközelebb, ráadásul, ha jól emlékszem, ez profi pályafutásom első győztes gólja - tette hozzá. Azzal pedig mi egészítjük ki, hogy tétmérkőzésen először a PMFC ellen talált be a DVTK első csapatában, ami ugyan nem számít klasszikus győztes gólnak, de megalapozta a 3-0-ás sikert.

Legközelebb hétfő este a PMFC ellen játszik a DVTK a Merkantil Bank Liga 24. fordulójában, ami mindenképpen rangadónak számít, hiszen az első helyezett fogadja a harmadikat.

- A közeljövőben nagy rangadók várnak ránk, hiszen a pécsiek látogatása után a borsodi rangadó következik, majd a Gyirmót és az MTK ellen játszunk - sorolta. - Minden meccsre ugyanúgy készülünk, mint eddig, hogy a legjobbunkat nyújtsuk.